Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-10-05 / 41. szám

KÉRDÉSEINKRE DR. SVÄTOPLUK STAMPACH, AZ ENSZ ÉLELMEZÉSI ÉS MEZŐGAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK (FAQ)

EURÓPAI REGIONÁLIS IGAZGATÓJA VÁLASZOL

Jóllakatni az éhezőket

Mi, akik természetesnek vesszük, hogy naponta jóllakhatunk, asztalunkról nem hiányozhat a napi élelem, sőt ínyenc falatokban is dúskálhatunk, nehezen tudjuk elképzelni, hogy a világon még ma is 460 millió ember éhezik, a tízezret meghaladja azoknak a száma, akiket alultápláltság következtében az éhínség pusztít el, s egymilliárd ember nem jut hozzá az egészséges táplálkozáshoz szükséges élelmiszerhez. Ám ezek a tények tették indokolttá, hogy az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) megalakuljon.

Milyen tervekkel, célkitűzésekkel kezdte munkáját ez a nemzetközi szervezet?

A háború után, amikor az egész világ élelmezésében komoly gondok merültek fel, szükségessé vált egy olyan szervezet létrehozása, amely szemmel tartja az emberiség élelemmel való ellátását, segit azoknak az országoknak, amelyeknek nincsenek meg a gazdasági és politikai feltételeik ahhoz, hogy maguk oldják meg lakosságuk élelmezését. Ezt a törekvést erőteljesen támogatta egy haladó szellemű angol szakember Boyd Ord lord. Segítségével megalakult a FAO, amelyeknek több éven át ő volt a vezérigazgatója. Az alapító országok között volt Csehszlovákia is. A szervezet munkájának vezérgondolatát az emberiség éhínségtől való megszabadítása jelentette; a parlagon heverő földek bevonása a művelésbe különböző agrárreformok megvalósítása, a mezőgazdasági dolgozók szociális egyenrangúsitása és a széleskörű népművelés, mely a fejlődő országok problémáinak megoldásában fő követelmény. Mert a FAO elsősorban a fejlődő országok helyzetének javítását tűzte ki célul. Azóta már több nemzetközi szervezet — csupán Európában 150 — foglalkozik élelmezési és mezőgazdasági kérdésekkel, többségük azonban konkrét megoldás helyett politikai érdekeket feszeget. Flogy mennyire szükséges a FAO munkája, azt a hetvenes évek derekán tudatosítottuk a legjobban, amikor a világ népességének élelmezésében kiéleződött a válság, és egyre bizonyosabbá vált, hogy a fejlődő országok saját erejükből nem tudják biztosítani lakosságuk ellátását.

Milyen a jelenlegi helyzet a világ lakosságának élelmezésében?

Nem örvendetes. Ma még mindig 35 olyan országot tartunk számon, amely állandó élelmiszerhiánnyal küzd és 40 olyat amelynek nincs elég pénze ahhoz, hogy mezőgazdasági termelését megfelelő szinten tartsa. A világ élelmiszertermelése ugyan évröl-évre növekszik, de ez a növekedés az egyes országokban nagyon különböző. Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Kanada, a Közös Piac országai önellátók élelmiszerből, sőt szükségletüknél sokkal többet tudnak termelni, a többi országban, főleg a fejlődőkben, hiány mutatkozik. Fia kiszámítjuk az egy lakosra jutó élelmiszertermelés átlagát, évi 0,4 százalékos növekedést regisztrálhatunk, de ez megoszlik, a fejlett államokban 0,3, a fejlődő országokban csupán 0.1 százalékos a növekedés. Fordított a növekedés aránya, ha a lakosság számát és az élelmiszertermelést vetjük össze. A fejlett országok népessége évente 0,7 százalékkal gyarapodik, a fejlődő országoké viszont 2,2 százalékkal. Tehát hiába emelkedik mérsékelten a fejlődő országok élelmiszertermelése, ha sokkal gyorsabb ütemben növekszik a népesség. Legroszszabb a helyzet Afrikában, Ázsiában, s viszonylag legjobb Latin-Amerikában. A fejlődő országoknak nincs elég pénzük, hogy megvásárolják a szükséges élelmet, nem rendelkeznek olyan anyagi-műszaki-szellemi bázissal, amely rövid időn belül jelentősebb változást eredményezhetne. Az a segítség, amelyet a fejlett országoktól kapnak, távolról sem elegendő, hogy szükségletüket fedezni tudják. Ebben nagy szerepet játszik a mezőgazdasági árpolitika, ugyanis azon termékek ára, amelyek a fejlett országokból kerülnek a fejlődő országokba — hús, tejtermék, búza — sokkal magasabb, mint azoké a termékeké, amelyekkel ezért fizetnek (kávé, kakaó, tea, kaucsuk stb.). így a kivitellel nem fedezhetik a lakosság ellátásához szükséges behozatalt.

A nők hogyan segíthetik elő az élelmezés problémájának megoldását?

