Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-06-15 / 25. szám

tották, hogy foglalkozzon vele, de erről nem volt képes lemondani. Időnként bejárt az akkori Pozsonyba — Bratislavába — kamarazenei hangversenyekre, ahol hivatásos művészeket hallgatott. Szüleinek is örömet akart szerezni, dolgozataival két irodalmi díjat is nyert az iskolában. Az egyikben a város épületeinek latin nyelvű felirataival foglalkozik, a másik témája: „Párhuzam Vergilius Aeneise és a homéroszi eposzok között."

A jelesen érett fiatalember Budapesten beiratkozott a bölcsészkar magyar-német szakára és a Zeneakadémiára. Mindkét egyetemen kiváló professzorai voltak. Az Eötvös Kollégium ingyenes diákja lett. Ott Laczkó Gézával és Balázs Bélával (Bauer Herbert) folytatott beszélgetésekben tervezgették a jövőt. Operába, hangversenyekre, könyvtárakba járt. Festészettörténetet is hallgatott, angol, finn, francia nyelvet tanult. Ady költészetével ismerkedett.

Vikár Béla nevével többször találkozott, a népdalgyűjtéseiről közzétett publikációjára felfigyelt. Felkereste öt a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályán. Elmondta neki: „. .. tüzetesen meg akarom ismerni a népdal élő formáját, mert amit kiadványokban találtam, nem elégít ki, s magam is gyűjteni szándékozom (.. .) eljött velem a múzeum kis udvari szobájába, ott voltak felraktározva a hengerei s egy rossz kis zongora, alig, hogy elfért (...) Megmutatta a fonográf kezelését, majd magamra hagyott. Abban a kis sötét szobában sok boldog órát töltöttem. Felváltva játszottam fonográfon a népdalokat és zongorán a hatásuk alatt készülő szerzeményeimet (...)". Négy év után sikeresen elvégezte a Zeneakadémiát, de a következő évre míg önként beiratkozott, s 1905-ben tanári oklevelét is átvehette. De közben megélhetéséhez tanítványokat kellett vállalnia. Egyik tanára Grúber Henriknét — későbbi feleségét Emma asszonyt — ajánlotta, aki nagyon tehetséges tanítvány. Nála ismerkedett öszsze Bartók és Kodály. Hamar felismerték a közös célt. Kodály vitte el Bartókot a Néprajzi Társaságba. S a közös eszmecserék leszűrödéseként irta Kodály: „... feltetszett előttünk egy, a népből újjászületett, művelt Magyarország képe. Ennek megvalósítására rászántuk életünket." Ekkor írta doktori értekezését „A magyar népdal strófa-szerkezeté"ről. Már mögötte volt az első népdalgyüjtö út. Galántáról indult a környező falvakba: Taksony (Matúskovo), Nádszeg (Trstice), Vágfarkascj (Vlcany), Felsöszeli (Horné Saliby) és más falvak a gyalogos vándorlás során felkeresett helyek. Megejtette a vidék szelíd szépsége. A falvakban tanítóhoz, paphoz fordult, beült a kocsmába, bement a házakba, hogy meghallgassa a dalos kedvű asszonyokat, férfiakat. 150 dalt gyűjtött, melyet Pesten feldolgozott és belőlük 13 dallamot „Mátyusföldi gyűjtés" címmel közzétett az Ethnografia című kiadványban. Bartók ettől ösztönzést kapott, maga is megkezdte a gyűjtést, hogy később közösen folytassák. Kodályt nagy öröm érte a Zobor-vidéki falvakban (Ghymes, Kolon, Menyhe, Pográny, Zsére) ma Jelenec, Kolínany, Mehnice, Pohranice, Zirany, mert ez a zártabb etnikai egység a régebbi daloknak valóságos tárháza.

„Magyar népdalok" címen Bartókkal közösen adták ki a saját gyűjtésükből és a Vikár Béláéból válogatott 20 népdalt. Bevezetőül Kodály így írt: „Találnának bár népünk lelkének ezek a sokszor öseredeti megnyilatkozásai fele annyi szeretetre, mint amennyit megérdemelnek. Eltart még soká, mig elfoglalják az őket megillető helyet házi és nyilvános zeneéletünkben ..."

