Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-19 / 4. szám

Megvan már jó néhány éve, hogy London egyik külvárosában megnyitotta kapuit az első „vert asszonyok háza". A tulajdonosnő és még néhány mostoha sorsú asszony, édesanya, lányanya kezdeményezése volt ez a nem hivatalos, önerőből létesült és fenntartott menedék. Ebben a meglehetősen rozoga házban átmeneti menedéket találtak azok az asszonyok, akik gyermekeikkel együtt megalázó, sőt sokszor életveszélyes, egészségromboló családi körülmények között éltek, akiket iszákos férjük a szó szoros értelmében kivert az utcára, nem volt hova menniük, kihez fordulniuk, s pénzük sem volt, hogy egyik napról a másikra, sokszor gyerekestől, új életet kezdjenek.

Azóta Nyugat-Európában, főleg a nagyvárosokban egyre-másra nyíltak meg az „asszonyházak". Mindenütt egyéni kezdeményezésre, állami vagy városi támogatás nélkül, esetleg némi jótékonysági segélyezéssel, vagy karitatív adakozásból. A menedéket keresők, ha tudnak, fizetnek, ha nem, nem. A házakat a nők közösen tartják rendben, főznek, mosnak, vigyáznak a gyerekekre, s közben állást, lakást, új megélhetést keresnek.

Kik azok, akik az asszonyházban keresik a nyugalmat és részbeni megoldását válságuknak, milyen az élet az asszonyházban, mit tud nyújtani a rászorulóknak — ezekre a kérdésekre ad választ az Osztrák Kommunista Párt lapjának, a Volksstimmének salzburgi riportja.

Salzburgban 1978-ban fiatal, elkötelezett nők nővédelmi egyesületet alapítottak. Céljuk egyrészt az volt, hogy városukban is létrehozzák az aszszonyházat (bécsi mintára, ahol már kettő is működik), másrészt, hogy tudományosan is indokolják e menhelyek ausztriai létjogosultságát. Meggyőződésük, hogy Ausztriában a hatóságok is túl könnyedén veszik a nők és gyermekek ellen sorozatosan elkövetett, növekvő tendenciát mutató erőszakcselekményeket a családokon belül is. A közvélemény még mindig hajlik az olyan előítéletek felé, hogy „a nők eltúlozzák a dolgokat", „ma már nem verik a nőket", „akikkel durván bánnak vagy akiket megerőszakolnak, maguk is hibásak" és így tovább. A vert asszonyok házának létrehozását Salzburgban több helyi politikus és befolyásos hivatalnok is felkarolta, azok, akik a korábban létesült „Mentsd meg a gyermeket!" segélyegyesületet is támogatták.

Két évi szívós szervező munka, majd többszöri költözködés után 1980 februárjának közepén az asszonyház helyet kapott a Mentsd meg a gyermeket! segélyegyesület épületében, ahol annak diákotthona is működik. Az asszonyház egyszerre körülbelül tíz nőt és húsz gyermeket tud befogadni, az utóbbiakkal két képzett óvónő foglalkozik. A megnyitás óta eltelt két év alatt az asszonyház 86 nőnek és 127 gyermeknek adott menedéket, többségükben salzburgiaknak, kisebb részt vidékieknek, illetve más tartománybelieknek. A befogadott asszonyoknak egy része csak két-három napig, egy részük egy-két hétig és mintegy egyharmaduk egy vagy több hónapig vette igénybe a menedéket.

K. asszony már négy hónapja a vert asszonyok házának lakója, négy gyermekével együtt.

— Már tavaly is itt voltunk, de akkor még reménykedtünk, hogy jóra fordul az életünk. A férjem fogadkozásai, ígérgetései csak fél évet bírtak ki jól-rosszul, aztán megint kezdődött újból a mindennapi pokol. A városi szociális ügyosztályon mondták, hogy ha nem teszek valamit, esetleg nem jövök ide az asszonyházba, akkor elveszik tőlem a gyerekeket. Ide jöttünk ...

