Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-07-13 / 29. szám
BARABÁS TIBOR-------------Rákóczi hadnagya A nyitrai* urak egymás tekintetét kerülgetve, a pádimentumra vagy a boltívekre néztek ... Ki óvja meg Bottyánt ezektől a rókáktól, farkasoktól? János a ruhahegyek és csizmahalmok közül kilépett a laktanya raktárából. A festett posztónak és a nyers bőrnek maró szaga egész a folyosó fordulójáig kísérte . .. Ócska, foldozott nadrágjával, vállára akasztott régi csizmájával a püspöki palotán túl a bástyafalig sétált. Még egyszer megnézte régi szégyellt rongyait, s amikor a két henteslegény elhaladt már mögötte a nyársra váró fél disznóval, a Nyitrába dobta a nadrágot. Vigye a hullám, a folyó, amerre akaija, szakadjon ronggyá, cafattá a kövek közt. ne az emberen. A csizmáját is utána akarta küldeni, de a szegények óvatossága egyszerre leintette, hisz roggyant a csizma, foltozott, de jó lehet még a télben a nagy sárban váltópárnak, amikor száraz, meleg csizmára úgy vágyik az ember. S ahogy ott állt a bástyán, tollas, új kalpaggal a fején, zsinóros, új kék dolmányában, bagariaszagú, kopogós, szögekkel kivert jó csizmájában, ő Bornemiszsza János, Balogh-ezerbeli strázsamester; részeg örömében fájdalmat is érzett. Hej, ha most odaállhatna Anna elé, így, a maga rangjában, új öltözetében ... De ha már ő nem láthatja, tudathatná valakivel a rétheiek* közül, hogy Bornemissza János nem tömlöcbe vetett szégyene az Inczédi-ezrednek. hanem becsült embere galánthai* Balogh Istvánnak: hej, az volna jó, az volna szép. Nincs tiszta öröm, nincs teljes érzés soha, sehol. A boldogságba mindig belekeveredik egy csöppnyi keserűség, egy csipetnyi bánat, vagy legalábbis az öröm féltése, hogy ez nem lehet igaz, nem maradhat így, nem tarthat örökké. És ahogy így a maga örömével és magányával a piactér felé közeledett, jó volt nézni a várbeli élet nyüzsgését, kavargását. Lányok mentek el mellette, egymásba karolva, nevetgélve, valami csiklandós nevetéssel, amely félig egymásnak, félig már a legénynek szólt, mert az erős. lassan ballagó, barna legény megbizsergetett bennük valamit, friss vért kergetett amúgy is rózsás, kerek arcukba. A prófuntház előtt harcosok tömegébe ütközött, ordítoztak, tolongtak a különböző csapatbeliek, összegabalyodtak és vetélkedtek. Tréfa, lenézés és hetvenkedés durván, de ritkán bántón töltette ki velük az álldogálás idejét. Rakott szekerekből prólüntot osztottak. A kockafejű prófuntmester. Mayer Konstantin kikiáltotta: — Veres István csapatja, hetven cipó. .. A szekér mögé tódultak Veres legényei, ketten dobálják, ketten meg számolják nekik a friss kenyeret. Csébi Ferke kettétöri a cipót, beleharap, és a nagyétkűek mámorával, teli szájjal ordítozza: — Híjnye, Bottyán cipója ez már, nem Esterházyé! — No, ha valóban Bottyáné, akkor adj nékem is egy falást! — szólalt meg valaki Csébi Ferke háta mögött Ferke mozdul, de megfordul a szóra az egész indulóban levő. kenyérrel rakott csapat... Bottyán János áll mögöttük tiszti kíséretével, Balogh Istvánnal, a haragtól feldúlt lnczédi ezredessel, egy új pattyantyús kapitánnyal, a nyitrai ágyúk főemberével és Czelder Orbánnal. .. — Ide legények! — ordítja Ferke. — Ide! — és Bottyán Jánosnak nyújtja a kettétört cipót, az letör belőle, beleharap, kóstolja, ízleli... Hogy jó szívvel adta Ferke, ahhoz szó sem férhet. Váljon Bottyánban jó, friss vérré