Nő, 1983 (32. évfolyam, 1-52. szám)

1983-11-15 / 47. szám

(EÍnwmrn

a

z

j

é

le

te

m

e

b

KEMÉNYCSONTÚ TOLLÚ II.

odaki, hasra feküdtünk és úgy ettünk a mezőn. Ollan tálakból ettünk, mint a mostani lavórok, mosdótálak. És minden nap babot, de minden nap. Nem volt kivétel, hogy nem volt volna bab. Bableves délre, este meg főzelék. Csak szombaton volt borsófőzelék, hús meg vasárnap. Reggelire egy karaj kenyér, semmi más. Később, tizenkettőben, tizenháromban már adtak tejet. Pálinka volt bőven, azzal ütötték el az egészet. Egy ember három deci pálinkát kapott egy napra, abból pénzeltünk Baranyában. Mink hárman voltunk testvérek Baranyában. Hát mink minden nap eladtunk fél litert. Az volt a mi jó jövedelmünk, a pálinka. És még maradt is. Voltak olyan parancsnokok, akik szerették adtak érte mézet vagy szalonnát. Aratásra hazaküldtünk nyolc kiló szalonnát. Hát apám megijedt, hogy hun vettünk mink nyolc kiló szalonnát. Mikor megöltük a disznót, nem hagytunk annyit.

Baranyába a hercegi uradalomra mentünk. Frigyes főherceg birtokára. Dárda volt a járási hel. Frigyesföldön, Izabellán a majorokban dolgoztunk. Nagy uradalom volt ez, nagy gépek dolgoztak, minden volt ott. Frigyesföldön olyan alacsonyan feküdt a határ, hogy kanálisok voltak a földek között. Aratáskor, mikor bevitték a földekre a gépeket, hát vissza kellett vinni, mert elárasztotta a víz a cukorrépát is meg a gabonatáblát is. Gépekkel kellett a vizet visszatolni.

Mink hajón dolgoztunk meg többnyire magtárban. Szállították a gabonát, kukoricát Bécsbe, amit meg hoztak valahonnan, beraktuk a vagonokba, vittük a pusztára. Két testvérem a répában volt. Mikor otthon dol-Fazekas Mihály vagyok

A patak, amely Barsi sorra és Nyftrai sorra osztja Léd ecet

A főgazdának volt egy kedvesebb ember« azt algazdának csinálta. Az algazda már ner dolgozott, nem vette föl a kaszát, sem kapát, csak a pálcát, már az figyelt a műnké sokra, mikor kapáltak vagy egyeltek. Az i idevalósi volt. A munkások többfelé mentei ide kellett menni kaszálni, oda kellett menr répát kapálni, mindenféle adódott, rakodá sok, kukoricamorzsolás. Áprilisban morzsol ták a kukoricát. Mikor lementünk Baranyába még teli voltak a nagy kukoricaszáritók. Csa akkor kezdtek morzsolni gépeken. Renget» sok kukoricát lemorzsoltunk.

Istállókban laktunk, akárcsak Galántán. / nők külön voltak. De a házastársak ahc akartak, akár a férfisorban, akár az asszo nyok sorában a végin. A gyerekek is ot aludtak. Azokat sokszor reggel, mikor kellet a munkába menni, még hagyták aludni. Éi csak elnéztem Baranyában, mikor fölkeltek jöttek ki szegény gyerekecskék ingekben mint a gólamadarak. Hozták a gúnyájukat, < vánkosaikat, kabátjaikat a napsűtöre. Meg szárították a lepedőiket. Lepedővel takaróz tak, akinek nem volt pokróca. Ládánk volt a; asztal. Mikor esős idő volt, azon ettünk, mer enni adtak, mikor nem dolgoztunk is. Vasár nap volt húsleves meg hús. Jó volt, mer máshogy nem is lehetett, még gondolni sem

