Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-09-21 / 39. szám
alkotótábor-/82j Harmadszor rendezett festőtábort — igencsak festői környezetben, a nyárasdi (Topofníky) Kis-Duna-parton — a Dunaszerdahelyi (Dun. Streda) Járási Népművelési Központ. Pontosabban szólva: alkotótábort, hiszen nemcsak festők voltak itt; mások is eljöttek. A munka négy csoportban folyt: a festők Almási Róbert, Dolán György és Mikus Balázs, a grafikusok Kopócs Tibor, a textilesek Lederer Ivett, a fotósok pedig Oroszlámos György és Szűcs Jenő irányításával dolgoztak. Mert aki eljött, az nemcsak üdülni, s nemcsak a kellemes környezetért jött, sőt, elsősorban nem azért, hanem: dolgozni, tanulni, eszmét és tapasztalatot cserélni. Igen, ismerkedni, s a régebbi és új ismerősökkel szót váltani, gondolatokat, eszméket ütköztetni, hiszen, úgy gondolom, ezeknek a táborozásoknak már kezdettől fogva ez a tulajdonképpeni rendeltetésük. Fiatalokról — a pályán éppen csak elinduló képzőművészekről, vagy a szakma fortélyaival csak mostanában ismerkedő amatőrökről — lévén szó, nem hiszem, hogy volna valami, ami ennél fontosabb. Önképzés és egymástól tanulás — e kettő egybefonódása a lényege ezeknek az egy-két hetes összejöveteleknek. S nemcsak ezeknek, hanem már a korábbiaknak is ez volt. Mert a mostani nyári képzőművészeti alkotótáborok közvetlen előzményének lehet tekinteni a hetvenes évek végén azt a négy nyári összpontosítást, melyet ugyancsak a fent említett intézmény rendezett a járás amatőr képzőművészei számára. „Kulturális tudatunknak mindmáig nem elég szerves része a képzőművészeti kultúra" — állapította meg 1977-ben a fiatal csehszlovákiai magyar képzőművészek Kisgaléria című albumának előszavában Kubicko Klára. Nos, ez, sajnos, mindmáig így van. Ám az is igaz, hogy a dunaszerdahelyi járás felelős dolgozói a hatvanas évektől mindent megtettek annak érdekében, hogy a képzőművészeti kultúra is életünk és gondolkodásunk szerves részévé váljék. Ezt jelzi két — immár történeti értékű — esemény is“: fiatal képzőművészeink ekecsi (Okoc) kiállítása 1961-ben, és a HÍD'67 elnevezésű dunaszerdahelyi tárlat is 1967-ben. Erre utal továbbá az a rendszeres figyelem is, mellyel a járási népművelési központ az amatőr képzőművészek nevelését szolgálja, munkáját, fejlődését követi. „Mivel azonan — írta Héger Károly, az intézmény igazgatója, az I. alkotótábort követő kiállítás katalógusának bevezetőjében — kultúrát nem lehet elszigetelten művelni, a szellemi művelődés nem ismer földrajzi határokat, s nem lehet egyetlen terület szűk térségeire korlátozni, ebben az évben jelentős továbblépés történt ..." Ez a továbblépés a fiatal csehszlovákiai magyar képzőművészek első nyári táborozása volt 1980-ban. „Hogy itt lehetek, hasznosnak tartom Jó volna minden évben találkozni itt..Jó az atmoszférája, nemcsak munkára lelkesít, pihenésre is mód van ..„Gondolom, tovább lehetne fejleszteni..." — ilyen és ehhez hasonló vallomások jelzik az első táborlakót tárlatának katalógusában, hogy e kezdeményezésben végső soron számos — azonos érdeklődésű — fiatal ember belső igénye öltött testet. — Hányán vagytok itt az idén? — kérdeztem Rácz Lászlótól, a járási népművelési központ szakelőadójától. — Te miben látod a tábor vonzóerejét? — Elsősorban abban, hogy alkalmat ad a hosszabb ideig tartó, mondjuk, egy-két hetes együttlétre is. A törzsgárda tagjait már szoros baráti szálak fűzik egymáshoz. S az együttlét újabb egy évre elegendő erőt és ösztönzést ad a munkához. — Eljössz jövőre is? — Hát persze. Még akkor is, ha aprócseprő gondunk is van éppen elég. Itt vagyunk például mi, fotósok. Legnagyobb problémánk, hogy nincs itt helyben egy rögtönzött fényképészeti és filmes laboratóriumunk. így a tulajdonképpeni munkára nem itt, hanem csak otthon van lehetőségünk. Hiányolom továbbá azt is, hogy a társművészetek alkotói részéről kevés érdeklődés mutatkozik a tábor munkája iránt, s csak nagyon kevesen jönnek el közénk. Pedig ez a tábor nagyon jó lehetőség arra, hogy velük is közelebbi kapcsolatba kerülhessünk. Ez a panasz nem új. Abban a beszélgetésben, amelyet Koncsol László készített 1976-ban Nagy Jánossal, neves szobrászművészünk