Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-06-15 / 25. szám
H. ZSEBIK SAROLTA Az a bizonyos többlet A munkafegyelemnek néhány olyan eleme is van. amelyet nem tartalmaz semmiféle szabályzat vágyrendelkezés, amit a gyárhoz, műhelyhez, munkahelyhez való ragaszkodás, a végzett munkáért érzett felelősség vált ki az emberből. Mert mi is tulajdonképpen a munkafegyelem? Követelmények sora: tartalmazza a pontos inüszakkezdést és befejezést, a munkaidő teljes kihasználását, feltételezi a munkahelyi rendet. szervezettséget, s mindinkább e fogalomhoz kapcsolódik a kifogástalan minőségű, az előírt technológiának megfelelő, tervszerű munka is. Ez az. amit mindenhol, mindenkinek becsületbeli kötelességének kellene tartania. S ezen felül kellene megmutatkozni annak a bizonyos többletnek, amelyet — egyéni adottságunkhoz mérten — maximálisan adunk magunkból azért, hogy munkánkkal a legnagyobb termelékenységet érjük el. De vajon mennyire tartjuk ezt be, mennyire vagyunk képesek magunkból azt a bizonyos többletet kihozni? Mennyire érezzük ennek szükségét? A hoszszas megfigyelések azt mutatják, hogy az SZSZK ipari üzemeiben a munkaidőt csupán 93 százalékra használják ki. Ám vannak üzemek, ahol alig érik el a munkaidő hetvenöt-nyolcvan százalékos kihasználását. Csupán igazolatlan hiányzás, baleset, betegség miatt évente nyolcmillió munkanap esik ki az ipari és építőipari ágazatokban. Ez annyi, mintha 32 ezer dolgozóval kevesebb venne részt a termelésben. Elnézőek vagyunk a munkakezdésnél is. rohanunk az üzem bejáratáig, hogy percnyi pontossággal bélyegezzük a kártyánkat, de azután már csigalassúsággal haladunk tovább. Hosszú percek telnek el az átöltözéssel. amíg végre elkezdjük a munkát. Ha csupán a pontos munkakezdést — a valóságosat, nem béiyegezéstől számított időt — sikerülne betartani úgy, hogy fél órával csökkentenénk a veszteséget, havonta legalább 50 millió korona értékű áruval többet tudnánk előállítani. Ha ehhez hozzávesszük még a tényleges munkaidő maradéktalan kihasználását, a tökéletes munkaszervezést, olyan eredményt érnénk el, mintha 50 ezer dolgozóval több kapcsolódna be a munkafolyamatba, vagyis ennyi ember évente 12 milliárd korona értéket állítana elő. Olyan tartalékok ezek. amelyeknek feltárása a jövőben elkerülhetetlen lesz nemzeti jövedelmünk emeléséhez. Nagy tartalékok, értékek vannak még az anyagtakarékosságban is. A pártkongresszus határozata kimondja, hogy évente meg kell takarítani 2 százalék tüzelőanyagot. 4—5 százalék fémet és más nyersanyagot. Ha ez megvalósul, akkor az üzemek az év két napján a megtakarított energiából egy hétig pedig a megtakarított fémekből és nyersanyagokból élhetnek. Hogy mindez elérhető, arra bizonyíték is van: az SZSZK ipari üzemei a 6. ötéves terv időszakában több mint 750 ezer tonna szenet takarítottak meg. Hasonlóan jó eredményeket értek el az energia és a nyersanyagok megtakarításában más ágazatok is. Ügy is mondhatnám, hogy a nyersanyagokkal való takarékosság létfontosságú. Deviza helyzetünk ugyanis nem teszi lehetővé, hogy az elkövetkező években emeljük a nyersanyagbehozatalt. 