Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-07-27 / 31. szám
MENNYIT ÉR A KENYÉR? H. ZSEBIK SAROLTA Hogy az emberiség számára mennyit ér a kenyér, azt igazában csak a nemrég Prágában megtartott VII Gabona- és Kenvér-világkongresszuson tudatosították. Mert akinek minden nap az asztalára kerül, akinek nem kell féltő szemmel figyelnie, marad-e holnapra belőle, az a kenyér becsületét nem félti. A kenyeret igazán csak az tudja értékelni, akinek mindennapi betevő falatját, életét jelenti e darabka élelem. S ilyenek még nagyon sokan vannak a földön. \ Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) statisztikai kimutatása szerint napjainkban a világon 460 millió ember éhezik, naponta tízezer ember — főleg gyerek — pusztul el az éhség és alultápláltság következtében, és további egymilliárd ember nem jut hozzá az egészséges táplálkozáshoz szükséges élelmiszerhez. Már maga ez a tény is elég, hogy a világ összes országa arra törekedjen: minél több gabonanemül — kenyér-alapanyagot termesszen. Ez a mindennapi szorgalmas munka mellett évről-évre több kutatómunkát es anyagi ráfordítást igényel. A gabonatermesztés új módszereinek felhasználásában, kipróbálásában és elterjesztésében nagy szerepe van a nemzetközi együttműködésnek, a szerzett tapasztalatok cseréjének. A nemzetközi együttműködést ezen a téren az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, valamint a Nemzetközi Gabonakémiai Szervezet (ICC) koordinálja. Az ő közreműködésükkel szervezték meg június 27-e és július 3-a között a prágai Kultúrpalotában a világkongresszust. Számunkra megtisztelő, hogy az NSZK, Ausztrália, az NDK, Olaszország és Kanada után ismét mi kaptuk a kongresszus rendezésének jogát. Magas szintű mezőgazdasági termelésünk és jó szervezőképességünk bizonyítéka ez. A világ 43 országának csaknem kétezer szakembere, tudósa, kutatója számolt be hazája kenyérgondjairól, kutatásai eredményeiről, kicserélték tapasztalataikat a korszerű agrotechnikai módszerek alkalmazásáról, megvitatták a világ gabonatermesztésének, kenyérforrásának növelésére irányuló javaslataikat. Az ötnapos tárgyaláson hat tudományos program keretében több mint ötszáz előadás hangzott el. Mindenki mindegyiken nem vehetett részt, mert az előadások párhuzamosan folytak, de lehetőség nyílt rá, hogy mindenki munkaterületének, szakosításának megfelelően válassza ki a számára legfontosabbnak tartott témát. Újságírónak ritkán adatik meg az a megtiszteltetés, hogy küldöttként vehet részt egy olyan világkongresszuson, ahol a terület legjobb szakemberei, tudósai cserélnek véleményt; élőszóban, személyes beszélgetések során győződhet meg arról, amit eddig csak könyvekből ismert, s az átélteket, hallottakat az élménytől hajtva tolmácsolhatja az olvasóknak. Dr. Hammond Neal, a közép-amerikai Honduras egyetlen küldötte olyan valósághűen vázolta fel országának kenyérínségét, hogy szinte magam előtt láttam az éhező, alultáplált, beteg gyereksereget. Honduras lakossága mindössze két és fél millió, s ebből a háromszázötvenezer öt éven aluli gyerek több mint fele éhezik. Az évi elhalálozottak hatvan százaléka gyermek. A „pelagre" nevű betegség, amely a fehérje hiánya miatt lép fel, egyre több áldozatot követel. A fő eledelük, a kukoricakenyér kevés fehérjét tartalmaz. Náluk búza nem terem, a búzalisztet az Egyesült Államokból hozzák be, ez pedig évről évre nagyobb gazdasági akadályokba ütközik, így a behozatal nemhogy növekedne, sőt csökken. A legutóbbi öl év alatt tovább romlott a helyzet. Dr. Hammond — mint a fejlődő országok többi küldötte is — abban