Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-09-21 / 39. szám
A Vaskaputól Calafatig azon izgultunk, elérjük-e az utolsó esti kompot, amellyel áthajózhatunk a Dunán. Mikor a határra érve megtudtuk, hogy a komp fő idényben nonstop közlekedik, a kilométernyi autósor végén azt próbáltuk kiszámítani, hányadik fordulóval kerülünk fel az úszó hídra, megvessük-e a buszban az „ágyat"? A vámőr tiszteleg. — Énekkar? S már holnap hangversenyt ad? Tessék előre jönni! Bármennyire nehezteltek ránk a sorban állók, nekünk jólesett ez a figyelmesség, amely néhány órai alvást is jelentett a mezdrai szállodában. Két autóbusznyi énekest fogadott augusztus elején Vidín kikötőjében a bolgár egészségügyi minisztérium énekkara. Autóbuszaink farral jóformán még a Dunában „lógtak” — nem kis művészet volt a kompról „átszállni" a partra —, de már felhangzott a bolgár isten hozott: Dobré dosli! Dobré dosli! — a korai viszontlátás örömére. Mindössze két hónap telt el azóta, hogy a Rodina kórus a CSMTKÉ vendégeként hangversenykörúton járt hazánkban. Ezúttal tanítóink töltöttek tíz napot Bulgáriában, mint annak idején, az első cserelátogatáskor, kerek tíz esztendővel ezelőtt. Vajon mennyit változott azóta ez a vendégszerető, napfényes ország? Sajnáltuk, hogy a tervezett programból kimaradt viszontlátásunk a tengerrel, de kárpótlást ígért a bolgár városokkal, műemlékekkel való ismerkedés, felvillantva a baráti ország számunkra kevésbé ismert arcát. Mezdrában, a húszezer lakosú kisvárosban töltött éjszaka valóban rövid volt, de annál emlékezetesebb: jóízű bolgár J. HEGEDŰS MAGDA resztül vonult végig az egykori római út, később a keresztes hadjáratok klaszszikus útvonala, majd a török belgrád— isztambuli út, napjainkban pedig az E 5-ös európai—ázsiai autóút. Hogy egy részén csupán maximális sebességkorlátozással tudtunk haladni, nem az elődök vétke, hogy elkoptatták, hanem az utódok érdeme, akik most építik korszerű autópályává a nemzetközi műutat. Plovdivban már előkerültek a kották is. A vendégszereplésekre való felkészülés itt, Bulgáriában is kemény munkát jelentett. De Csirpan és Szófia hangversenytermének, a plovdivi „szabadtéri színpadnak" — a római korból fennmaradt műemlék Colosseumnak — közönsége nem maradt adós az elismeréssel. A szavak, a kiejtés idegenségét áthidalta a muzsika: Kodály, Suchofi és a többi nagy mester zenéje, akiknek alkotásai a bolgár énekkarok műsorán is szerepelnek. A zeneértő, zeneszerető közönség tapsa végigkísért a városokon, falvakon, éppúgy, mint a virágkosarak az autóbusz hátsó ablakában — énekkarunk szerepléseinek sikerét hirdetve, egészen hazáig. A próbák, utazások és a vendégszereplések közti idő városnézéssel telt el, melybe belefértek a múzeumok, műemlékek, kirakatok, sőt még a plovdivi piac is. S ha meggondoljuk, hogy a város három nagyobb és három Jdsebb dombon épült, nem csodálkozhat senki, hogy gyakran letelepedtünk az utcai kávézók napernyői alá a rekkenö hőségben egy csésze feketére, pohárnyi üdítő italra. Sok százan jönnek el ide estéről estére, a város lakói és vendégei, jtörülülik a tavat, sétálnak, kávéznak a tó melletti kerti vendéglőben — és két teljes órán keresztül nézik a vizet. Ezt az előadást nem lehet megunni... A legendás Rodope-hegységben, a mondabeli Orpheusz hazájában, Bulgária egyik legértékesebb műemlékéhez, a bacskovói kolostorhoz érkeztünk. Öblös kapubejárata mellett is dús sugárban, hűs rodopei vizet ontó csorgókút fogadja korunk vándorait. Kívül egyszerű, terméskőből rakott épület a kolostor, belül nyitott fatornácos folyosók, kiugró-beugró kupolák, tornyok, díszes árkádok. Fehér falfelületéből freskósorozat emelkedik ki, mint egy szabadtéri képtárban. Bent az épületben, Zaharij Zograf freskói közül az „Utolsó ítélet bűnösei és bünhődésük" című előtt azon tanakodtunk, miért lett a neves festő ilyen ádáz nögyűlölő, hogy képén a férfiakat mind a mennyországba, a nőket kivétel nélkül a pokolba juttatta. A kolostor mai hangulatához már nemcsak a csendesen andalgó, áhítatosan imádkozó fekete csuhás, szakállas kalugerek tartoznak, hanem a praktikus szerzetesek is, akik a kolostorkert termését üvegekben tartósítják. Ottjártunkkor a kolostorudvar egyik sarkában éppen paradicsomot és sült paprikát főztek be — asszonyi segédlettel — télire. Úton a bolgár főváros felé nagyszerű