Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-08-17 / 34. szám
kuckó MIHAIL EM1NESCU Jó éjszakát Ezernyi álmos kis madárka fészkén lel altató tanyát, elrejti lombok lenge sátra — jó éjszakát! Egy hattyú ring a tó vizében, nádas-homályban andalog; ringassák mély álomba szépen kis angyalok! Sóhajt a forrás, néha csobban, a sötét erdő bólogat, virág, fű szendereg nyugodtan — szép álmokat! Tündérpompájú égi tájon felkél az ezüst holdvilág; összhang a föld. egy édes álom .. . Jó éjszakát! OSI DA JENŐ EORDÍTÁ SA Juniga József illusztrációja ® Qj? 9 & Q Qt) • a> 0 o e> ír oá Már csak néhány nap, és vége a szünidőnek. Az új tankönyveiteket már biztosan átlapoztátok, a legszorgalmasabbak mar be is csomagolták, tanszereiket elkészítették . . . Mielőtt azonban teljesen átállnátok az iskolai gondokra, „összegezzétek”, a szünidőt: hasznosan töltöttétek-e? Két hónap az nagy idő. Bőven volt alkalom játszásra, kirándulásra, természetjárásra, sportra, utazásra. £gyéb kedvtelésekre. De arra is, hogy szüléitek, nagyszüleitek mellett segítve-játszva ellessetek barkácsolást, kertészkedést, főzést, bevásárlást, háziállatok körüli munkát. Kíváncsian várjuk leveleiteket, amelyben összegezitek, milyen hasznos munkát végeztetek a szünidő alatt. De szívesen vesszük azt is. ha élményeitekkel — írásban vagy rajzban — kiegészítitek a beszámolót. Szokásunkhoz híven minden levelet elolvasunk, a legjobbakat megjutalmazzuk. Címünk: a Nő szerkesztősége. 812 03 Bratislava, Martanoviéova 20. Kuckó (hói 6) SOÓKY LÁSZLÓ Bíbic-Perseí néni éppen befejezte a reggeli pletykálkodását, amikor kifordultam a kiskapun, hogy elballagjak a Vízállásba bíbictojást szedni. — Hová, hová ilyen kora reggel, Tarisznyás? — fordult felém Persei néni. — Én biz most már sehová — feleltem mérgesen, és betettem magam mögött a kiskaput, és leülék nagy dúlva-fúlva az eketaligára. Odasomforodik ám hozzám az én Betyár kutyám, látva mérgelődésemet. — Mi a nagy baj, Tarisznyás? Valaki megette a reggelidet? — Nagyobb a baj, Betyár, sokkal nagyobb: Persei néni megkérdezte, hogy hová megyek. Jobb lett volna el sem indulni. — Hát ez bizony komoly nagy baj — mondta Betyár, és leült mellém mérgelődni. Mert, hát ki látott már olyan oktondiságot: vadásztól, halásztól, madarásztól, tarisznyástól megkérdezni, hogy hova megy, amikor a vak is látja, hogy nem leánykérni készül. Hát amint ott nagy erősen mérgelődünk, odaröppen félénk Szarka Szabolcs, az agacsosi szarka. — Cserr csakk cserr, a róka cserr csakk fosztogatt. Bíbic Béni csakk sírr, csak rí. .. Nosza fölugrottam ám az eketaligáról, feledve Persei nénit, menyestül, vejestül. Fejembe nyomtam a mindentudó zerge-tollas kalapomat, nyakamba akasztottam a tarisznyámat, gyorsan rágyújtottam a legjobbik kismuzslai meggyfa pipámra, s már futottam is a Vízállás felé. Azazhogy futottunk, mert a Bölcskei bácsi házát elhagyva azon veszem magam észre, hogy az én Betyár kutyám ott lohol a nyomomban. — Hát, téged meg ki engedett el? — fordultam feléje. —■ Engem tulajdonképpen senki, de ... ne küldj vissza, Tarisznyás, tudod, a róka.. . most kirázhatnám a bundájából. — Jól van, na! De ha csak egy tojáshoz is hozzányúlsz, istenemre, hátrakötöm a sarkadat. — Én aztán nem — mondta Betyár —, csak a róka, a ravasz kerüljön elém. így aztán ketten futottunk, hamarabb is fogyott az út, mígnem egyszer, uramfial, ott állt