látja a megoldást, hogy a kenyér alapanyagát, a kukoricalisztet sütés előtt fehérjékkel dúsítsák. A fehérjekeverék által ugyan emelkedne a kenyér ára, de így legalább azok hozzájutnának a szükséges fehérjemennyiséghez, akik az ilyen „dúsított” kenyeret fogyasztanák . . . C. C. Tsenn amerikai egyetemi tanár véleménye is az volt. hogy a fejlődő országok élelmiszergondjának leggyorsabb — igaz rövid távú — megoldási lehetősége a hazai nyersanyagok és az importált búzaliszt olyan keverése, amely által ízletes, tápanyagdús, ugyanakkor hagyományoknak megfelelő és a lakosság által elfogadható kenyér készül. Rajta kívül még számos szakember tett a kongresszuson konkrét javaslatot, hogyan keverjék szójával, banánliszttel, paradicsommal, burgonyával, tejporral, élesztővel a lisztet, hogy abból fehérjékben gazdagabb kenyeret kapjanak. A. O. Ogunsua nigériai küldött a trópusi országok érdekében emelt szót. Elmondta, hogy a fejlődő országok lakosságának élelmezése csak úgy oldható meg. ha minden ország az önellátásra törekszik. Ennek megvalósítása azonban elsősorban a nemzetközi politikai és gazdasági helyzettől függ. Ma már sok fejlett ország rendelkezik azokkal a nemesített gabonafajtákkal, amelyek megfelelő tápanyag és vegyszer felhasználásával a különböző klímájú afrikai országokban is magas hektárhozamot érnének el. Számos olyan ázsiai, afrikai és dél-amerikai ország szakemberei azonban hiába tudják, hogy létezik olyan búzafajta, amely az ő éghajlati viszonyainak is megfelelne, hogy vannak gépek, amelyeket ők is tudnának alkalmazni, ha nincsenek meg azok a gazdasági és politikai feltételek, amelyek lehetővé tennék ezeknek a gabonafajtáknak a megvásárlását, gépeknek a behozatalát, vagy saját erőből való előállítását. A kenyér alapanyaga — a búza — ma a világkereskedelem elsőrangú nyersanyagát képezi. A legutolsó harminc év alatt forgalma 40 millió tonnáról 200 millióra emelkedett. Ez az évi 200 millió tonna búza a következőképpen oszlik meg a világrészek között: Észak-Amerikából 15 százalék jut Japánba és Kínába, 18 százaléka Európába, 28 százaléka Dél-Amerikába és Afrikába; Argentínából 10, Ausztráliából pedig 8 százaléka kerül Európába és a Távol-Keletre. A nagy gabonatermelő országok — az USA, Kanada. Argentína. Ausztrália-és az Európai Gazdasági Közösség országai, amelyek a világon termelt gabonanemü csaknem háromnegyed részével rendelkeznek — a kenyér alapanyagát gyakran a gazdasági és politikai zsarolás eszközévé teszik. Dr. Svatopluk Stampach, a FAO európai regionális igazgatója elmondta, hogy ma még 35 olyan országot tartanak nyilván, ahol állandó hiánycikk a gabonaneműből készült élelmiszer, további 40 országnak pedig nincs pénze, hogy elegendőt vásároljon. Hiába éri el tehát a világ évi gabonatermése az 1,6 milliárd tonnát — amiből egyenlő elosztás mellett fedezhető lenne a világ lakosságának alapélelmiszer-szükséglete —. ha ezt a nagyhatalmak a gazdasági és politikai megtorlás eszközéül használják. A világ gabonatermesztésének évi emelkedése jelenleg 3.5 százalékos. Ha figyelembe veszszük a fold népességének növekedését, az ezredfordulón legalább évi 5.5 százalékos emelkedést kell elérni, hogy a világ lakossága elegendő élelmiszerhez jusson. De ehhez elsősorban a politikai és gazdasági feltételeket kell megteremteni, olyan módszert kialakítani a nemzetközi kereskedelemben, amely nem lesz hátrányos egyetlen ország számára sem. S. 1. Kikuchi japán küldött a gabonafélék világpiaci forgalmának növekedését azzal indokolta, hogy az utóbbi időben azok az országok is. amelyek tíz-húsz éve még
