Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-08-17 / 34. szám
ALEX HALEY — Elvégre mi vagyunk a családod ... IDEGENBE (részletek) — Alex! Megjött Alex! A juffure-i gyerekek meglátták, amint éppen hozzáfogtunk, hogy kirakjuk a kocsiból, amit a falubelieknek hoztunk: négy zsák rizst és cukrot, meg a Gambiában szokásos vendégajándékot, a nagy pálmalevelekbe göngyölt kóladiókat. A gyerekek meglepődtek, hogy itt láthatnak. Okkal, hiszen nem jeleztem jövetelemet. Szándékosan tettem így, mert nem akartam, hogy a falubeliek — szokásuk szerint — nagy cécót csapjanak tiszteletemre. Mindennapos élete közben akartam látni Juffure-t, feltéve, hogy még egyáltalán vannak a falunak normális hétköznapjai. A Gyökerek megjelenése óta ugyanis — és mióta a könyvből televíziós sorozat is lett, vagyis attól fogva, hogy a világ megtudta: a nyugat-afrikai Gambiában egy kicsiny, forró és poros falucskában, a hetvenöt lakosú Juffure-ban találtam rá ősöm, Kunta Kinte nyomára, akit 1750 táján innen hurcoltak rabszolgaságba az óceánon túlra —, sok turista keresi fel Gambiát, és közülük nem egy Juffure-ba is ellátogat. Ennek következtében aztán a faluban már semmi sem olyan, mint azelőtt volt. A falu némán pihent a déli forróságban, amikor a csöndet megtörte a gyerekek kitörő örömrivalgása. Erre a felnőttek is előkerültek a vályogkunyhókból, és amint rámismertek, karjukat kitárva, vidám kiáltozással siettek elém. Hálát éreztem a fogadtatás láttán, de a lelkiismeretem is furdalni kezdett: csaknem két éve, hogy utoljára jártam itt, ráadásul ezeket az embereket, akik most ilyen örömmel futnak elém, megfosztottam nyugalmuktól, a falu élete kibillent a megszokott, egyenletes kerékvágásból. A lakosok között két rendőr is volt már — idáig jutott Juffure: a turisták állandó áramlása szükségessé tette, hogy itt állomásozzanak. Mi több, a látogatók annyira felzaklatták a falu életét, hogy a Banjulban székelő kormány elrendelte: Juffure a hét négy napján nem fogadhat turistákat. Míg néhány falubeli izgatottan kiáltozni kezdett a földeken dolgozó férfiak és asszonyok után, hirtelen egy határozott fellépésű, energikus férfi termett előttem. A hőséggel mit sem törődve, kék kötött sapkát viselt. Rámszögezte átható pillantású szemét, mintha valami fontos üzenetet akarna így a tudomásomra hozni. Majd a körénk tolakodó falusiakat félretolva, egy fémdobozt kezdett fel-alá mozgatni előttem. A dobozon nagy biztonsági lakat csüngött, a fedelén nyílás. A férfi a nyílásra mutatott, és közben mandinka nyelven, amelyet én nem értek, sürgetően mondott valamit. Nem is kellett megvárnom, míg Kebba tolmácsolja a szavait: megértettem anélkül is, hogy kéregét, pontosabban követel. Szemlátomást úgy vélte, hogy jogában áll afféle belépődíjat kérni Juffure látogatóitól. Mint utóbb megtudtam, az így összegyűlt pénzt havonta Binta Kinte, a falu legidősebb asszonya HAZATERES Korábban még szűkebb pátriájában sem különösebben ismerték. Aztán egy nap különös ötlete támadt: kikutatja családja történetét attól a pillanattól kezdve, hogy ősapját Nyugat-Afrika partjairól egy rabszolgaszállító hajó Amerikába vitte. A könyv megszületett, Kunta Kinte és leszármazottainak története ma már jóformán minden civilizált nyelven olvasható; az író, Alex Haley nevét pedig szárnyára kapta a világhír ... Alex Haley, a Gyökerek írója (ÍTö 8;
