Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-07-13 / 29. szám
I Július 16—22. RÁDIÓ Vasárnap délben ízletes ebédünk mellé körítésül tálalja a budapesti Kossuth rádió Vértes Éva külpolitikai magazinműsorát, a Harminc perc alatt a Föld körül-t. Jó ebédhez szól a nótához szokott fülünknek eleinte talán furcsán zengett a műsorvezető-szerkesztő érdesérces hangja, amellyel nem éppen gond űző dolgokról lelt említést... De akik hallgattuk, megszerettük. Mert Vértes Éva fanyar iróniával tálalja az események hátterét, s a legkomolyabb válságok mögött meghúzódó groleszkséget is képes felfedezni, elénk tárni. Persze nem egyedül csinálja. A Magyar Rádió külföldi tudósítói remek partnerei ebben a munkában, s a levesét kanalazgató hallgató alig-alig döbben rá. hogy a sok zenével asztalra adott ..pudingban” nehéz falatok is vannak, amelyek könnyen a torkán akadhatnának. S talán épp ezért kell dicséröleg említeni az adás időpontjának megválasztását: az asztali muzsikát kedvelő — vagy arra várakozó, mert az is van utána — rádióhallgató akarva-akaratlan olyan információkat szerez, amelyek segítik őt a „világpolitika” jobb megértésében. Ám arra, hogy a műsoridő s megválasztása nem minden, jó példát kapunk, ha a Csehszlovák Rádió magyar adásával próbálunk szerencsét. Nóták közé ékelt aprócska Kulturális Körkép-ünk a legtöbbször szegénységi bizonyítványunk. s a hangvétele egyértelműen tukmáló. reklamáló, rábeszélő .. . Rögtön gyanút fogunk tőle: aha. megint valami bóvlit akarnak ránksütni.. . Mert Simkó Margit általában dicsér, mindent, mindenkit, amil-akít röpke műsoridejében említ. Nem takarékoskodik a szuperlatívuszokkal. pedig hát tudvalevő, hogy kulturális életünk különböző területein nem csupa remekművek születnek: s ha mégis neki lenne igaza: a remekművek „elbírják" a bíráló szót is. az ellenpólusokat, a szembeállításokat. amelyek arra ösztönöznek, hogy magunk is utánanézzünk az említett „dolgoknak”, hogy magunk próbáljunk dönteni, véleményt alkotni... S ha már ismeijük az ajánlott színdarabot, kiállítást, filmet, tovább gondolni az elhangzottakat. Mert vasárnap délben — ebéd mellé — „illik" olyan szellemi körítést tálalni, ami ehető s — nehezebben vagy könnyebben — emészthető is. —sr— ELŐZETES következő számunk tartalmából: Állj meg és nézz körül (Életképek az oravai völgyzárógátról) Családi kör (Szemünk világa: hétköznapi szürkeség?) A vevő szolgálatában (Portré Nagy Brigitta üzletvezető-helyettesről) Legyünk példaképek (Tennivalóink az SZNSZ plenáris ülése után) Szeptemberben találkozunk (Vendégünk az Apró Szőttes) A császár árnyékában (Japán a turista szemével) Történelmi lecke (Nyári játékunk 3. fordulója) Divat (Zora Kolínska ruhatárából) Házunk tája c I í BRATISLAVA Péntek. VII. 16.: 9.00 Gyermekműsor 9.25 Igen — nem 10.25 Kismamák műsora 16.25 Kisfílmek 18.05 Élet a természetben 18.40 Dokumentumműsor 20.00 Az akció színhelyét ne változtassátok. 