Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-10-05 / 41. szám
tetszik, megmondom min kellene változtatni, hogy a ruhát megvegyék. De amikor a tervpontosításra kerül sor, belefájdul a fejem. Semmiből sem kapom meg a megrendelt mennyiséget. A színekről már nem is beszélek ... A prágai Triola gyapjúruha-kínálati részlegén szinte kínos az egyezkedés közte és a fiatal értékesítő, Nesvárová Jaroslava között, aki először áll szemben az igényes Dedikovával. Mert a vállalat már előre megszabja, melyik kerületnek mennyit adhat egy-egy modellből, s hiába erősködik a megrendelő, hogy a szerződésben ennek a duplája szerepel, ö csak annyit adhat, amennyit az üzem képes előállítani. így azután minden egyes fajtából csökkenteni kell a megrendelést. Például: a teszil és gyapjú anyagból készült ruhákból Nyugat-Szlovákia 1350 darabot rendelt, de csak háromszázat kaphatott! — Hatszázhetvenötezer nőt öltöztetek — panaszolja tovább Dedíková Mária —, és hatvan darab pliszírozott szoknyát kapok ...! A kabátok minősége olyan, hogy fölöslegesen venném meg, mert úgyis ott maradna az üzletben. A színválaszték: három. Ilyen gyenge kínálata a Pragodévnek még nem volt.. . Mit tehetek én, ha- nem kapom meg a szerződésben feltüntetett mennyiséget ? Ami hiányzik azt újrarendelem. Ez már vállalati szinten rendeződik, legtöbbször bíróság útján. De mit érek vele — vagy az, aki nem kap ruhát az üzletben —, ha a gyártó bírságot fizet, amiért nem teljesítette a szerződést? ... A vevő ruhát akar, s én járhatom a kisipari szövetkezeteket, helyi gazdálkodási Nagy László felvételei l‘ HMBaaK J«X elveinek, miszerint annyit és olyat kell gyártani, amire és amennyire szükség van. Itt azonban más törvények uralkodnak. A ruhaüzemek abból varrnak, amit a textilgyáraktól kapnak. Ott meg olyan alapanyagokból gyártják a szövetet, amilyeneket a terv szerint kapnak. Hazai vegyipari termékekből, behozott gyapotból, gyapjúból. Az utóbbi kettőből egyre kevesebbet kapnak, így tehát a pamut és a gyapjú ruhaanyagból is kevesebb lesz. A terv elsősorban méterekben számol, a meghatározott mennyiséget mindenképpen le kell gyártaniuk. Ha nem természetes anyagból, hát olyanból, amilyen van: főleg műszálból. Ezt adják a készruhaüzemeknek, amelyek kénytelenek a rendelkezésükre álló anyagból megvarrni azokat a ruhákat is, amelyeket a vásárló természetes anyagból szeretne. Dedíková Máriát, a nyugat-szlovákiai kerület árubeszerzőjét úgy ismerik, mint az egyik „legnehezebb" partnert. Nem vesz meg akármit. Csaknem harmincéves gyakorlat áll mögötte, a gyártók negyedik „váltásával" áll már szemben. Ő az, aki nem enged, akire nem lehet „rásózni" azt, amiről tudja, hogy a pulton marad. — Minden negyedévben pontos elképzeléssel jövök a szerződéskötésre, előbb személyesen végigjárom az üzleteket, hogy tudjam, milyen a helyzet, az igény. Összehívom az üzletvezetőket, raktárosokat, mondják el a követelményeiket, észrevételeiket, mire lenne szüksége a vásáriónak, mit hiányolnak, keresnek. A fa^on kiválasztásakor még úgyahogy elégedett vagyok: ha valami nem A Makyta sem tud minden mo- Viera Vehecová a szerződésbe vett mennyiségdeliből eleget gyártani. nek csak a felét kapta meg. — Mibe öltöztetem a kelet-szlovákiai nőket? — kérdi elkeseredve. vállalatokat, könyöröghetek nekik, hogy segítsenek, különben üres kézzel távozhatnak üzleteinkből a vásárlók. Frantisek Novák, a Triola előadója szemmel láthatóan kényelmetlenül érzi magát a sok bírálat hallatán. A vállalat dolgozói olyan modelleket készítenek, amelyek a kiállításokon egymás után nyerik el a díjakat. De a sorozatgyártáshoz nincs elég kelméjük. De ha lenne is, csak olyan kapacitással dolgozhatnak, amilyennel rendelkeznek. A legújabb divat pedig nagyon igényes. A sok fodor, apró díszítés sok munkát kíván, azalatt az egyszerű szabásúból hármat is megvarrhatnának. És a darabszám mindjárt a sokszorosára emelkedne. Számukra egyféle modellből háromezer darabnál kevesebbet nem kifizetődő varrni, a vevő pedig néhány száz darabból álló sorozatot szeretne ... A kerületi árubeszerzők a presovi Nálepka Ruhagyár kinálatával voltak a legelégedettebbek. Ők már megtalálták a módját, hogyan lehet a vásárló igényét kielégíteni a jelenlegi nyersanyagnehézségek mellett is. A többiek? Nekik még van mit gondolkozni, hogyan tegyék vonzóvá, célszerűvé, a dolgozó nő számára „elérhetővé" és megbecsültté a konfekciót. Mindenki megnézi, mit vesz a pénzén. Senkinek sem kell a negyedik olyan ruha, amelyből három hasonló áll a szekrényben. Olyan sem, amelynek hasonmásával lépten-nyomon találkozik az utcán. A nehéz, műszálas ruhának is lejárt az ideje. A divat — és a praktikusság is — a könnyű, szellős, könnyen tisztítható anyag mellett szól. Ilyet kell tehát gyártani, varrni, piacra adni. Természetesen, mindez nehezen képzelhető el a megfontolt termékszerkezet-váltás, inoválás nélkül. De segítségükkel — és a hazai nyersanyagok megfelelő feldolgozásával — önerőből is elérhetnénk, hogy az üzemek a korlátozott gyapot- és gyapjú-behozatal ellenére olyan méterárut, készruhát állítsanak elő, amely kielégíti minden korosztály ízlését, igényét. Az „öltöztető" állami vállalatok — amint láttuk az idei negyedik negyedév áruforgalmi szerződésének megkötésekor — sor „hézagot", hiányosságot hagytak maguk után, amelyet elsősorban a kisipari szövetkezeteknek, a járási ipari vállalatoknak, szolgáltatási üzemeknek kell kitölteniük, pótolniuk. Hogy ez mennyire sikerül, arról a későbbiekben számolunk be. (nö 5)