a falat, tartsa meg őt erőben, kedvében, fiatalos virtusban a sereg javára .. . Ahogy derülten (nóis) harapja, eszi a kenyeret, mintha az apjukat látnák, akitől rég elszakadtak, és mosolygó félszeméből mintha az a melegség sütne ki, amire a várbeli, őrséget, portyákat követelő életükben hiába vártak ... S ahogy Vak Botytyán Veres Istvánhoz fordul, az nem mindennapos: — Ha csak egyszer is harmadnapost kaptok, nékem jelentsétek! A menetben, harcban azt eszünk, ami van; de amíg itt állunk, süssenek naponta a pékek, és ne háborogjon senki a táborban. — Vivát! — kiáltja a hátsó sorból valaki éles hangon. Nagy a vivátozás. A prófuntmestert újabb csapat veszi körül, a szekerekről ismét hullanak a cipók. A kövér prófuntmester újból kiáltozik. Rekedt már a névsorolvasástól. „Sós Gazsi szakasza!” És újabb csapat legény rohamozza meg vidáman a prófuntosztogatókat. a Mihala, a Vlahuta csapata. A liptói legények! A tér másik felén hópénzfizetés folyik. Fekete Mihály. Végh Jánossal és Rácz Miskával kenyerektől görnyedve várja a fizetést A zsoldosztó strázsamester éppen Feketének fizet. — Itt a hópénz... — mondja az őrmester, és egy nagy árkust dug Fekete orra alá. — Ide a kézjegyed ... Fekete eltolja a tollat. Nevetve, önmagán gúnyolódva mondja: — Azt rója csak kend oda, én a kézjegyemet a labancon hagyom . .. És fordul, indul a pénzzel, mögötte új bajtársai. Hát ahogy mennek, Bornemissza közeledik feléjük, de még se nem lát, se nem hall. Fekete Mihály messziről megpillantja, int a legényeknek, körbeállnak. és bevárják Bornemisszát. Bornemissza eléjük ér, szinte beléjük ütközik. Meglepetésében földbe gyökerezik a lába. Elrikkantja magát: — Miska! Fekete Mihály! Hogy kerülsz te ide? Fekete méltósággal felel, csak a szeme sarkában csillan meg valami, és igen ravaszkás a mosolya: — Hogyan? Négy lábon! Mivelhogy lóháton jöttünk! Nevet a népség. Bornemissza és Fekete megölelik egymást. Ritkaság ez, de valahogy a váratlan találkozás meglágyította őket... — Bottyán Jánosnak csaptam a tenyerébe! — Csak generálissal parolázol? — nevet rajt Bornemissza. — Csakis ... — ravaszkodik Fekete. — Nagy kár, Miska, mert ha strázsamesterrel is szóba állnál, akkor nékem is a tenyerembe csaphatnál! — viszi tovább Bornemissza a tréfát. Kihúzza magát, kidülleszti a mellét, megfeszül rajta az új dolmány, így várja a hatást. Fekete a tollát nézi, és nagyot rikkant: — Éljen az új strázsamester! A többiek is megéljenzik. vivátozzák. Azután menne tovább, mindketten a velük történteket beszélve, de úgy, ahogy történt, szinte szó szerint. A püspöki palota előtt Fekete kettétörte a cipóját, és falánkul — ahogy szokott — hozzálátott Bornemissza oldalba bökte: — Hallod-e. Miska, tőlem irigyled? Fekete felelni sem tud, úgy teli a szája, csak némán tör, és a nagyobb darabot, a sarkot, odaadja Bornemisszának. (folytatjuk) *Nitra, *Reca ÉVFORDULÓK Hetven évvel ezelőtt, 1912. július 15-én született Miroslav Fábera nemzeti művész, cseh író, forgatókönyvíró. 1922. július 15-én alakult meg a Japán Kommunista Párt. Stanislav Neuman nemzeti művész, cseh színész 80 éve, 1902. július 16-án született. 