Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-10-05 / 41. szám

H. ZSEBIK SAROLTA

Ki öltöztet bennünket?

Szeretnénk szépen, korszerűen öltözködni. És egyénien. Úgy, hogy ruházatunk pénztárcánkhoz mérten divatos is legyen, de ne találkozzunk minden sarkon tükörképünkkel. Persze mindezt nem annak árán, hogy hetekig, hónapokig kelljen az üzletekben kutatni, keresni a megfelelő ruhaanyagot, majd a varrónőt, aztán meg próbákra járni... Kevés nőnek van erre ideje, kedve, lehetősége. De nem is lenne rá szükség, ha készruhából megfelelő választék állna rendelkezésünkre.

Igaz ugyan, hogy a konfekció nagyüzemi készítése az utóbbi években sokat javult, mégsem lehetünk vele elégedettek. A ruhák szabása — ha kissé késve is — utoléri a

divatot, de az anyag minősége, színe, mintája, a sok apró kiegészítő bizony jócskán elmarad a világszínvonal és a hazai követelmények mögött.

Ki öltöztet bennünket? Ki diktálja a nők többségének — azoknak, akiknek sem idejük, sem pénzük az egyedi darabokra, akiknek mérete „megengedi" a készruha viselését — a divatot? A vásárló, ha nem kapja meg az elképzelésének megfelelő ruhát, elsősorban a kereskedelmet szidja, hiszen annak a dolga az áru beszerzése, a vevő kielégítése. Arra már kevesen gondolnak, hogy a kereskedelem csak azt árusíthatja, amit az üzemek gyártanak. Ha meg ezt

kifogásoljuk, az üzemek gyakran dobják viszsza a labdát: készítenénk mást is, de a kereskedelemnek nem kell... Mi tehát az igazság? Miért van ellentmondás a gyártók és a kereskedelem között, ha mindkettőnek ugyanazt a célt kellene követnie?

A készruha-üzemek és kereskedelem negyedik negyedévi szerzödéspontositásán vettem részt Brnóban, ahová hazánk kilenc készruhagyártó vállalata — a púchovi Makyta, a presovi Nálepka Ruhagyár, a trencíni Ruhagyár, a Liptovsky Mikulás-i Május 1. üzem, a prágai Triola, a prostéjovi Ruhaipar, a cvikovi Severka, a tfeboni Otavan, a brnói Kras — hozta el mintadarabjait. A kerületi árubeszerzők a nagy áruházak anyagbeszerzőivel együtt — mindössze harminc ember

— a fazon-megválasztáskor meghatározott mennyiség alapján döntötték el, melyik színből, fazonból hány darabot kémek egy-egy kerületbe, illetve áruházba.

A szerződéspontosítást jónéhány egyezkedés előzte már meg. A tervszerű gazdálkodás elveinek megfelelően ugyanis a kereskedelem tíz hónappal a gazdasági év megkezdése előtt — vagyis az előző év februárjában

— megrendeli a gyártó vállalatnál a készruhákat. Ez a rendelés azonban csak a mennyiségre vonatkozik, amelyet a tapasztalat, a felmérés és a raktári készlet alapján határoznak meg. Három hónap múlva kerül sor a szállító-megrendelő első személyes találkozójára, ekkor az üzem képviselője megmondja, tudja-e szállítani a szükséges mennyiséget.

— A legtöbbször már itt nézeteltérésre

azért, mert ebből bőven van a raktárakban, és hogy a ruhaüzem szállítsa az ígért darabszámot.

Csehszlovákiában a púchovi Makyta és a prágai Triola (eddig Pragodév) gyártja a női készruhák nyolcvan százalékát* A többit a kisipari szövetkezetek és helyi gazdálkodási vállalatok adják piacra. Átnéztem a két vállalat kollekcióját, nem sok újat találtam benne. Pedig ezekből egyetlen darab se került még forgalomba. A fazon új, divatos, mutatós, de az anyag több éve ismerős. így azután könynyen támad az az érzésem, hogy mindegyiket láttam már valakin.

Vehecová Viera kelet-szlovákiai árubeszerző elégedetlen:

— Ha legalább azt megkapnám, amit itt bemutatnak... De éppen a divatosabbakat, a jó minőségűeket nem tudják sorozatgyártásban előállítani, abból a kelméből, amelyből a mintadarabot készítették. A felkínált pótanyag pedig olyan gyenge minőségű, hogy azt nem fogadhatom el. Nincs flaus téli kabát; a legtöbb kabát vékony, anyaguk nem erre a célra való. Az idősebb nőknek készült ruhák választéka minimális. A krimplén már rég kiment a divatból, de kénytelen vagyok ebből is rendelni néhány darabot, mert mást nem kapok. Üres kézzel pedig mégsem térhetek haza ...

Az idősebb korosztálynak szánt ruhákból valóban kicsi a választék. Nincs fekete színű, egyszerű fazonú ruha. A textilgyárak állítólag nem szeretik a fekete színt, mert nehéz jó minőségűt előállítani belőle, így azután a „minőségvizsgán" is nehezen jutnak túl vele.

Koval Emil mérnök szerint a preáovi Ruhagyár

I

Viera FaSungová mérnök és Dei

részben már áthidalta a nehézségeket. Ez a vá Mária nincsenek megeléged mostani árukínálatukban is megmutatkozik. kínálattal.

kerül sor a készruhagyár és a kereskedelem képviselői között — mondja Fasungová Viera mérnök, az OTEX vezérigazgatósága készruha-osztályának vezetője. — Idén például a Slovakotex ruhaüzemei 143 000 darabbal kevesebbet tudnak a hazai piacra adni a kértnél. A prostéjovi Ruhagyártól 300 000 darabbal kértünk többet, mint amennyit felkínáltak. Főleg női kabátokból, kordbársony nadrágokból, pamutszövet ruhákból, pamut nadrágokból, gyapjú ruházati cikkekből volt kevesebb. Még az sem elég, ha a darabszámot megkapjuk, de a választékot nem tudják biztosítani. A kerületi árubeszerzők nem vehetnek bársonynadrág helyett teszilt, csak

A szép, divatos darabokból hiába rendelné a bevásárló a keresletnek megfelelő mennyiséget, az üzem dolgozója csak a fejét rázza: jó ha a felét, negyedét tudja adni, többre nincs textíliájuk ...

Hanka Budjacová, a Makyta felelős szakelőadója így magyarázza ezt:

— Nekünk a méterárut anélkül kell megvennünk, hogy tudnánk mennyit akar a leendő készruhából a kereskedelem. Ezért fordul elő, hogy egy-egy sikerült mintadarabból nem tudunk eleget gyártani. És fordítva: olyan anyagból is kell ruhát varrnunk, amely iránt nincs nagy érdeklődés.

Ez persze ellentmond a kereskedelem alap-