előttünk a Lehenárok, telindős-teli vízzel. — Most légy okos, Domokos — fordultam a mindentudó zergetollas kalapomhoz —, hogyan jutunk át a vízen? Gondolkodott a kalapom erősen, még a homlokát is ráncolta, végül aztán csak kibökte:' — Hát az eszed mire való, te Tarisznyás? Mondd el gyorsan a Lehen-árok-átugrató varázsigét, s máris amott leszel a túlsó parton. — Még jó, hogy velem vagy — mondtam a kalapomnak —, nélküled bizony semmire se mennék. Elmondtam hát gyorsan az árokugró varázsigét, imigyen: Veréb, veréb, kanveréb három ugrás az nem négy, Lehen-árok nem árok, aki ott van, az nincs itt! Nos, amint elmondtam a varázsigét, már amott is voltam a túlsó parton. Akkor meg az éri Betyár kutyám kiabált át a túlsó partról: — Hej, Tarisznyás, hát velem meg mi lesz? mese — Hogyhogy mi lesz? — Hogyhogy, hogyhogy mi lesz? Csak nem azt akarod, hogy beleugorjak ebbe a hideg vízbe? Hát nem szégyelled magad, így bánni egy kutyával? Bizony, jól elszégyelltem magam, és gyorsan elmondtam a visszaugrató varázsigét: Szöcske, prücsök, pöszméte, gyere ide, ne oda, Lehen-árok nem árok, aki ott van, az nincs itt! Meg is érkeztem épen, egészségesen, hónom alá kaptam a Betyár kutyámat, és elmondtam a kettesben-átugrató varázsigét: Ripke, rokka, motolla, égigérő taliga, taligán egy gomba, vigyél által nyomba'! Végre valahára mindketten a vízállási oldalon voltunk, nyakunk közé szedtük a lábunkat, s vesd el magad. Bíbic Béni fészke felé! Éppen jókor érkeztünk, mert Róka Rezső a száját nyalogatva már ott ült Béni fészke mellett, az pedig szárnyszegetten verdesett egy vakondtúrás tetején. Amint a közelükbe értünk, Rezső fütyörészni kezdett, mintha nem is a bíbictojásSk miatt üldögélne a fészek mellett. — Hej, ravaszdi — kiabáltam már messziről —, ha nem hagyod békén a tojásokat, úgy hátrakötöm a sarkadat, hogy attól koldulsz! — Ugyan miért? — kérdezte Rezső —, hát nem látod, hogy én csak itt üldögélek? — Hallgass, kapcabetyár — mordult rá Betyár —, mert kirázlak a bundádból! — Nyughass, Betyár — szóltam a kutyámra —, előbb megkérdezzük Bíbic Bénit, hogy valójában mi is a nagy helyzet. — A legjobbkor jöttetek, Tarisznyás — mondta Béni —, ez a szégyentelen már éppen föl akarta falni a tojásainkat! — No, sunyi, most szólj valamit. A büntetést már el nem kerülheted! — Jól van, no — mondta Rezső —, mi legyen hát a büntetés? — Azt majd még csak ezután találom ki — mondtam —, addig is versenyt kell futnod Betyárral. Látod amottan a jegenyési jegenyét? — Látom bizony. — Nos, hát az a cél. Aki hamarabb odaér, az lesz az első. A két versenyző felállt a rajtvonalra, amelyet hamarjában Keresztes Karcsi, a keresztes pók szőtt két fűszál közé, és amikor Harkály Hedvig a harmadikat rikkantotta a Pusztaoldal száraz diófáján, útnak eredtek a küzdők. Mint a szélvész, rohantak végig a réten, mígnem egyszer csak Betyár megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. Róka Rezső pedig szőrén-szálán eltűnt. Hogy hová? Hát bizony a Lehen-árok vizébe! Mert a jegenye a Lehen-árok másik oldalán állt. No de lett is ám akkora nevetés, hogy csak úgy visszhangzott az egész Vízállás, mert mire Rezső csuromvizesen kikászálódott a partra, addigra ott hahotázott körülöttünk a láp minden récéje, partfutója, jégmadara meg szárcsája. Szégyenében ravaszdi kománk úgy eltűnt a Vízállás környékéről, hogy azóta még csak a tájékra sem nézett.