1942. július 17-én kezdődött el a volgai csata, amely 1943 februáijában ért véget Sztálingrádnál a német náci katonaság legyőzésével. KÖNYV Hallatlanul fontos - igényt kielégítő könyvmegjelentetésére vállalkozott a magyarországi Gondolat Könyvkiadó, amikor kiadta Roland Omnés A világegyetem átalakulásai című könyvét. Roland Omnés a laikus olvasót kalauzolja el a kozmológia tudományának világába, és ezt úgy teszi, hogy örömet leljünk e könyv olvasásában. Az eredetmondákhoz hasonlóan — csak éppen megfigyelésekre és másutt már igaznak bizonyult következtetésekre támaszkodva — időbeli kezdetet feltételező „ősrobbanás”elmélet új megfogalmazásával tátja fel az olvasó előtt a Világegyetem születésének titkait, a Mindenség fejlődésének főbb állomásait. Azonban nem áll meg itt: választ ad arra is. hogyan jöttek s jönnek a világra a csillagok, hogyan léteznek és enyésznek el, a bolygók némelyikén — talán nem is csak egyedül a földön — hogyan jelenhetett meg az élet. Talán reményt keltő, hogy sejtve az Egész eredetét, a fizika, a csillagászat, a kémia és a biológia eszközeit egyaránt felhasználva választ adhatunk a részek eredetére. Nemcsak a kérdés fogja egybe az Egészet hanem a válasz lehetősége is. E könyv kolofonja 9000 példányról tudósít.- vajkai -Kilenc évvel ezelőtt forgatta Joseph Sargent rendező A Marcuse-Nelson gyilkosságok című amerikai bűnügyi filmet, amely a Kojak televíziós sorozat bevezető, két és negyedórás filmjének készült. Amerikában ugyanis az a szokás, hogy minden valamirevaló és „valamirevaló” sorozatot egy-egy egész estét betöltő film indít el, amit azután a rövidebb epizódok végeláthatatlan sora követ. Telly Savalas, alias Theo Kojak. a kopaszfejű, rágógumizó, nyalókázó. (némelyek szerint), megnyerő, és vitathatatlanul zseniális felügyelő tehát nem ismeretlen számunkra. Sargent filmje az Amerikai Egyesült Államok egyik legvitatottabb, valóban megtörtént és nem kis botrányba torkolló nyomozását. bírói eljárását rekonstruálja Abby Mann szövegkönyve alapján. Kojak feladata, hogy két fiatal lány gyilkosát felderítse és egyúttal bebizonyítsa a gyanúsított és őrizetbe vett néger fiatalember ártatlanságát. A filmsorozat „prológusa” — annak ellenére, hogy a társadalom számos visszásságára, a rendőrség korrupciójára, a fajgyűlöletre, a jog és jogtalanság ellentétére kívánja felhívni a figyelmet, miközben segítségül autentikus eseményt és dokumentarista eszközöket hívott — nem lett jobb. mint a sorozat akármelyik későbbi epizódja. A televíziós dramaturgia csapdája, hogy a néző holtfáradtan botorkál ki a moziból. A hatvanas évek bírói botrányának eredménye egyébként az volt. hogy Amerikában 1966-ban a Legfelsőbb Bíróság határozatot fogadott el, mely szerint minden őrizetbe vett személyt meg kell ismertetni alkotmányos jogaival.-fm-Érsekújvárott (Nővé Zámky) az Ifjúsági Klubban láthattuk a közelmúltban két fiatal amatőr kiállítását. Barta Gabriella a bratislavai iparművészeti szakközépiskola grafikai tanszakán végzett tavaly. Nyaranta Magyarországon, Zebegényben, a képzőművészeti szabadiskolában továbbképzésen vett részt. Jelenleg a CSEMADOK érsekújvári képzőművészeti szakkörének tagja. A kiállításon szén-, tus- és ceruzarajzai voltak láthatók. A látogatók figyelmét főleg „Önarckép”, a „Portré L. II. és 111.” című szénrajzai kötötték le. Bugyács Sándor szintén a képzőművészed kör tagja. Tehetséges grafikus, nagy fantáziával. Fejlődésében segítette a zebegényi szabadiskolában eltöltött idő. A kiállításon tusrajzait láthatta a közönség. Munkái közül egyéni látásmódját jól visszatükrözi a „Reggeli a szabadban” című tusrajza. Dr. Hofer Lajos „r y