4. rész 21.15 Szórakoztató vetélkedő 22.10 Ein Kessel Buntes 23.30 Telt ház, ang. film II. műsor: 20.05 Amink van, azt adjuk 21.50 Zypa Cupák 23.05 Dzsessz-zene Szombat. VII. 17.: 8.30 Pionírok magazinja 11.15 Forró szél 15.00 Gyöngy, mexikói film 16.30 Sporthírek 16.50 Kisfílmek 17.50 Az ötletesebb nyer 20.00 Miért hivalkodnak fel az idős hölgyek? 21.10 Színház a torony alatt 21.50 Sporthírek 22.05 Bátortalan vagyok, de gyógyítom magam. fr. filmvígjáték 23.35 Vivian Reed Párizsban II. műsor: 18.00 Dóré De Bois márki 19.00 Az utazó kamera 19.55 Ukrán költők versei 21.20 Az aranybánya 21.50 Szórakoztató műsor Vasárnap. VII. 18.: 8.35 Gyertek velünk! 10.50 Sporlka 15.20 Kismamák műsora 16.00 Nemzetközi lóverseny 16.55 Filmmúzeum 18.30 Fúvószene 20.10 J. Strauss: Ezeregy éjszaka, operett 21.45 Sport-hírek 22.00 Anglia Nagydíjáért — F—1. II. műsor: 19.30 Családi szoborcsoport 21.30 A bíró pihenőideje, tévéjáték Hétfő. VII. 19.: 17.00 Orvosi tanácsok 17.10 Iránytű 18.05 Barátaink életéről 18.30 Pionírok magazinja 20.00 Téli szemeszter, tévéjáték 21.00 Katonák műsora 21.55 Sporthírek II. műsor: 20.25 Zenés-szórakoztató 21.45 Hova repül a kanári, film Út a családhoz — csütörtök: 22.05 Kedd. VII. 20.: 9.25 Téli szemeszter 10.15 Vetélkedő 16.00 Szünidei műsor 17.00 Tudomány és technika 20.00 A becsületes repülő, román film 22.00 Zenebarátok köre II. műsor : 20.00 Ifjúsági TV-klub Szerda. VII. 21.: 12.45 Élet a természetben 17.55 Autó, motor, sport 18.30 Kék fény 20.00 A mester, lengyel film 20.40 Kívánsághangverseny 21.45 Örökzöld dallamok 22.10 Szórakoztató műsor II. műsor: 20.00 Zenés krónika 20.00 Gyerekek munkában, dokumentumműsor 21.55 Elátkozottak vagyunk. Irina, jugoszláv film Csütörtök. VII. 22.: 18.00 Sportrevü 18.30 Esti dallamok 20.00 A farm. tévéjáték 22.05 Út a családhoz 22.35 Operák II. műsor: 20.00 Kámarazene 20.45 Telesport 20.50 Dokumentumműsor 21.45 Az ördögnek is van szárnya, fr. film BUDAPEST Péntek. VII. 16.: 16.35 Első számú közellenség, fr.—ol. filmvígjáték. 18.30 Postafiók 250. 18.50 Aratás 20.00 Delta 20.25 Az Abba együttes 21.15 Hatvanhat 22.15 Alexis különös utazása, fr. film II. műsor: 18.10 Még egyszer gyerekeknek 18.40 Pulzus 20.00 Jelenetek egy házasságból, svéd tévéfilm-sorozal 21.15 Forrás 21.45 Richard Strauss: Don Juan 22.05 Vívó VB Szombat. VII. 17.: 8.05 Én sem vagyok itthon, csehszl. játékfilm 8.15 Papírsárkány 8.55 Életet az éveknek 9.25 Autó. motor, sport 9.45 Szellemvasút, am. film 11.20 A fele sem igaz! 11.50 Pulzus 14.45 Szervusz Zsuzsika — Viszlát Zsuzsika, csehszl. film 15.50 Transvaal minden aranya, fr. film 16.45 Víz. víz, víz 17.25 A hajózás története 18.15 Módi :82 18.45 Új egymillió fontos hangjegy 20.05 Szombat esti filmkoktél 20.30 Bolondos leg-szikon, ang. film 21.05 Sam és Sally, fr. tévéfilm-sorozat 22.05 Holland zenés film 22.50-A szerep, lengyel film II. műsor: 17.20 Kék fény 18.30 Sok van mi csodálatos 18.55 Hétköznapok anatómiája 20.05 Zenés nyári esték 21.10 Vívó VB Vasárnap. VII. 18.: 8.35 Óvodások műsora 9.00 Severino, NDK