K. asszony most már úgy döntött, hogy elválik iszákos, durva férjétől, munkát keres és új életet kezd.

Wieland asszony a menhely vezetője úgy tapasztalta, hogy az asszonyok nagyobbik hányada inkább a visszautat keresi, elsősorban azért, mert még reménykedik, másodsorban azért, mert szexuálisan függ a partnerétől. Különben is a nők természetüknél fogva sokkal jobban igyekeznek összetartani, összehozni a családot.

K. asszonyt és gyermekeit durván bántalmazta, verte a férj, ha ittas állapotban késő este hazatért. A menedéket kereső asszonyok többsége ettől szenved, ettől menekül. De K.-éknál más baj is volt, s a vert asszonyok házában ez sem ritkaság. A férj sajnálta a pénzt a családjától.

— 2500 schilling kosztpénzt adott havonta hatunkra, ebből magamra egy fillért sem költhettem. Egyszer adott nekem 100 schillinget, fodrászra. Mikor idejöttünk, gyalogoltunk, mert még útiköltségre sem futotta. A rokonaimtól semmiféle segítségre sem számíthatok, ők most a férjemet pátyoigatják, mert a „szegény szerencsétlen" magára maradt, „elhagyta" a felesége, és egy férfival, ugye, mégiscsak törődni kell?! Velünk soha sem törődtek ...

* * *

Miben segíthet még az asszonyház? Elsőrendű feladata, hogy menedéket adjon a veszélyeztetett és bántalmazott nőknek, kisgyermekes anyáknak.

Egy-egy helyre, szobára általában nem sokáig kell várni, s ami a legfőbb, a férjnek tilos a belépés, mert a vezetőség mindenekelőtt biztonságot és nyugalmat nyújt a rászorulóknak. De ezen kívül a nincstelenek részben az asszonyháztól, illetve a nővédelmi egyesülettől és a Mentsd meg a gyermeket! egyesülettől pénzbeli támogatást is kapnak, indokolt esetben 2000 schillinge't és gyermekenként 500—500 schilling gyors segélyt.

Megkülönböztetett gondoskodással veszik körül a gyermekeket, mert tudják, hogy elsősorban ők a szenvedő alanyai a feldúlt családi életnek, az apa alkoholizmusának. A kisebb gyermekekkel két óvónő foglalkozik, az iskolások a legközelebbi iskolát látogathatják. Az anyák tehát nyugodtan törődhetnek magukkal és az újrakezdés megszervezésével. Az asszonyház nyújtotta biztonságos légkörben hamar magukhoz térnek, megélhetési lehetőséget, lakást kereshetnek.

Mivel az itt meghúzódó asszonyok többnyire rossz testi-lelki állapotban vannak, bizonytalanok, nem ismerik jogaikat, az adott lehetőségeket, egy szociális gondozónő törődik a dolgaikkal, tanácsol és irányítja őket, hogy eligazodjanak a hivatalok és persze a bürokrácia útvesztőjében. A tapasztalatok szerint még a legriadtabb, legmegfélemlítettebb asszonynak is megjön az önbizalma a tapintatos gondoskodással, s ha látja, hogy nemcsak az ő élete jutott kátyúba, nemcsak őt érte végzetes kudarc.

— Sokat beszélgetünk együtt, előadásokat is szervezünk, vázlatos munkaterwel dolgozunk — mondja Wieland asszony. — A sok beszélgetéssel, előadással természetesen csak azt akarjuk elérni, hogy a nők tisztán lássanak, tudatosan vállalják és a válságból kilábolva irányíthassák is sorsukat. De senkit sem beszélünk rá a válásra vagy a visszatérésre. Mindenkinek magának kell eldöntenie, ennek a döntésnek a felelőssége nem ruházható át senkire sem.

Az utolsó kérdésre — mennyiben jelent megoldást a zátonyra futott családi életekben az aszszonyház? — a riporterek maguk adják meg a választ: jóllehet, a salzburgi asszonyházban kevés a szakképzett személyzet, a gondoskodás az aszszonyokról meglehetősen tervszerűtlenül folyik, de nélkülözhetetlen missziót teljesít. Csak az, aki bajba jutott, tudja, hogy a segítség akkor segítség, ha gyorsan jön. Ezt pedig Salzburgban a vert asszonyok háza maradéktalanul teljesíti.

Feldolgozta: — gé —

t