Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-09-28 / 40. szám
^szívünknek kedves Vincent Sikula novellája elé Vincent éikula a mai szlovák prózairodalom egyik vincent Sikula legeredetibb és legtermékenyebb egyénisége. Nyolc esztendővel ezelőtt két hetet töltöttem társaságában egy tanulmányúton. Egy íróküldöttséggel jártam Moszkvában és Minszkben; Sikula szobatársam volt. mindennapos beszélgetőpartnerem, s egyúttal — akaratlanul is — megfigyelésem tárgya. Könnyen tárulkozó, nyílt embernek ismertem meg, jószívűnek és bohémnek. Már akkoriban is az ismert szlovák írók közé tartozott a Szovjetunióban, könyvei jelentek meg különböző kiadóknál. Az egyik éppen ott-tartózkodásunk idején fizetett némi honoráriumot éikula szinte mindenkit megvendégelt, együtt szereztünk be sonkát s pezsgőt; a könyvsiker meg a pompás ital még felszabadultabbá tette, féktelen jókedvében egymás után mondta történeteit. Az igazán lenyűgöző mesélők fajtájából való, szinte nyomdakész állapotban hagyják el ajkát a szavak; ott, a szemünk láttára alkotott, azaz költötte át az eseményeket sajátos fénybe burkolva helyszínt, szereplőt, történést Ahogy ő mesélt, az mindig érdekfeszítően izgalmas volt, és nemcsak azért, mert pontosan tudta, hol kell a poén petárdáját elpukkantani. Történetei egyúttal jellemrajzok sokaságát adták, s egyben a szerkesztés, a stílus olyan bravúrosságát mutatták fel, amelyre — az igazán jó alkotók esetében mindig — születni kell. Sikula tehát mesélt de nemcsak az idegen nyelvre fordított könyv öröme, vagy a pezsgő jóvoltából. Mesélt a vonatban, a végtelen fenyveseket és a hómezőket nézve, beszélt a világról és magáról a szolgálati autóban, a színházi előadás szüneteiben, vagy reggel, ébredés után, a szálló befagyott ablakát tanulmányozva, csak úgy menetközben, talán azért, mert a világ azért van, hogy meséljünk róla. Novellája mintha igazolni akarná mindazt, amit szerzőjéről elárultam — féktelen mesélőkedvének gyümölcse az Egy ilyen reggelen is. Egyetlen testes, hatalmas mondat — akár egy óriási szőlőfürt —, melyből egy falusi suhanc alakulgató életének első élményeit, ízeit csipegetheti ki az olvasó. Mindezt képek, metafórák nélkül, jellegzetesen leíró-ábrázoló stílusban, úgy adva állandó vibrálást a szövegnek, hogy a történésbe időnként bekapcsolódik egy új szereplő, életének fontos mozzanatával, amely egyúttal persze a főhőst jellemzi a leginkább. A környezet jellegzetesen falusi, tehát szívemnek kedves, én is ott kezdtem az életem. Jól emlékszem a kocsmák hangulatára, „amikor kint leesett a hó", de hol van már a hetes sör, s a bányákba toborzó plakát? Most, amikor az olvasó figyelmébe ajánlom ezt a kis elbeszélést — Sikula egyik korai termését —, visszagondolok a nyolc évvel ezelőtti közös utazásra. Arra, hogyan figyeltem két héten át az akkor talán negyvenéves író, a vérbeli elbeszélő „mutatványait", szerepléseit, s ekképp kissé belepillanthattam a Sikulai alkotóműhelybe. Könnyedsége, mondatainak áramlása, történeteinek sodrása mindig magával ragad. Igaz, én már nem tudom elválasztani az embert az írótól, de azt hiszem, ez a jó. Talán mással is megesett már, hogy egy-egy alkotóra akkor figyelt fel igazán, amikor személyesen megismerte, látta és hallotta. Lehet, hogy ez az író-olvasó találkozók igazi haszna ? BATTA GYÖRGY Egy ilyen reggelen amikor kint leesett a hó ami ebédig elolvad a gumicsizmák ideje ez az út már most is tiszta sár huhh micsoda badarság hogy imádom a ragyogó cipőt amikor talán sehol a világon nincs annyi sár mint a mi utcánkban ha olvad a patak amit apám kövezett ki nos hát az ő büszkesége így szétfolyik az úton amelyen egy fejes csak akkor megy át ha száraz bezzeg te el is vágódhatsz ha lábad megcsúszik egy tócsán nem emlékszem már pontosan mikor is volt az hogy anyám annyira kiabált valami olyasfélét hogy leszoptad magad nem tudom elviselni ha valaki annyira kiabál talán leszoptad magad a sok munkától ahogy ezt Teofil bácsi mondogatta a régi zöld kabáttal lebontott két hektós hordón a Herkulesgyártmányú tűzhely mögött a megboldogult Dudunka hagyatékából ha hiányzott egy fuvar tégla talán Gavomik bácsi szállította ide