körpanoráma enged bepillantást a Balkán hegyvilágába. A hegycsúcsok közt kanyargó út alatt félelmetes betonkarok emelkednek ki a völgyből, az új autósztráda tartópillérei. Szófia előtt már ráfutunk az új útra, amely ha elkészül, jó néhány kilométerrel lerövidíti és veszélytelenebbé, gyorsabbá teszi a Fekete-tengerhez vezető utat. A fővárosban találkoztunk ismét a bolgár énekkar tagjaival. A közös városnézés sok élményt nyújtott: a Dimitrov-mauzóleum, a világhírű Nyevszki székesegyház, az Igazságügyi Palota, Bulgária legnagyobb épülete, a Balkán szálló udvarán levő rommező, a felszabadulási emlékmű voltak megállóink. Autóbuszaink felkapaszkodtak a főváros hegyóriására, a Vitosára is, amely tiszta, pormentes levegővel és üdítő ivóvízzel látja el a milliós várost. De az este barátainké volt. Meginvitáltak otthonukba, beszéltek munkájukról, terveikről és közben szüntelenül hordták az asztalra az ízes bolgár csemegéket: a kaskavállal gazdagon meghintett sopszki salátát, a különlegesen jó ízű, őrölt húsból és zöldségből készült műszakát, a már ismert kebapcset és kjuftet. Eleget tettek kérésünknek, hogy minél több ételkülönlegességet kóstolhassunk meg, minél többet láthassunk azokból az eredményekből, amelyek a bolgár nép jelenét, s a bolgár családok életfeltételeit jelentik... Turistaszokás összehasonlítani valamely ország eredményeit hazánkéval. Volt rá idő a kétnapos visszaút alatt. Akárhogy osztottunk, szoroztunk, ebben jutottunk közös nevezőre: az egykori mezőgazdasági ország ipara és kultúrája nagyszerű fejlődése közben nem feledkezik meg az egészséges életkörnyezetet jelentő kertvárosok fejlesztéséről sem. S ezért megint irigyelnem kell őket.. . Kertország kertvárosaiban csemegét tálaltak fel éjfél után kettőkor — miután a határról megérkeztünk — a kissé sápadt, de cseppet sem morcos pincérek és pincérlányok, akiket az ágyból ráncigáltak ki, hogy felszolgálják a meleg vacsorát: a húskolbászkákat, a roston sült kebapcset meg a húspogácsát, a kjufet paradicsommal és lángosízű friss cipóval. Teli gyomorral is jól aludtunk a korszerű szállóban, csak rövidet, mert a felszálló reggeli harmattal mi is tovább indultunk Trákország fővárosa felé. Almafa és őszibarackfa erdőket, dinynyehegyeket hagytunk magunk mögött az úton. Mesterséges öntözőberendezések vizsugarában és a reggeli napfényben fürdött a határ. Plovdiv Bulgária második legnagyobb városa hatalmas sík terület közepén, amelynek népszerű neve: Trákia. Nevét egykori öslakóitól kapta. A tíz évvel ezelőtt kiadott bédekker szerint a város 286 000 lelket számlál, a valóságban ma Plovdiv lakóinak száma négyszázezer. Hat napot töltöttünk a gazdag kulturális múltú iparvárosban, amely egykor meszsze földön híres vásárvárosként fogadta a kereskedőket és az átutazókat. Rajta ke(nő 8) sörre. (Más szeszes italt a kávézókban nem szolgálnak fel!) A turista egyébként ott ülhet le, ahol éppen elfárad. Lépten-nyomon van egy egy kávézó. S ha valaki éppen fogához veri a garast, mivel értékesebb ajándékot kíván venni, akkor is van hol megpihenni, szomjat oltani ebben a kertvárosban Park parkba torkollik, árnyas fákkal, soksok paddal, kutacskákkal, melyekből szüntelenül bugyog a jó hideg ivóvíz. Irigylem érte a plovdiviakat. Irigylem a parkokért, a csorgókutakért, a frissen tatarozott házsorokért, a tiszta utcákért, irigylem a csodaszép gyermekholmikért, az ízléses konfekcióért, a modernségükben is sajátos lakónegyedeikért és a város központi parkjáért is, amely ott terpeszkedik Plovdiv szívében és min denkit becsalogat egészen a mesterséges tóig, ahol napközben hattyúk úszkálnak a vízen. Azt is mondhatnám, a nyugdíjasok és a kismamák paradicsoma. S ha a turista itt feledkezik estig, akkor már nincs menekvés! Éjjeli fél tizenegyig — ahogy a bolgárok mondják: tíz óra har mincig — lecövekelve nézi-hallgatja a magasba szökő vízsugarak, színes fény hatások és a muzsika játékát. 1. Indulás előtt. A CSMTKÉ tagjai a bratislavai Béke téren. 2. Ebédszünet egy futballpályán, Aradtól néhány kilométerre 3. Őrségváltás a Dimitrov-mauzóleumnál 4. Kánikulában napokig tartó zötyögés a buszban — de a jókedv nem hiányzik 5. Dinnyeevők a szélmalom árnyékában 6. Plovdiv, Bulgária második legnagyobb városa-7. Utcai kávézók lépten-nyomon 8. Ügyességi gyakorlatok a Vitosán Fotó: Bitter László és archívum