körülbelül ugyanazt a gondot fogalmazta meg, amit most a fiatal fotográfus is. Nagy János azt panaszolta, hogy a hatvanas évek végén írt egyszer egy ötsoros tudósítást fiatal képzőművészek tárlatáról, mely szerinte egy új magyar képzőművész-generáció indulását jelzi, ám „ez az öt sor egyetlen magyar lapunkban sem kapott helyet. Lehet ezt vélni egyéni sérelemnek, de lehet úgy is venni, mint közönyt egy másik művészettel szemben, s ez riasztólag hat az indulókra ... Az a szomorú, hogy még a művészek egymás közt sem hajlandók ismerni egymást. Ez az a régi probléma, hogy segítenünk kellene egymásnak, megbeszélni a problémáinkat.. A nyárasdi alkotótábornak is pontosan ez az egyik célkitűzése. Szűcs Jenő szerint azonban ennek a célkitűzésnek egyelőre csak egy irányban tudott eleget tenni. Vajon törvényszerű, hogy így legyen? Lőrincz Zsuzsa is harmadszor van Nyárasdon. Jelenleg negyedéves a prágai képzövészeti akadémián. Grafikai és illusztrációi egy időben sűrűn jelentek meg a hazai magyar sajtóban, s ő is szerepelt a Megközelítésben. i — Az a jó ebben a táborban — mondja —, hogy az ember közelebbről és mélyebben megismerheti azokat, akiket névről már ismert ugyan, csak még találkozni nem tudott velük. 1970-ben sikerült eljutnom a zebegényi festötáborba. Már akkoriban megfordult a fejemben, milyen jó volna, ha nálunk is lehetne egy ilyen jellegű alkalom ismerkedésre, munkára. És lám, igaz, tíz évvel később, lett is. Örülök, hogy akadtak emberek, akik vállalkoztak a megszervezésére ... Immár harmadszor, ám remélhetően nem utoljára. Mert ha nem is lesz mindenkiből neves és sikeres alkotó azok közül, akik évről évre eljönnek Nyárasdra, mindenki csak nyerhet a táborozás által — ötleteket, tapasztalatokat, kifinomultabb látást, csiszoltabb ízlést — de legtöbbet mégiscsak a képzőművészeti kultúránk. Emiatt is várjuk oly kíváncsian a III. alkotótábor résztvevőinek kiállítását, mely arról ad majd számot, hogyan dolgoztak pályakezdő képzőművészeink az idén a Kis- Duna partján. T. L. MINDENKI CSAK NYERHET — Több mint negyvenen. — Mennyien lehetnek, akik már harmadszor jöttek el? — Huszonötén, harmincán. Járási összpontosításaink már az alkotótábort megelőzően is sikeresek voltak. Amikor azonban meghánytuk-vetettük, s elfogadtuk Németh Istvánék javaslatát, úgy gondoltuk, nem lesz haszontalan, ha nemcsak a járásunk amatőr képzőművészei találkoznak egymással, hanem bárki eljöhet, akit érdekel az itteni munka. Bárki, aki valamit föltud mutatni, s aki dolgozni, nem pedig kempingezni akar. Mert tavaly, sajnos, voltak ilyenek is, s csak zavarták a többiek munkáját. Dolán György — Németh István és Rácz László mellett — már az első alkotótábornak is egyik szervezője volt. A nagyközönség a hazai magyar lapokban megjelent rajzai és illusztrációi alól ismerheti a nevét, de szerepelt fiatal íróink és képzőművészeink 1980-as antológiájában, a Megközelítésben is. Jelenleg a bratislavai képzőművészeti főiskola ötödéves hallgatója. — Amikor először jöttem ide, bizony nem volt könnyű dolgom — mondja. — Olyan táj fogadott, melyet képzőművészetileg elég nehéz megragadni. Csak most, a harmadik évben kezdem igazán érezni a csallóközi táj lényegét. Ehhez azonban az kellett, hogy az ember ne csak nézzen, hanem egyéb érzékeit, tehát a szaglását, hallását, tapintását is bekapcsolja az észlelésbe. Az utóbbi időben e vidék hiedelemvilága : népmeséi, boszorkánytörténetei, legendái is egyre inkább érdekelni kezdenek. Azt hiszem azonban, hogy nem vagyok egyedül, amikor úgy érzem, hogy Csallóközt veszély fenyegeti. Nem szeretném, ha így volna, de meglehet, mi leszünk az utolsók, akik még valamit rögzíthetnek az eredeti Csallóközből. — A tábor nem nyújt valami fényes élet- és munkakörülményeket. Mégis mi az, amiért sokan már harmadszor jöttek ide? — Aki dolgozni akar, az a jég hátán is tud. S akit a munka hozott el, az itt nyugodtan dolgozhat. Ezek az emberek nem a fényűzés kedvéért jönnek. Megnyugtató, hogy a tábor légköre s az itt születő munkák színvonala iá évről évre javul. Az idei tábornak például sokkal inkább alkotótábor jellege volt, mint akár a tavalyinak is. Szűcs Jenő is már harmadszor van Nyárasdon.
