Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-08-24 / 35. szám

Ki tudja, hányszor jártam már végig a partizánösvényeket, beszéltem a Felkelés résztvevőivel, fényképeztem emlékműveket és a tövükbe virággal érkezőket. Most a Szlovák Nemzeti Felkelés évfordulójához közeledve ezekből az élményekből, történetekből — ahogy az emlékezés kínálja — idézek fel hármat.

Augusztus utolsó napjaiban, 1944 nyarán nyolcvan Gestapo- és hetven SS-tag érkezett Ruzomberokba. A kaszárnyába és a halfeldolgozó üzembe szállásolták be magukat. Még aznap délután felvette ellenük a harcot a harmincöt tagú Liptovská Luzna-i partizáncsoport és a hozzájuk csatlakozó helybeli katonák. Rövid küzdelem után megsemmisítették a fasisztákat, és estére már a politikai foglyokat is kiszabadították. Ők is csatlakoztak a partizánokhoz, ezután a Forradalmi Nemzeti Bizottság elkezdte működését és kihirdette a mozgósítást. Este és éjszaka egymás után jelentkeztek soraikba a tartalékosok is.

Valahogyan így kezdődött az SZNF hőseinek története.

Az illegalitásból kilépő forradalmi nemzeti bizottságok egész Szlovákia területén átvették a hatalmat. A harcokban különböző nemzetiségű emberek vettek részt, Zvolenban például megalakult a magyar Nógrády-partizánosztag.

Kremnicka tragédiája 1944. november 5-én vette kezdetét. A

gestapósok autóbusszal hordták az embereket, mintegy harmincat már menet közben a tankelhárítócsapdába löktek, a többieket azután az erdő felé hajtották. Pisztolylövések és gépfegyverek ugatása hangzott fel. A halál autóbusza reggel öttől kilencig járt oda-vissza Banská Bystricába. A tankcsapdánál rakott tűzben a fasiszták a kirabolt, majd meggyilkolt áldozatok ruháit és iratait égették el, hogy nyoma se maradjon áldozataiknak. Az autóbuszszal egyre érkező utasok saját szemükkel láthatták, mi vár rájuk. Ez a tragikus esemény 1944. november 20-án és decembér 12-én megismétlődött.

A fasiszták és Fllinka-gárdisták december 12-én foglalták el Kremnickát. Azonnal elrendelték a kijárási tilalmat, majd hozzáfogtak áldozataik kiirtásához. Tömeges kivégzéseket hajtottak végre a Felső-pataknál (Vysny potok). 1945. január 5-én és február 11 -én 109 embert lőttek agyon. A fagyos földbe nem lehetett sírt ásni, ezért a halottakat hóval fedték be. A kremnickai tömegsírokban a felszabadulás után összesen 750 tetemet exhumáltak, köztük 211 nőt és 58 gyermeket. A hathetes, néhány hónapos ártatlan áldozatok szájában még a cumi is benne volt, amikor tetemüket azonosítani próbálták.

Kl'ak községnek öntudatos, munkásmozgalomon nevelkedett lakosai voltak. Már 1928-ban megalakult itt a kommunista párt

Három

A béke

■ orosz nyelv és irodalom tanárainak nemzetközi szerkezete (MAPRJAL) augusztus 16—21. között tartotta V. kongresszusát hazánk fővárosában, Prágában. Tizenhárom évvel ezelőtt, 1969 augusztusában Moszkvában került sor első ízben az orosznyelv-tanárok nemzetközi tanácskozására. Négy évvel később, 1973 szeptemberében Várna, 1976 augusztusában Varsó, legutóbb pedig, 1979 augusztusában Berlin látta vendégül a világ minden tájáról egybegyűlt orosztanárokat, hogy megvitassák az orosz nyelv iskolai és iskolán kívüli oktatásának aktuális módszertani problémáit, kérdéseit. A prágai kongresszus fő témája: Az orosz nyelv és irodalom tanulásának és oktatásának jelenlegi állapota és alapvető problémái.

A laikus számára talán hihetetlennek tűnik, hogy a nyelvoktatás — akár az anyanyelv, akár az idegen nyelvek oktatására gondolunk — a módszertan terén végzett újabb és újabb kísérletek százaira, esetleg ezreire támaszkodó ismeretek gyakorlati alkalmazását igényli korszerűsítése, hatékonyabbá tétele érdekében. A nyelvoktatás módszertanának kialakításában is — szerencsére — egyre gyakrabban találkozunk mélyreható változásokat követelő és igénylő törekvésekkel. Vajon mi teszi szükségessé és indokolttá ezeket az „újításokat"? Nos, elsősorban az, hogy a nyelvoktatás jelenlegi koncepciója világszerte meglehetősen elavult és egyáltalán nem felel meg azon követelményeknek, melyeket korunk támaszt az iskolával szemben. Flazánkban a korszerű nyelvoktatás igénye megfogalmazást nyert már 1973-ban, amikor Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának július 3-án és 4-én megtartott teljes ülése határozatban hangsúlyozta:

„A nyelvoktatást összhangba kell hozni a társadalom reális szükségleteivel, a termelés, a tudomány és a kultúra helyzetével, hogy a nyelvoktatás is reális módon készítse fel a tanulókat az életre és a munkára a szocialista társadalomban; tudományos eljárásokat kell kidolgozni e változások megvalósítása céljából, az oktatás tudományos prognózisát kell kidolgozni a távlati igények figyelembevételével."

Miben rejlik a nyelvoktatás jelenlegi koncepciójának elavultsága? Nyelvoktatásunk — és általában világszerte a nyelvoktatás, ezen belül az orosz nyelv oktatása is — módszertani követelményeinek kialakításában egyetlen tudományra a lingvisztikára — a nyelvtudományra — támaszkodik

csupán. Ennek következtében alakult ki aztán világszerte a nyelvoktatásnak egy olyan modellje, amely az élő nyelvek esetében is tulajdonképpen a XIX. századbeli latin nyelvoktatás modelljének valamiféle kopírozása volt. A nyelvoktatás metodikai szakemberei valahogy nem akarták figyelembe venni, hogy a tudományos és műszaki forradalom korszakában nemcsak a természettudományok indultak soha nem látott fejlődésnek, hanem a humán tudományok, köztük a lingvisztika is. Egyre inkább a nyelvtanulás pszichológiai, szociológiai és egyéb, régebben figyelembe sem vett tényezőire összpontosult a figyelem, és az innovációs törekvések közepette körvonalazódott a nyelvoktatás új koncepciója, a polidiszciplináris koncepció. Ez az új koncepció a módszertani követelmények kialakításakor nem csupán a nyelvtudományra, hanem többek közt a pszicholingvisztikára, a szociolingvisztikára és a kommunikáció-elméletre támaszkodik. A kommunikáció-elméletre támaszkodó nyelvoktatás mottóját így fogalmazhatnánk meg; Ne a nyelvről tanítsunk, hanem a nyelvet tanítsuk! Pillanatnyilag világszerte szinte az a helyzet a nyelvoktatásban, hogy az általános vagy középiskolát végzett emberek nagy többsége nagyjából tisztában van

(női)