A bérünket csak a végén kaptuk ki. Pünkösdre adtak egy bizonyos összeget a fizetésünkből, meg ami a napi kereseten fölül voh volna. Úgy hívták azt, hogy cúlett, azt kiadták, hogy legyen pénzünk. Mentünk a piacra is néha, megvettünk valami kedvesebb-dolgot, ennivalót, cukorkát vagy kalácsot, zsemlét. Akkdriban, ha tíz koronát kapott az

A régi iskolaépület. Ma tájház

Kispásztorok híján a libák sem járhatják már a határt

Summásélet

A hatodik osztál után a lánkák elment» c Nyitrára szolgálni. Nagyon kevés maradt itthon, mind elment, s ott voltak évekig. Elszegődtek szolgálónak vagy dajkának, onnan mentek férjhez is. Az én testvérem egy szegény ügynöknél volt.

Kilencszáznégyben, kilencszázötben kivirradt a falunak, mert Baranyába mentek. Addig szegény volt a falu nagyon. Alig maradt itthon ember, a szegények mind elmentek. csak éppen akinek már volt egy kis vagyonkája, azok maradtak itthon. Azok itthon mentek aratásba, nagyobb gazdákhoz, akik fogadtak aratót, vagy a néveri urasághoz. Baranyába meg családostól, gyerekestől

mentek, s ott voltak fél évig, áprilistól november közepéig. Az nagyon jó volt, akkor ébredt fel a falu, akkor aztán már kezdtek házakat építeni.

Kilencszáztízben én még Galántán voltam. Oda is jártak innen munkába. Istállófélében laktunk meg elévült lakásokban. Voltunk ötvenen, hát mind az ötvenen abban aludtunk. Szalmát terítettünk a földre, középen volt egy járda. Volt pokrócunk, de az a magunké volt. Az uraság nem adott, csak szalmát. Szombaton kitakarítottak. Ilyenkor munkásokból maradt oda be két ember, kisöpörtek, föllocsoltak. Mikor összesöpörtek, annyi volt a bolha rakáson, mint a hangyák, azok kínozták az embert. Most már nincs bolha, meg most már a munkások tányérról esznek külön-külön. Akkor még nem tányérról ettünk, hanem egy nagy közös tálból. Nekifogtunk

goztak, akkor közéjük mentem, mert akkordmunka volt a répaásás is.

A föhercegi majorok mind az innen eső népekkel voltak betelepítve, azok dolgozták a répát. Úgy látszik, azért keresték meg az itteni népeket, mert a cukorrépával nem tudtak az ottaniak dolgozni nagyon. Ez a környék mind Baranyában dolgozott. Minden gazdának volt százhúsz népe. Százhúsz népnek főzni sok. A munkásgazda az ételmaradékból tartott disznót, azt is pénzre fordította, meg haza is hozott. Sok minden megmaradt, liszt is, az az övé volt, nem osztotta széjjel a népeknek. Mert az uraság kimért mindent, zsírt, babot, lisztet, abból főzetett a munkásgazda, s ha nem ették meg a népek, hát az megmaradt neki. A munkásgazdaság sokkal több jövedelmet hozott. Törekedtek, iparkodtak is, hogy munkásgazdák legyenek.

ember, az elég sok pénz volt. Körülbelül kétheti munka. A végén nyolcvan forintot is hozott egy-egy, százötven koronát. Tizenötben már két korona napidíj volt.

Mikor hazajöttünk, hoztuk a pénzt haza, megvolt a nagy öröm. Ami megmaradt termény, liszt, bab, azt csak a munkásgazda hozta el. Elég jó jövedelem volt az a munkásgazdáknak. Meg is gazdagodtak valamennyire. Nem nagyon, de azért földet is tudtak venni már abban az időben.

Mink mikor hazajöttünk, hoztunk, egy csomó pénzt. Betettük az édesanyám nevére a bankba. Már én mentem katonának, édesapám is, azért édesanyám nevére tettük a pénzt. Mit vettünk rajta ? Semmit. Csak megmaradt, míg haza nem jöttünk a harcterekről.

Lejegyezte és fényképezte: KOCSIS AR,