Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-08-10 / 33. szám
J KALÁSZ MÁRTON Nyaralás Két kislány a szigeten, nem ismeri senki sem. Bemennek a faluba, ugat rájuk sok kutya. Két kislány a szigeten, nincs ott még egy hete sem. Bemennek a faluba, nem ugat, csak egy kutya. Kapocs Tibor illusztrációja Két kislány a szigeten, mosolyogják szívesen. Bemennek a faluba, pajtásuk minden kutya. BENEDEK ELEK A rózsát nevető királykisasszony j / ot volt, hot nem volt hetedhét országon is / / túl, volt egyszer egy király, s annak egy csudaszép leánya. Ha ez a királykisasszony sírt. drágagyöngyök peregtek a szeméből, ha meg nevetett, rózsák hullottak a szájából, s ha lehúzta a cipellőjét, s mezítláb ment az úton, minden tépésére egy csengő arany termett Nem volt oly gazdag király az egész világon, mint ennek a királykisasszonynak az apja, s nem volt ebben az országban szegény ember, mert ha a királykisasszony szegényt látott, mindjárt lehúzta a cipellőjét, s csak úgy perdült lába nyomán az arany. Nagy híre volt a királykisasszonynak kerek e világon. Jöttek is mindenünnen királyfiak, hercegek, akik a kezéért esekedtek, hanem a királykisasszonynak sem ez nem tetszett, sem az nem tetszett, egynek sem adta a kezét Még csak egy királyfi nem fordult meg az udvarán: a szomszéd ország királyának a fia, de ez nem tudott eljönni, mert amikor éppen indulóban volt, ellenség tört az országba, s csatába kellett hogy menjen. Elment a királyfi a csatába, de a királyné s az udvarmesterné megegyezett, hogy amíg a királyfi odalesz a háborúban, megkéretik a királykisasszony kezét, s mire a királyfi visszatér, el is hozzák. Szépen megfestették a királyfi képét az udvarmesterné elvitte e rózsát nevető királykisasszonynak, s annak úgy megtetszett a királyfi a képe után, hogy egy szóval sem ellenkezett. Felkészítik a királykisasszonyt, aranyos hintóba ültetik, de mielőtt az országát elhagyta volna, leszállón a hintóból, lehúzta a cipellőjét, gyalog ment jó messzire, s ami arany hullott a lába nyomán, azt mind a szegény embereknek adta. Hanem az udvarmesterné boszorkány volt, s szerette volna, ha a királyfi az ő lányát veszi el. De ez a lány olyan csúnya volt, hogy az anyja soha senkinek sem mutatta, nem is tudták, hogy a világon van. Ahogy az ország határából kiértek, rettentő nagy égiháborút csinált a boszorkány, s egyszerre csak egy szörnyű fekete felleg mind alábbalább szállott, s abból a fellegből kiszállott a boszorkány leánya. Hirtelen megfogták a rózsát nevető királykisasszonyt, mind a két szemét kiszúrták, azzal belelökték az árokba, a szemét pedig utána dobták. Akkor az udvarmesterné leánya beült a hintóba, sűrűn lefátyolozta az arcát, úgy érkeztek meg a királyfi városába. Ott feküdt a szegény királykisasszony az árokban, és sírdogá/t keservesen; de arra jöttek valami szekeres emberek, meghallják a sírást, kihúzzák az árokból a királykisasszonyt hát amint egyet-kettőt lép, csak úgy hull az arany utána. Hej, megörültek az emberek! Egy megfogta s vezette, a többi pedig ment utána, s alig győzték felszedni a temérdek aranyat így vezették a királykisasszonyt egész nap. Akkor aztán összeesett szegény, nem tudott tovább menni, s a szekeres emberek otthagyták az út szélén. Ahogy elmentek a szekeres emberek, egy kertész jött arrafelé, az megsajnálta a szegény leányt, s fölvette a szekérre. , , azamegy a kertész, s mondja a feleségéf—f nek: — No, feleség, én ugyan megjártam. Bementem a király városába, hadd lássam a királyfi lakodalmát, mert az volt a híre, hogy a gyöngyöt síró, rózsát nevető királykisasszonyt veszi feleségül. Azt is beszélték róla, hogy ha mezítláb jár, csak úgy hull az arany utána. Na hiszen, nem sír gyöngyöt ennek a királykisasszonynak a szeme, rózsát sem hullat a szája, de meg aranyat sem a lába, nem nevet az senkire, nem is sír, s nem engedi, hogy a cipőt lehúzzák a lábáról. Mondja az asszony: — Jól van, jól, ne arról beszéljen kend, hanem arról, hogy minek hozta ide ezt a leányt? — Ó, feleség, hát megsajnáltam, megesett a szívem rajta. Nem hagyhattam az út szélén. — Isten neki — mondja az asszony —, hát maradjon itt, pedig mi is szegények vagyunk; nem tudom, miből tartsunk el egy vak leányt. — Te feleség — mondja a kertész —, én bemegyek a városba, van ott egy boszorkány, aki szemmel kereskedik, veszek egy pár szemet ennek a szegény leánynak. O emegy a kertész a városba, visz a hátán egy L-J nagy zsák főzeléket, s mondja a boszorkánynak, adjon ezért két szemet A boszorkány éppen egy nagy könyvből oNasott, fel sem nézett a kertészre, benyúlt az asztalfiókba, s 1 odadobott neki két szemet. Hazamegy a kertész, beteszi a leánynak a két szemet a helyére, de csudák csudája, egyszeribe a szoba sarkának fordult, ahol egy lyuk volt, s mind azt nézte. Nem tudták elképzelni, hogy mi történhetett vele. Bemegy a kertész ismét a városba, megy a boszorkányhoz, s mondja neki, hogy bizonyosan nem jó szemet adott, mert a leány mindig egy lyukba néz. — Bezzeg hogy nem neki való szemet adtam — mondotta a boszorkány nagy kacagva macskaszemet vittél el innét, s azért néz a lyukba, mert ott egeret lát. Hanem most mást adok. Találtam egy árokban két szép szemet. Vidd el, ez jó lesz. Hazaviszi a kertész a két szemet, beteszi a helyére, s hát egyszeribe úgy megszépült, hogy a napra lehetett nézni, de rá nem. Először sírni kezdett örömében, s csupa drágagyöngyök peregtek a szeméből, azután nevetni kezdett, s szebbnél szebb rózsák hullottak a szájából, aztán lehúzta a két cipőjét s elkezdett sétálni, s perdült, karikázott, csengett-bongott a sok arany a lába nyomán. S a tenger sok drágagyöngyöt s a tenger sok aranyat mind a kertésznek ajándékozta, amiért el nem hagyta szomorú sorsában. Aztán elbúcsúzott á kertésztől, a feleségétől, s bement a királyfi vámsába, fölment a palotába, ott beszegődött a királynéhoz szobalánynak. No, éppen jókor jött, mert éppen akkor kergetett el egy szobalányt a gonosz királyné. f f át elfogadta mindjárt a királyné a rózsát ! / nevető királykisasszonyt szobalánynak. Aztán telt-múlt az idő, s egyszer, mikor bálra szépen fölkészítette a királynét, lejön a királyfi, s mi történik, mi nem, nem egyéb egy nagy semminél, a királyné megfordul, a nyakát megszórja egy gombostű, s mérgében úgy pofon üti a szobalányt hogy az szegény sírva fakadt. Hej, szeme-szája tátva maradt a királyfinak, mert könny helyett csupa drágagyöngy pergett a leány szeméből! Nagyot kiált örömében: — Te leány, talán bizony te vagy a gyöngyöt síró s rózsát nevető királykisasszony ? A leány nem szólt semmit, csak elkezdett nevetni, s hát csak hullott a szájából fehér rózsa, pims rózsa, égő vörös, egyik szebb a másiknál. Akkor azután lehúzta a cipellőjét, s elkezdett sétálni föl s alá a szobában, s perdült, karikázott lába nyomán a sok arany. Hiszen a királyfinak sem kellett egyéb. Kiseprúztette udvarából a boszorkányt s a lányát, aztán mindjárt megesküdött a rózsát nevető királykisasszonnyal. Még ma is élnek, ha meg nem haltak. f A fogócskajátéknak. melyet ti is örömmel űztök, világszerte nagyon sok változata alakult ki. Mai számunkban ezek közül mutatunk be egyet, remélve, hogy megnyeri tetszésteket. A „követ érkezik" nevű afrikai játékban két csoport játékos, vagyis két „falu” sorakozik föl egymással szemben. Az egyik falu kiküldi „követét" (a csoport legjobb futóját) a másikhoz. A követ „ajándékot” visz magával; jelképezheti ezt egy darab fa, egy színes kő stb. Az ajándékot a másik falu egy előre kinevezett képviselőjének adja, majd azon nyomban menekülni kezd. Az egész szemben álló falu üldözi. Ha lefogják, mielőtt hazaérne, foglyul ejtik, és besorolják maguk közé. Ha azonban ügyesen szalad és megmenekül, az üldöző falu ad egy foglyot az ő falujának. Az a falu nyer. amelynek utoljára még marad lakosa. 1 ÍTkTi 6;
