Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-09-28 / 40. szám

folyásolhatja be a gyermek és az idős szülő viszonyát? Befolyásolhatja, s részben be is folyásol­­ja. A fiataloknak saját igényeik, vágyaik, céljaik vannak, s az elérésükhöz vezető úton sok hibát követnek el. De ez a ritkább eset. Az idős szülők nagy része gyermekeitől, unokáitól teljes alkalmazkodást vár el. Azt várják, hogy a fiatalok is úgy éljenek, aho­gyan ők éltek valamikor 50—60 évvel eze­lőtt. Ez természetesen lehetetlen, s ezt ők nem értik meg, s nem is akarják megérteni. Például tudok egy olyan esetről, mikor az idős apáról lánya tényleg példásan gon­doskodott, az mégsem volt elégedett. Szétköltöztek, azóta a bácsi teljesen elha­nyagolja magát, az ing úgy szakad le róla, de nem akarja, hogy a lánya gondoskodjon róla. Vagy egy másik eset. Hetvennyolc é(/es bácsi rokonaitól elköltözött, mert nem fér­tek meg egymással. Ebédet az aggotthon­ból hord. Legfőbb gondja, hogy megfelelő nöpartnert találjon. Jelenleg egy fiatal, hu­szonegy éves cigánylánnyal él együtt. A lánya kérte, költözzön vissza hozzájuk, de ő inkább barátnője mellett maradt, sőt köl­csönös sértésekre is sor került. A szülő-gyermek kapcsolatok jellem­zése után érdekelne, milyen a gondo­zottak Önhöz való viszonya? Soknak én vagyok az egyedüli látogató­ja. Örülnek, ha betérek hozzájuk. Javul a közérzetük, nö az életkedvük, mert tudják, hogy számíthatnak valakire. Számontart­­ják, hogy kit, mikor látogattam meg, s még véletlenül sem hagyhatom ki valamelyiket, mert akkor jön a rágódás, őt miért, engem miért nem. Múltkor kaptam az egyik néni­től levelet, valószínűleg elfelejtette, hogy szabadságra mentem, pedig ezt előre be szoktam jelenteni. A levélben kétségbees­ve kérdezi, miért kerülöm el, csak nem sértett meg valamivel, ha igen, ö igazán Ötszázkilencven szülő egy gyerek Beszélgetőtársam Marta Ledvinská. So­kat gondolkoztam, hogyan érzékeltessem a vele és családjával töltött este, a tompa, meleg tónusú szoba, a tárt karfájú fotel mélyén fekvő félig kész kötések hangulatát, a remegő, fahéjillatú szilvásgombóc színét, izét úgy, hogy az olvasó érezze, lássa: ez az asszony, aki munkáját odaadással végzi és sikereket ér el, családja körében is igazi anyai-női figyelemmel törődik otthonával, övéivel. De a legjobb érv a tett. Ezért az itt következő beszélgetés Marta Ledvinskával munkájáról, problémáiról, de elsősorban róla — aki 590 idős embert gondoz —, és egy még nem kiforrt, de társadalmi és emberi szempontból egyaránt fontos tudo­mányág: a gerontológia feladatairól, ne­hézségeiről és lehetőségeiről szól. Ön 1951-ben került Kassáról (KoSi­­ce) Rozsnyóra (Roznava), s azóta itt él. 1957-ig szülésznőként működött. 1961-től pedig az akkor még orvosilag sem elismert, közvélemény által is ret­tegett onkológia területén dolgozott. Az onkológia 1975-től az orvostudo­mány része. Ön viszont 1978-tól újra egy kevéssé ismert és értékelt tudomány — a ge­­^ rontológia — szolgálatába állt, idős­gondozó nővér lett. Miből is áll jelenle­gi munkája? — A gerontológia — az aggkor, örege­désjelenségeit tanulmányozó tudomány — 1980-tól orvostudományi ágazatként sze­repel. Geriátria alatt pedig az idős emberek gondozását értjük, így az idösgondozó