Az alapos felkészülés évei után elindult az úton, hogy hivatását betöltse.

(nöi3)

;ei i.

székesegyház, a diákmisék, az első kóruséneklések, zenélések színhelye Kodály életében. Mellette áll a retorika nagy mestere, Pázmány Péter által 1635-ben alapított tudományegyetem épülete. (Az egyetemet később Budára helyezték át.) Ebben a környezetben mozgott, tudásban sokat kapott itt.

A gimnázium igazgatójától kérdezem, van-e dokumentációs anyag, iskolai értesítők a századfordulót megelőző évekből. Segítőkészen az Állami Körzeti Levéltárba irányít. S előzékenyen kölcsönadja a Kodály-korabeli gimnázium épületét megörökítő fénykép egyetlen példányát.

Az archívum értékes anyagának rendszerezését — ahogy dr. Jozef Simoncic kandidátus mondja — még nem fejezték be. Ez még hosszas tudományos munkát igényel. Említi, milyen jó a kapcsolatuk a budapestiekkel. Az Országos Levéltár dolgozóival kölcsönösen végeznek tudományos kutatást. A két nép közös múltját dokumentáló adatok feltárása sok mindent tisztázhat, elősegítheti a jobb megértést. Szívességből megtette, amit az adott helyzetben lehetett. A kezünkben tarthattuk az 1899-es tanév iskolai értesítőjének vaskos kötetét, s lefényképezhettük a hetedikes gimnazista, a tizenhét éves Kodály Zoltán szép bizonyítványát. Egy osztályba járt Schneider Miklóssal, azaz Mikulás Schneider-Trnavsky szlovák zeneszerzővel — akinek szintén centenáriuma van az idén —, s ahogy későbbi levélváltásaik bizonyítják, a zene szeretete közel hozta őket egymáshoz.

Még mintegy másfél év munkája szükséges ahhoz, hogy a megmaradt dokumentációból, sok más anyag mellett nyilvánosságra kerülhessen Kodály középiskolai diákéveinek írásos emléke is.

Nem volt pénzes diák, mert ahogy évtizedek múlva, a budapesti Zeneművészeti Főiskola tanáraként tanítványainak kissé feddőleg mondja — arra célozva, hogy nem veszik igénybe a könyvtár kínálta lehetőséget —:

„Bezzeg mi — egy vidéki gimnázium néhány zenekedvelő diákja — tudni akartunk (.. .) se pénzünk, se könyvtárunk nem volt, de azt a pár fillért, amibe Schumann iratainak olcsó német kiadása került, elő tudtuk teremteni. Magyar akkor még nem volt (...) Törtük a németet, hisz alig egy-két éve kezdtük, de tanultunk azon is, s a lelkes, friss írások életre szóló benyomással voltak ránk. Igyekeztünk is jobb zenészekké válni útmutatásai szerint."

Első szerzeményei ebben a városban születtek. Tizenöt éves volt, mikor Nyitány-át a gimnázium egyik nyilvános előadásán bemutatták. A kis zenekar a diákokból állt, ö csellózott, fiatal tanáruk, Toldy Béla, lelkes pártolójuk vezényelt. Az első siker! Rövidesen megkomponálta a Stabat mater-t, az Ave Maria-t, az Esz-dúr Trió-t megzenésített egy Petöfi-dalt, a Vadonerdő a világ-ot. Mindegyiken a nagy mesterek hatása érződik még. Nem csoda, hiszen csak tízéves korában kezdett hegedülni tanulni, a nővére tanítgatta zongorázni, de az elméleti tudása nagyon kevés. Önmagát képezte, zenei fogékonyságával bújta, tanulmányozta Bach, Beethoven, Mozart műveit, a partitúrákból tanult. Szülei nem nézték jó szemmel, hogy annyi időt fordított a zeneszerzésre. MegtilKönözsi István felvételei