Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-09-21 / 39. szám
fórum Tessék csak beállni. . . Esetenként előfordul, hogy ezén-azén sorban állunk az üzletek előtt, gyakran szükségtelenül is. Megrögzött sorbanállók is vannak, s ha valahol egy kis tömeget vesznek észre, máris beállnak, mert ki tudja, mit lehet ott kapni. A napokban egy zárt redőnyű üzlet bejárata előtt álltam néhány barátom társaságában. Hogy a „roló lehúzása” előtt mit árultak ott. ma már nehéz tenne megállapítani. De nem is lényeges. Pár percig tartó szemlélődés, eszmecsere után egy izgatott asszony csatlakozott hozzánk. Rögtön kérdéssel kezdte: — Csak nem ma nyílik? Mert akkor biztosan lesz kockacukor! — És beállt mögénk. Összenéztünk. Tehát élel-Úton, útfélen miszerüzlet nyitásának leszünk résztvevői. Közben a sor gyorsan szaporodott, és a megjegyzések sem maradtak el. — Nocsak, hogy tolakszik! Álljon be a helyére, én is sietek, nem lopom az időmet! Egy valamikor talán egyenruhát hordó bajuszos férfi katonásan vezényelt: — Csak sorba, sorba, sorba emberek. — Mind többen lettünk, s a kérdések is szaporodtak. — Mikor nyitnak már? Miért nem húzzák fel a redőnyt? Válaszolni persze senki sem tudott. Közben egy. a karján gyereket tartó fiatalasszonyra többen rátámadtak. — Tessék csak beállni a sorba! Nem is magáé a gyerek! Ismetjük már az ilyen fogásokat ! Miután „tetőzött” a hangulat, társaimhoz fordultam: — Gyerekek, a sort már összehoztuk, menjünk egy kis májpörköltre a falatozóba. Valaki azonban csak a májat szűrte ki szavaimból, s rögvest tovább adta a hirt. — Máj is lesz. persze hogy lesz! — közölte sor-társaival Mi pedig — már csak a hecc kedvéért — megkértünk egy formás aszszonykát. tartsa a helyünket, míg visszatérünk. Száraz Pál Utazgatásaim velejárója, hogy gyakran étkezem étteremben. A múlt héten Losoncon (Lucenec) a Hviezda étteremben ebédeltem. Azaz ebédeltem volna, ha egy pár könnyű tyúktól! el nem röpíti az étvágyamat. Hazai izekre vágyva csirkeaprólék-levest rendeltem. A kikézbesítés után — annyi idő alatt ugyanis otthonról is megérkezhetett volna — meglepődve láttam: az átlátszó, üres lében két tolI úszkált. Szóvá is tettem a pincérnek, aki rutinosan azonnal tovább passzolta a labdát. — Mi, kérem, a báromfiüzem-Egy kis „csirke aprólék tő! kapjuk az árut. az ő feladatuk, hogy megtisztítsák a tolitól. Igen ám, de mit tisztítsanak meg, hiszen a levesben egy darabka csibeaprólék sem volt. csak a leforrázott, csapzott toll?! Ezen ő is nagyon elcsodálkozott, de diplomatikus hidegvérrel újabb magyarázatba kezdett. Ekkor már nem is az üres leves boszszantott. hanem a fejlődés „kerekének” küllőit tördelő gondolkodásmód: magyarázkodni, kibújni a felelősség alól. S én naiv még arról álmodoztam, hogy azt mondja: „Elnézést, azonnal kicserélem és intézkedem, hogy a jövőben ez többet ne forduljon elő.” Vagy netán a munka úgy van elosztva, hogy a baromfiüzem megkopasztja a csirkét, a vendéglátóipar pedig a hús „kispórolásával” a vendéget? BÁLLÁ IGOR Miért nincs, ha van ? A sajtó napját ünnepeljük, nemcsak az újságírók, folyóiratok (televízió és rádióműsorok) készítőiről emlékezünk meg, hanem terjesztőikről is, azokról akik naponta eljuttatják az olvasóhoz. Szükség van lelkiismeretes munkájukra, nélkülük az újságíró legnagyobb igyekezete is eltörpülne, mert ha az újság nem jut el időben, frissen az olvasóhoz, elveszti értékét, küldetését. Azt hiszem az átlag olvasó nem panaszkodhat arra. hogy hazánkban nem elég bő az újságok, képeslapok választéka. Elég megállni egy-egy hírlapárus előtt, hogy’ meggyőződjünk róla. kicsik, nagyok, különböző érdeklődésűek válogathatnak a lapokban. így van ez rendjén. így keltene ennek lenni minden helyen, minden időben. Sajnos, e nyáron többször és több helyen bosszankodtam amiatt, hogy nemcsak a napilapokból nem kaphattam meg, amit szerettem volna, hetilapokból, képesújságokból sem lehetett választani. Szinte hihetetlennek tűnt. hogy kirándulóhelyeken, sátortáborokban, turistaközpontokban — ahol az embernek elég ideje van olvasgatni — az újságárusnőnek percenként kellett ismételnie: nincs. Nemcsak én, hanem