nő­vér feladata minden 65 év feletti, gondo­zásra- és orvosi kezelésre szoruló ember felkeresése. Az első látogatás hosszú, fon­tos jól felmérni a személyt és a környeze­tet, információkat szerezni a rokonokról s mindenkiről, akivel az idős ember kapcso­latban van. Mert egyes rokonok, anyagi és erkölcsi támogatásban részesítik, mások viszont kihasználják. Széleskörű nyilvántar­tást vezetünk diagnózisok, utcák, valamint aszerint, hogy kit mennyit kell látogatni, kihez jár el rendszeresen az orvos. Nagyon fontos, hogy az idösgondozó jó emberis­merő legyen, mert sokszor előfordul, hogy az idősek házastársi, szülő-gyermek kap­csolatait vizsgálva rájövünk, hogy a valódi ok nem is az, amit ők látogatásaink során elmondanak. Ilyenkor mi közvetítünk a ha­ragos felek között, s ha jól, sokszor Diaze­­pamra sincs tovább szükség, mert a hely­reállt családi viszonyok normalizálják az idős ember állapotát. Nagyon sok bajnak van lelki forrása. Hogyan jellemezné az idős embere­ket? Általános jelenség, hogy a korral egye­nes arányban nö az egoizmus, az önzés. Rokonaik, gyerekeik érdekeit sem nézve, belátás nélkül cselekszenek gyakran még akkor is, ha velük szemben ilyesmi nem tapasztalható, s ez a legnyugodtabb, leg­­megértöbb fiatalt is ki kell hogy hozza a sodrából. Az aggotthonokban, vagy a szá­mukra épített lakásokban sem nyugszanak, egymás ellenére tesznek, civakodnak. Nálunk az idős emberek anyagi megél­hetése biztosítva van, ez nagyon fontos tény. Nem kell attól félniük, hogy nem lesz mit enniük, nem lesz hol lakniuk. De valójá­ban nem is ettől félnek. Magukat féltik, személyi tárgyaikat, ingerlékenyek, sértő­­dékenyek, bizalmatlanok, ugyanakkor bor­zasztóan vágynak a társaság után. És fél­nek az egyedülléttől. Mindabból, amit Ön elmondott, azt a következtetést lehet levonni, hogy az ellentétek fő oka az idős emberek pszichikumában rejlik. De sokszor hal­lunk „egy anya felnevel tíz gyereket, tíz gyerek nem képes eltartani egy anyát" mottójú szomorú történeteket. Meny­nyiben hibásak a fiatalok, s egy harma­dik személy — például vő — mennyire nem akarta. Elmentem, megmagyaráztam neki a dolgot és elbeszélgettem vele. Az Ön tapasztalatai is bizonyítják, hogy az idős emberek gondozása, a velük való foglalkozás felelősségteljes emberséget, türelmet követelő munka. De mennyire megbecsült? Sajnos, munkatársaim és feletteseim egyáltalán nem értékelik. Ha a sebészeten, diabetikán valaki kiesik, természetes, hogy helyettesíteni kell. Elismerem, ezek fontos ágazatok. De az idős ember még sérüléke­nyebb, kiszolgáltatottabb, vele is kell tö­rődni. Ezért nagyon elszomorít, hogy ha engem kell helyettesíteni, akkor azt mond­ják, nem történik semmi, ha nem megy hozzájuk senki. Pedig ez nem igaz. Számí­tanak ránk, bíznak bennünk, várnak. A sebész tudja, kioperálja a beteg vakbelét, minden rendben lesz. De nálunk a munka és az eredmény nem ilyen egyértelmű. Ön említette, hogy a gerontológia orvostudományi ágazat. Az elmondot­tak után viszont az az érzésem, hogy itt inkább pszichológus és szociológus segítségére lenne szükség. Érdekelne az Ön véleménye, továbbá az. hogy mennyire tapasztalható együttműkö­dés a felsorolt ágazatok szakemberei között? (nö 4

Next

/
Thumbnails
Contents