Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-09-28 / 40. szám
ykuckó DÖBRENTEI KORNÉL Olyan piros Olyan piros, mint a tilos. Nem cseresznye, szádba dugod, majd megtudod, bízd nyelvedre. Nem csecsemő, nem kell bölcső, bár négyhetes. Nem fás, nem vén, tündökletes, üde, kemény. Se nem kocka, se nem lapos, bár négyhetes, már nem gyerek, a hónapos, feje-kerek, piros retek. Piroska Ildikó tusrajza TRISTAN KLINGSOR Az én nagynéném kertjében / A HEGYI MANÓ (Svájci mese) Élt hajdanában egy szegény ember; sorsa mostoha volt, a balszerencse valósággal üldözte. Rozoga kunyhója, melyben feleségével s öt gyermekével tengődött, meredek lejtőn állt, de olyan ferdén, hogy akármikor a fejükre omolhatott. A hitvány ólban egyetlen árva kecskéjük mekegett. A falu pásztora minden reggel kihajtotta ezt a kecskét a jó füvű legelőre; de egy este a nyáj nélküle tért haza. A pásztor azt mondta, hogy biztosan a keselyű rabolta el. Odalett az édes tejet adó, kedves jószág! A szegény ember, a felesége, a gyermekek sírtak-ríttak bánatukban. — Hagyjátok már abba a sírást! — szólt az ember. — Hajnalban felmegyek a legelőre, s megkeresem a jó Muftiit! Abbahagyták a sírást, és nyugovóra tértek. A szegény ember még pitymallat és gyöngyharmat előtt nekivágott a hegyi útnak. Benézett minden szakadékba, kotorékba, de a kecskét nem találta. Már alkonyodon. A sok járkálástól, kapaszkodástól elcsigázva, lepihent egy szikla tövében. „Hol lehet az a kedves jószág? S vajon él-e még egyáltalán ?" — tűnődött még egy darabig, aztán mély álomba merült. Egyszerre csak látja, hogy egy zöld köpenykés, piros süveges manócska lopózkodik feléje, s madzagon kecskét húz maga után. Muttli volt, az bizony: de mi történt vele? Szőrén kagylók, csigahéjak csüngtek és csörögtek. A manócska barátságosan mosolygott; lenből szőtt fehér kendőt terített eléje, rá pici fehér kecskesajtot tett, emellé pedig egy csillogó kristálycsészét. Az embert mély álmából szépen szóló csilingelés ébresztette. Fel sem pillantott még, mikor többször oldalba bökték. „Talán csak nem ... ?" — csillant benne a remény, s körülnézett. ^ Hát, csodák csodája: ott volt a kecske, és ugrált, táncolt örömében, hogy csak úgy csilingelt rajta az a sok-sok csigahéj meg kagyló. És a füvön ott fehérlett a kis lenkendő, közepén a sajt és a kristálycsésze, abban pedig friss kecsketej! Boldogan simogatta, dédelgette a kedves jószágot, aztán a sajtot bekapta, s felhajtotta a csésze tejet Éppen indult volna Muftiival haza, amikor a zöld köpenyes, piros süveges manócska előbukkant, s így szólt: — Állj meg egy szóra, jóember!. .. A kagylókra, csigahéjakra s minden egyébre, ami a kecske szőrén csüng, jól vigyázz! Otthon mindjárt szedd le róla, kössed bele ebbe a fehér kendőbe, s hagyd éjjel az asztalon. Amit pedig reggel találsz benne, méresd meg, becsültesd fel, adj el belőle, amennyit akarsz, de a pénzzel jól gazdálkodj! A kendőt s a csészét őrizd meg, ne add oda senkinek! S még valami: akár otthon töltőd az éjszakát, akár odafent a kukoricásban, éjjelre a terítő s azon a csésze, tele friss tejszínnel, az asztalon legyen! A manócska, mihelyt a hosszú mondókat befejezte, olyan gyorsan illant el, ahogy érkezett. Az ember még akkor is azt hitte, hogy álmodik, amikor a kunyhó előtt ujjongva táncolta körül a jó Muftiit, s bukfencet hányt örömében az öt gyerek. S aztán mindent úgy intézett, ahogy a manócska tanácsolta. Este a csigahéjakat, kagylókat leszedte a kecske szőréről, s a kendőbe kötötte. Hát reggel mit lát? Egytől egyig arany- és ezüstpénzzé változtak! Futott is kincsével mindjárt a falu legbölcsebb vénemberéhez. Az sokáig latolgatta, méricskélte, megmondta, mit ér, s az embert a városba küldte egy aranyműveshez. Az aranyműves annyi pénzt adott érte, hogy bőven telt belőle szép házra, csűrre s egy darab jó kukorica földre. A jó Muftiinak pedig parádés ólat építtetett De azért arról, amit a manócskának ígért volt, soha meg nem feledkezett: a fehér kendőt minden este az asztalra terítette, s közepére, színültig friss tejszínnel, odatette a csészét Szerencséjével azonban nem dicsekedett. titkát megtartotta. A szomszédok pedig, látván a szegény ember sorsának jobbra fordulását gazdasága virágzását, össze-öszszedugták a fejüket, s azt mondogatták: .— Szentül hiszem, szövetséget kötött a hegyi manóval! Az én nagynéném kertjében van sok barackfa, alma fa. Az én nagynéném kertjében most nyit a körtefa éppen, és zöldül a tuja. Tulipán várja az esőt, a szegfűk és a violák dús illatukat ontják. Tulipán várja az esőt, vannak ott rózsák, rezedák, sőt áhitat-ibolyák és vad boszorka-gombák. Vannak ám ott apró erdei törpék, miniszoknyás kis tündér-bábuk. Vannak ám ott apró erdei törpék, arcuk, mint a pirosló pipacs, úgy ég, s mint szalmaszál, vékony a lábuk. Van ott minden — angyal és sátán, csúnya és szép... egybekeverve. Van ott minden — angyal és sátán, játszanak egymás hegyén-hátán egymást szeretve, simítva, ütve és verve. Tamkó Sirató Károly fordítása Mielőtt végleg beköszöntenének az őszi nagy esőzések, bizonyára sokat játszotok kinn a szabadban. A jól ismert fogócska „felújításához” adunk most két ötletet. A távoli Fülöp-szigetek. Indonézia és Hátsólndia gyermekei ugyanúgy szeretnek fogócskázni, mint ti. Az ottani játék azonban kissé eltér attól. ! amit mifelénk ismernek. ] Ismerkedjünk meg vele! > A játékosok rendszerint \ dimbes-dombos területet < választanak, amelyen ( bokrok és fák is vannak. [ A fogó a fák között üldözi < a futókat, és akit elfog, az \ áll be helyette. Megmene- < külhet a futó. ha veszély- ■ be kerüléskor hirtelen le- ' guggol. Arrafelé ez a < „ház”. Minden egyes futó azonban csak háromszor 1 mehet a ..házba”; utána , már csak futással mene- 1 kítheti magát. • i A „sánta kacsa” nevű ] fogóváltozatot körülhatá- 1 rolt, nagy téren játsszák. , A fogó a „sánta kacsa”: 1 fél lábon ugrálva igyek- ■ szik valakit elkapni. Akit | megfogott, az szintén fél < lábra áll, vagyis a fogók, a „sánta kacsák” száma ' egyre nő. Ínűi6)