az aki azt a tanácsot adta nekünk hogy in vino víz nem szükséges hogy az emberek mindenről tudjanak már sokan segítettek így magukon mert könynyebb a tűzre rakni mint valahol egy lukban rágni a bagót ami egyébként elég jó szűrő a szénpor ellen ha idejében kiköpik mindig bebeszélem magamnak hogy mindezt elmesélhetné helyettem Valent mindenkori legjobb barátom az összes verebet gébicset tengelicét együtt fedeztük fel amikor teheneket legeltettünk iskolába vagy iskola mellé igyekeztünk ha azt beszélték rólam hogy léhűtő és garázda vagyok ugyanezt mondták őróla is akkor is amikor letépdestük a plakátokat vagy annak az alacsony tanárnak aki tornára és énekre tanított feltettük a szekrényre a biciklijét ragyogó ötlet volt már ami a biciklit illeti mert azt az ereszt bizonyisten nem én téptem le semmit se tudtam arról az ereszről így hát igazán nem ismerhettem be semmit mert ha jöttek a bizonyítékok én mindig mindent bevallottam miért akarták miért is akarták azt az ereszt igazán nem vallhattam be és úgyse bocsátották ezt meg nekem soha mert ráadásul jelen voltam a játszótér és az iskolakert között álló palánk ledöntésénél is deszkáin azzal a felirattal hogy HALÁL A SIONISTÁKRA emlékszem arra a reggelre amikor először megláttam mennyire emlékszem mennyire emlékszem hogy úgy éreztem magam mintha valaki beszórt volna hamuval emlékezz fiam porból lettél és porrá leszel ha átrepült a labdánk és átmásztunk a palánkon érinteni kellett az első szót amely már kezdettől fogva sáros volt cipőnktől a gombunk ha leszakadt az még nem volt baj rosszabb volt ha az új melegítő' ujja szakadt el átmászás közben nem mertem hazamenni az utcán álldogáltam amíg teljesen be nem sötétedett és csak akkor amikor úgy véltem hogy apám már biztosan alszik lopakodtam csendben fölfelé az udvaron de apám nem aludt és anyám észrevette a szakadt melegítőt alighogy megálltam az ajtóban egyből megkaptam az első nyaklevest a többit apám osztogatta amíg csak a lámpa le nem esett a cilinder darabokra nem tört akkoriban még nem volt villanyvilágítás Nespalék csűtje mögött Rőfszakállú ijesztgetett főzöd a kását főzöd de enni nem te fogod így láttam mindezt a forró kályha mellől egész testem reszketett és szemem előtt a felirat táncolt fölötte a labda röpködött míg csak két szeme nem nőtt főzöd a kását főzöd de enni nem te fogod amikor ledöntöttük a palánkot cipőnkkel tördeltük a rothadt deszkákat a tanító mutatóujjával orrtövére bökte szemüvegét hogy jobban lásson bennünket ahogy rohanunk az iskolából vezető úton a gémeskút és a templom körül az igazgató behívatta apámat és nég magaviseletről beszélt meg én esztergályos vagy útbur ló jövőmről feltéve persze az év végéig megjavulok v; nem mennék-e a hányt mulatni egyet állítólag mindenkinek szürke vagy kete vasalt egyenruhája ’ szalonnát esznek kényéi ugyanúgy mint a parasz vagy ahogy a favágók eszi fekete sült kumplit ami összevesznek feleségükkel aztán egész héten dacosk nak és hogy senki se ti meg nekik az aggyistent vi azt hogy bányász vagyok kevesebb nálam az a Tant nál marad vagy valami r járási intézménynél dolgc ha jól jár a szája hány fi fészkelte be magát egy il; meleg zugba azt már n tudtam hogy mindnyá okosabbak voltak mint én sem hogy mikor tanulták r az ikes igét abban a bizon curriculum vitae-ben el mentem a bányába de c jóval később pár év mú amikor közben visszajöttél katonaságból és Magda a karékpénztárból nem al velem táncolni a szövetke: bálon Valent azt mondta tyüljünk a szövetkezetre se se fog itt ránk figyelni at büdösek vagyunk a trágy; a mi világunk olyan pirít próbáljuk ki szárnyainkat i rémlik nem törtem a fej túlságosan az egész dőlj nyilván megnyugtatott a: tudat hogy Valent mind alaposan átgondolt nos há is mentünk hiszen tudják lyen az fütyülni a sötétl hát féltem is amíg megsz tam hogy ott nincs üveg álló hónapig Palamperkl laktunk éjjel-nappal süvíte szél az ablakban úgyhogy hetetlen volt aludni nem ^ kedvünk se fűteni se söf getni csak szidtuk a tolv, kát mert sohase hittük ve hogy az egész világon an tolvaj él mint amennyi volt az egyik velünk lal Kafkának hívták megtaní arra hogy Bolyongok a ví (nűi4)