indiánfilm 10.25 Esős nyár, tévéjáték 15.10 Cirkusz, cirkusz 16.20 tájolój Nemzetközi Autocross Verseny 17.30 Aki dudás akar lenni 19.00 A Hét 20.05 Három az igazság, NSZK tévéfilm 21.05 Sulyok Mária, portréfilm 22.00 Francis Lemarque sanzonműsora II. műsor: 20.05 A modem szobrászat mesterei. am. film 21.05 Telesport Kedd. VII. 20.: 16.40 A repülő hollandi 17.15 Miértek és hogyanok 17.40 A kezdet, 3. rész 18.30 Romantika. I. rész 20.00 Kórház a város szélén 21.00 Ön hogyan döntene? 22.00 Rettenetes Iván II. műsor: 20.00 Hangverseny 21.20 Vívó VB Kórház a város szélen .— kedd: 20.00 Szerda. VII. 21.: Csak gyerekeknek 9.55 Delta 10.20 Folytassa Henrich, ang. film 16.30 Kisfilm 17.00 A kezdet 17.50 A nyelv világa 18.35 Algériai képeslap 20.00 Célpont, angol bűnügyi film 20.50 A hajózás története. 5. rész 21.35 Fiatalok órája II. műsor: 20.00 Hány színe van a kéznek. NSZK film 20.40 Tv-híradó 21.00 Vívó VB Csütörtök. VII. 22.: 16.35 Kisfilm 16.45 Tollassuli 17.00 Gyerekek a házban 17.05 Telesport 18.20 Szőlő a Balaton-felvidéken 20.00 Családi kör 20.50 Panoráma 21.50 A hölgy. ang. tévéfilm 22.50 Tv-Tükör II. műsor: 18.55 Örök emlékek Baranyában 20.00 Egy asszony igazsága, fr. film 22.00 Zene A Tv a műsorváltoztatás jogát fenntartja! A CSEHSZLOVÁK RÁDIÓ MAGYAR ADÁSA július 17.: 8.00 Szombat reggel 9.00 Kedvelt melódiák 10.15 Szimfonikus hangverseny 11.00 Szülőknek nevelésről 11.20 Tánczene 12.10 Örökzöld dallamok 12.55 Anyanyelvűnk 13.00 Fiatalok a mikrofon előtt 14.00 Tíz perc irodalom 14.10 Könnyűzene 15.30 Hazai tájakon 16.00 Nyugdíjasok rádióklubja július 18.: 8.00 Barangolás Zeneországban 9.00 Rádióegyetem 10.00 Egy hazában 10.20 Az opera kedvelőinek 11.00 Társadalmunk időszerű kérdései 11.10 Vasárnapi randevú 12.30 Kulturális körkép 13.00 Fáklya 14.00 Zenés köszöntő KOSSUTH RÁDIÓ, BUDAPEST július 17.: 8.27 Családi tükör 10.05 Szerkeszszük együtt! 12.30 Déli zeneparádé 13.25 Orvosi tanácsok 14.15 Zenei anyanyelvűnk 14.25 Magyarán szólva 16.00 168 óra 18.50 A szülőföld muzsikája 19.58 Csiky Gergely: Paraziták július 18.: 8.05 Öt kontinens hét napja 8.59 Müvészközelben 10.03 Bummbele Cirkusz 11.00 Vasárnapi koktél 12.05 Nemzetközi magazin 12.35 Édes anyanyelvűnk 13.44 Vita. interjú jegyzet a kultúráról 14.24 Úton Kodályhoz 15.05 Müvészlemezek 16.16 Irodalmunk a két világháború között 18.40 E. L. Voynich: Bögöly 19.46 Zenemúzeum — Weimari muzsikusok 21.03 Verdi: Don Carlos RÁDIÓMŰSOR PETŐFI RÁDIÓ, BUDAPEST július 17.: 9.00 Az örök sakk-király 11.35 Térzene a Nemzeti Galéria előtt 12.53 Hanna Ozogawska: Egy lány meg egy fiú 14.00 Magunkat ajánljuk 17.33 Mozaik 18.35 Slágerek mindenkinek 19.30 Egy rádiós naplójából 20.45 Közkívánatra július 18.: 8.05 Emberke és a kislány. . — A Gyermekrádió műsora 8.51 Versek Tóth Árpádról 9.30 Válogatott Szivárvány 11.00 Világvasárnap — a francia költészetről 13.00 A kis kéményseprő — gyermekopera 13.22 Irodalmunk a két világháború között 14.35 Táskarádió 15.35 Poptarisznya (nő 19)