csehországi, magyarországi sátorozók bosszankodtak, hogy a Topoíéanv melletti Duchoúka üdülőközpontban például, ahol egész nyáron több ezer ember nyaral, a két hírlapárusnál a néhány napilapon kívül apró ajándéktárgyak, reklámcikkek terpeszkedtek az újságok helyén. Hogy képeslapok közül öt 2ivotot, ugyanennyi Slovenkát kaptak — amit természetesen elvittek a közelben felszolgáló pincérnők — az üdülök, kirándulók hiába keresték a Vlastát. a Nőt. a Nők Lapját, az Expresst. a kertészkedök lapját, netán a divatlapot, az elárusítónő hangulatától függően tréfásan, vagy bosszúsan közölte: nem kaptam. Pedig mi újságírók jó! tudjuk; a nyári hónapokban marad fenn a legtöbb lap, ekkor a legnagyobb a rettegett „remitenda”. Legalábbis így mulatja ki a postai hírlapterjesztő szolgálat. Hogy aztán miért kell összecsapnia a postán heverő újságtenger hullámainak a hírlapárus előtt ácsorgók dühödt villámaival, csak sejthetjük. Minden esetre az egyén és a társadalom kárára van: mert ha az újság nem jut el az olvasóhoz fölösleges volt az újságírók, szerkesztők, nyomdászok munkája, kidobott pénz a papír és előállítás ára. Az olvasni szerető ember pedig újságolvasás — az ismeretszerzés, művelődés, kultúrálódás — helyett bosszankodhat. mérgelődhet, semmittevéssel töltheti a várakozás, pihenés perceit. '/cVU’/Ai Kérdez: Horváth Katalin kassai (KoSice) lakos Tudomásomra jutott, hogy országszerte egyre több iskolában bevezetik az iskolatej szolgáltatást. Nekem is van iskolába járó gyerekem. Iskolatársai szüleivel együtt nagyon örülnénk, ha gyermekeink is kapnának tejet tízóraira. Szeretném tudni, kinek és mit kell ezért tennie? Válaszol: DáSa Ostertágová mérnök, az SZSZK Oktatásügyi Minisztériumának főelőadója. A biológiailag értékes tej és tejtermékek nélkülözhetetlenek. emellett közkedvelt tápláléka a gyermekeknek. az ifjúságnak. A gyermekek szellemi és fizikai tevékenységével szemben támasztott egyre növekvő követelmények szükségessé teszik, hogy a gyermek munkája közben is felfrissítse erejét. Ha a felnőtt fáradt, iszik egy csésze kávét és dolgozik tovább. De mit tehetnek a kisdiákok, akiknek 5—6 órát kell rövidke szünetekkel. egy kortynyi üdítő ital. vagy ennivaló nélkül az iskolapadban kibírniuk. Elvárhatjuk-e tőlük, hogy az utolsó tanítási órákon is figyeljenek, összpontosítsanak? Ezért ösztönzi és követeli az SZSZK Oktatásügyi Minisztériuma és a nemzeti bizottságok iskolaügyi osztálya az „iskolatej” mozgalom kiszélesítését a diákság mindén korosztálya számára. Gondoskodni az „iskola tejről”, azaz a tejes tízórairól. az iskola igazgatóságának a feladata. Ha a szülők szeretnék, hogy gyermekeik tejes tízórait kapjanak az igazgatósághoz forduljanak. Az iskola vezetősége az állami vagy szövetkezeti üzlethálózat illetékes szervével, esetleg a tejipar valamelyik tejfeldolgozó üzemével köthet szerződést. Amennyiben a tej szállítását nem szabja meg a szerződés, akkor a szállítás megoldása az iskola feladata. Az „iskolatej”-jel járó kiadásokat a szülők fedezik. A Szlovák Árhivatal 5958/13-1975-ös számú levele alapján e kiadásokba számítható a tej kiosztását végző dolgozó díjazása is, aki adagonként 10 fillért kaphat ezért a munkáért. A legtöbb esetben azonban be lehet valakit szervezni, aki „társadalmi munkában” elvégzi. Az „iskolatej” kifejezés gyakran megtéveszti a szülőket. E kifejezésen nem csupán a tejre kell gondolni, mert a tejen kívül a gyermekek kaphatnak joghurtot, kefirt, túrókrémet, tejszínes krémet, sajtot, de akár gyümölcsös tápszert, vagy más élelmiszert is. Köszönöm a tájékoztatást! Az ..iskolatej” mozgalom tehát bár lassan orzágos méretűvé válik, de még nem talált minde| nütt megértésre, méltó pártfogóra. Legtöbbször apró-cseprő akadály, a szállítás, íz adagolás, az érte járó pénz beszedése stb. állja | az útját e még érdemében föl sem becsült kezdeményezésnek. Ahol a szülői munkaközösség nem Nujnálja a fáradságot, az iskola igazgatósága a | kiosztásával járó „kényelmetlenséget” a felelő- N«k. önkéntesek toborzását, ott egészségesebben | táplálkozhatnak az iskolások, s a szülők tízóraicsomagolás gondja is megoldódik. BARANYAI LAJOS (nő?)