Jelentős mértékben. Igaz ugyan, hogy a fejlett országok mezőgazdaságában egyre kevesebben vesznek részt a termelésben, a munkaképes lakossághoz mérten a mezőgazdaságban dolgozók aránya sokkal alacsonyabb (alig haladja meg a 6—12 százalékot) —, mint például az afrikai országokban, ahol a mezőgazdasági munkák 80 százalékát a nők végzik. A fejlődő országok mezőgazdaságának fellendítése jócskán a nők munkájától, felvilágosultságától függ, mert gyakran éppen az írástudatlanság gátolja a fejlődést. Látni kell azt is, hogy a nő nemcsak a termelésben és az élelmiszer előállításában játszik főszerepet, hanem annak elosztásában is. Ö határozza meg, mit és mennyit fog enni a család, hogyan, miből fedezik mindennapi élelemszükségletüket. A fejlődő országokban maguk a nők sütik a kenyeret, nem ritkán az egyedüli élelmet, melyhez hozzájuthatnak. Az afrikai országokban elképzelhetetlen, hogy a férfi a tűzhelyhez álljon, ez kimondottan a nő kötelessége. Ezt a szemléletet egy sor vallási hiedelem, szokás is erősíti, s megváltoztatásához még nagyon sok felvilágosító munkára van szükség. A nők képzését szervezetünk is nagyon fontos feladatnak tekinti; nemrég alakítottuk meg a FAO munkacsoportját, mely a mezőgazdaságban dolgozó nők szakmai képzettségét figyeli az egyes országokban. Szeretnénk rámutatni mindazokra a problémákra, amelyek a mezőgazdaságban dolgozó nők munkájában, életkörnyezetében, önmegvalósításában merülnek fel, s természetesen ezen nehézségek, akadályok eltávolítására keressük a megoldást. A bizottság tagjai együttműködnek a szocialista országok nőszervezeteivel is, hogy az itt nyert hasznos tapasztalatokat továbbítsák a fejlődő országok asszonyaihoz. Az első össz-európai találkozóra Franciaországban kerül sor.

A fejlődő országokban a földművelő családok milyen változásokat élnek át?

Az utóbbi húsz év alatt, amikor a legtöbb fejlődő ország függetlenné vált, gyors változásokon mentek át a földműves családok is. Sok helyen felbomlott a hagyományos összetételű lakosság, megindult a vándorlás a faluból a városba. Ennek megvan a maga negatív hatása is: a városokban munkanélküliség van, a falvakban pedig nincs aki termelje az élelmet. A hagyományos termelési módot felszámolták, de nem adtak helyette elfogadhatót, korszerűt. A szakemberek ma már arra törekednek, hogy a hagyományos termelési módból meghagyják ami jó, s ezt magasabb szintre emeljék. Az előbb említett nőkérdésekkel foglalkozó szakcsoport erre is kitért. Flangsúlyozzák a fiatalság felkészítését a mezőgazdasági munkákra. Nekik már másképpen kell gondolkozniuk és élniük, mint elődeiknek. Ma még nem ritka az olyan afrikai ország, ahol például az európai ember számára nélkülözhetetlen élelmiszerfélék fogyasztása szigorúan tilos. Nem esznek tojást, mert a vallási hiedelem szerint ez terméketlenné teszi a nőket. Van, ahol nem isznak tejet, nem esznek marhahúst, a terhes asszony számára tilos a húsfogyasztás, mert a hiedelem szerint ezzel menti meg magzatát, holott éppen ezzel idézi elő szervezete fehérjehiányát, jövendő gyermeke nyomorúságát. Fliába lenné elérhető számukra a vitaminokban gazdag élelem — nem ismerik, nem használják, nem élnek az adott lehetőségekkel. Ezeket kell feltárni nekik, vagyis a fiatal nemzedéken keresztül keresni az utat az emberiség élelmezésének javításához. Persze ez rengeteg népművelöi-felvilágosító munkát követel és sok-sok kitartást, mert az évezredes szokásokat nem lehet néhány év alatt megváltoztatni még akkor sem. ha ez az ember betevő falatjának, puszta létezésének feltétele.

Hogyan függ a fejlődő országok élelmezése a világ többi országától?

Csupán az afrikai országok 1981-ben 3 milliárd 100 millió dollár értékben vásároltak búzát. Ez megközelítőleg 15 millió tonna. Elképzelhetetlen, hogy Afrikában annyi búza teremjen, amennyi az ottani lakosság ellátásához elegendő. Reális azonban az az elgondolás, hogy önellátók lehetnek szemesterményből; beleértve a kukoricát, a kölest, és más „hazai" terméket. Ehhez azonban megfelelő strukturális változás szükséges, a földalap optimális kihasználása és mindazon gazdasági-politikai föltételek megteremtése, amelyek lehetővé teszik a mezőgazdasági termékek előállításának növelését. A FAO kidolgozta azt az élelmezési programot, amely szerint a rászoruló országok segítségben részesülnek. Távlati terveinkben azzal is számolunk, hogy 2000-ben a legnagyobb igyekezet ellenére — még mindig legalább 35 olyan ország lesz, amely nem fog megfelelő mennyiségben élelmet előállítani.

Van remény, reális lehetőség arra, hogy megszüntessük az éhezést?

Természetesen. Ehhez azonban el kell távolítani a szociális és gazdasági egyenlőtlenséget az egyes földrészek, országok között. A fejlett országoknak az eddiginél sokkal nagyobb támogatást kell nyújtaniuk a fejlődő országoknak. Tervszerűen ki kell építeni a mezőgazdasági termelés struktúráját. Szükség van az élelmezési reformok bevezetésére, az írás-olvasástól kezdve a népművelés legfelsőbb fokáig, beleértve az egészségügyi, a higiéniai, az iskolaügyi változásokat is. Fontos tényező a népszaporulat regulálása, tervezése is. Fia mindaz megvalósul, amit a FAO feladatul tűzött ki, fokozatosan csökken, idővel megszűnik az éhezés. Mindehhez azonban az első számú feltétel: a világbéke megőrzése.

Köszönöm a beszélgetést:

H. ZSEBIK SAROLTA