Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-31 / 36. szám

A Szlovák Nemzeti Felke­lés 38. évfordulója alkal­mából a Szlovákiai Nő­szövetség Központi Bizottsága augusztus 20-án és 21-én a topoL íanyi járásban, Jankov vrsokon rendezte meg a nők három nem­zedékének hagyományos találko­zóját Az ünnepségen Darina Cemo­­vá, az SZNSZ KB alelnöke meg­nyitó szavai után Elena Litvajo­­vá. az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNSZ KB elnöke mon­dott ünnepi beszédet, majd Ja­­kub Solík, az SZLKP TopoKanyi Járási Bizottságának vezető titká­ra méltatta az SZNF történelmi jelentőségét. Többek között A Íz­be ta Ondrejkoviíová. az SZNF résztvevője, az idősebb nemzedék képviselője, Jurij Nyikolajevics Rumjancov szovjet fijkonzul. az Antifasiszta Harcosok Szövetsége Központi Bizottságának nevében Emil Ducky, valamint a szovjet, magyar és lengyel nők küldöttsé­ge is üdvözölte a találkozó részt­vevőik DuSan Kubovéák, a Ján Ziáka partizánbrigád tagja elesett hős bajtársaira emlékezett és méltatta a felkelésben részt vett nők hősies magatartását Az ünnepély kedves mozzana­ta volt amikor a svidníki pioní­rok átadták a Bánovce nad Beb­ra vou-i III. KA píonírcsapatának az SZNSZ KB vándorzászlaját. A találkozó résztvevői levelet intéztek a CSKP és az SZLKP Központi Bizottságához valamint a Szovjet Nőszövetség Bizottsá­gához. Péntek este Uhrovecben. Bá­novce nad Bebravouban, Veiké Uhercében és a járás több helysé­gében a találkozó résztvevői virá­gokat helyeztek el a felkelésben elesett hősök emlékművénél és elbeszélgettek a falvak lakosaival. A találkozó érdekes és szóra­koztató színfoltja volt Uhrovec­ben a tűzoltónők versenye és a Jankov vfSok-i amfiteátrumban megrendezett műsoros délután, ahol a Nálepka kapitány nevét viselő bratislavai katonai mű­vészegyüttes aratott nagy sikert. (A három nemzedék találkozó­járól részletesebb beszámolót a következő számunkban közlünk.)-bl-Három nemzedék találkozója mm Urvirág Szvetlánának 1982. augusztus 19-én, csütörtökön, moszkvai idő szerint 21 óra 12 perckor Bajkon űrből Föld körüli pályára bocsátot­ták a Szojuz T 7 űrhajót, háromtagú személyzettel a fedélzetén. A személyzet tagjai: Leonyid Popov parancsnok, Alek­­szandr Szerebrjiv fedélzeti mérnök és Szvetlána Szavickaja kutató űrhajós — a világ második űrhajósnője. A hír világszenzáció, hiszen Valentyina Tyereskova repülése óta tizenki­lenc esztendő tett et. Es csütörtök estétől várakozásteljesen tapasztjuk fülünket a rádióra, nézzük a tévéhíradókat s a reggeli újságban az űrhíreket olvassuk el leges/egelőször. És elégedetten vesszük tudomá­sul: az űrhajón minden rendben van, az összekapcsolás a Szojuz T 5 űrállomással zökkenőmentes volt, s hogy a kozmikus legénység a program szerint és zavartalanul végzi munkáját... Szvetlána Szavickaja 1948. augusztus 8-án született Moszkvában, és iskoláskora óta foglalkozik repülősporttal. Többszörös műrepülő-vi­­lágbajnok, összesen tizennyolc világrekordot ért el, és 1970-ben a magassági műrepülés abszolút világbajnoka lett. A moszkvai központi repülőiskola elvégzése után instruktorként dolgozott, 1976 óta pedig berepülő pilóta, s eddig több mint 20 típusú gépen 1500 órát töltött a levegőben. De e „légies edzettség" ellenére — mint ahogy közvetlenül a start előtt a TASZSZ tudósítójának elmondta: „Nem titkolom, nem volt könnyű dolgom, amikor a kozmonauták táborába érkeztem Georgij Beregovoj tábornok is nyilatkozott a TASZSZ-nak Szvetlána repüléséről. „Szvetlána Szavickaja űrrepülése a szovjet űrhajózás történetében új szakasz kezdetét jelenti. Bár nem ez a legfontosabb, de azt is el kell mondani, hogy e szokatlan „Orlegénység" különleges légkörben dolgozik. Egy nő jelenléte kedvező hatással van e kis kollektíva mikroklímájára. A szakemberek felhívták a figyelmet a három űrhajós nagy munkabírására, munkakedvére, s szerintük ez bizonyos mértékig annak is köszönhető, hogy a férfiak között egy nő is tartózkodik." Beregovoj tábornok még elmondta, hogy a munkaprogra­mot is ennek megfelelően állították össze: több olyan kísérlet szerepel benne, amelyben szükség lesz a női kézre. Végül hangsúlyozta: „Az a nő, akinek az űrben kell dolgoznia, semmilyen kedvezményben sem részesül. A felkészülés során sem teremthettünk Szvetlána számára kivételes, „üvegházi" körülményeket..." A második űrhajósnő repülésének természetesen világszerte óriási a visszhangja. Több nyugati hírmagyarázó az eseménnyel kapcsolatban nem mulasztja el megjegyezni, hogy a mostani repülés is igazolja: a szovjet nők valóban igen magas színvonalat értek el, s figyelemre méltó eredményeket mutathatnak föl a tudományos és műszaki kutatások területein. Több kommentár hangsúlyozza — így például a Chicago Tribune cikke is —, hogy a Szovjetunió már kiváló eredmé­nyeket ért el a világűr békés kihasználásában. Az amerikai tudósok egyöntetű véleménye: az ember tartós űrbéli tartózkodásáról kidolgo­zott szovjet program sok évvel megelőzi a hasonló amerikai programot A lap a továbbiakban azt is kifejti, hogy a NASA békés célú kozmikus programjának egy részét veszély fenyegeti, mivel Reagan elnök az űrkutatási törekvéseket is katonai célok szolgálatába állította. Szvetlána Szavickaját munkatársai az űrállomáson földi „gavalléri­ával” köszöntötték: maguk termesztette virágokból kötött csokorra!. . . (nö a)

Next

/
Thumbnails
Contents