1985-ben. a hetedik ötéves terv utolsó évében csupán annyi nyersanyagot vásárolunk külföldön, mint 1980-ban. Egymilliárd korona nemzeti jövedelmet 15—20 százalékos nyersanyag-csökkentéssel kell előállítanunk. A társadalmi össztermelés az ötéves tervidőszak alatt 11,2 százalékkal emelkedik, ezen belül az ipari 18 százalékkal. Mindezt azonban annak tudatosításával kell elérnünk, hogy 1985-ben a meglévő harmincnyolcféle alapnyersanyagból 2—5 százalékkal kevesebb lesz, tehát minden alapegységből 15 százalékkal több tiszta hasznot kell kitermelnünk! Képesek vagyunk mindenütt, minden munkahelyen megtakarítani azt a 2—5 százaléknyi anyagot? Bármi legyen is foglalkozásunk — varrónő, fodrász, adminisztrátor. gyári munkás vagy szövetkezeti dolgozó —. tőlünk függ mennyire bánunk vele takarékosan vagy pazarlón. Az is rajtunk múlik, mennyi elsőosztályú termék és mennyi selejt kerül ki kezünk alól. A termelés növelését ma már nem képzelhetjük el úgy. hogy újabb gyárakat építünk, több gépet állítunk munkába, több nyersanyagot használunk fel. Ma már minden vállalati vezető tudja, az új feladat megoldását, az új termék előállítását, vagy a régi termék felújítását, minőségének javítását, a gazdaságosabb termelést új be uházások nélkül kell megvalósítani. Az elmúlt évek alatt számos példa adódott arra. hogy a túl sok beruházás miatti nagy amortizációs többlet a termelési költségeket olyan mértékben növelte, hogy azt az értékesítésben nem lehetett realizálni, ezért a vállalat veszteségessé vált. A komplex gazdaságirányítási rendszer érvénybe lépése után pedig veszteséges vállalatnak lenni — senki számára sem kívánatos. Tudják ezt a vállalatvezetők, de meg kell tanulnia ezt minden dolgozónak is. A 7. ötéves tervben a nemzeti jövedelemnek 2,4 százalékkal kell emelkedni. 1981-re és 1982-re nem terveztünk növekedést, de 1983-ban meg kell lennie a 3.8 százalékos emelkedésnek. S mivel nem jöhet számításba a termelőeszközök nagyobb fokú bővítése. a legnagyobb tartalékot önmagunkban, az alkotó emberi munkában kell keresni. Az újítókra, feltalálókra, ésszerűsitőkre, akik a maguk munkahelyén apró észrevételeikkel, sok éves tapasztalatuk nyomán született javaslataikkal, célszerűbbé. hatékonyabbá teszik nemcsak a maguk, hanem az egész kollektíva munkáját — nagyon nagy szükség van. Ötleteik megvalósításával százezreket, sőt milliókat takaríthat meg az üzem. Tudunk róluk, ismeijük őket. Mégis ahelyett, hogy felnéznének rájuk, követnék példájukat, gyakran kételkednek bennük. Bizalmatlanul kérdezik: vajon miért csinálják? Az egyik szövetkezet fejőnője például a 6. ötéves terv feladatait fél évvel előbb teljesítette, de munkatársai csak legyintettek: több takarmánnyal ők is elérhették volna azt a tejhozamot. Pedig itt nem a takarmányadag emelésétől függött a tejhozam növekedése, hanem a fejőnő lelkiismeretes munkájától. Vagy említhetném a Ruüomberoki Gyapotfeldolgozó Üzem öt dolgozóját, akik ez év márciusáig teljesítették az ötéves terv második évének feladatát. Itt sem a számok „ügyes kezelése” játszott közre, hanem a valóságos munka; a szövőnők sok éves tapasztalata, gyakorlata, becsületes hozzáállása és nagy-nagy akarata. Hogy egy gép helyett kettőt-hármat kezelnek, hogy termelőmunkára használnak ki minden percet, és sokkal többet adnak magukból, mint munkatársaik, akik harminc-negyven százalékkal maradnak el a tervteljesítésben mögöttük. Az újítók megítélését sok esetben nemcsak az irigység, a féltékenység, hanem az újtól, a szokatlantól való félelem is befolyásolja. Egyik szövetkezetünk elnöke például már évekkel ezelőtt rájött, hogy az üszőnevelés eredményessége nem azon múlik, milyen drága épületben gondozzák az állatot. A milliós beruházás helyett néhány ezer koronáért összeácsoltatott egy üszőnevelő istállót. Benyújtotta újításként az ötletet, hadd lássa más is a hasznát. Majdnem fegyelmit kapott, pedig jutalmat érdemelt volna. Az újat akarás, a javító szándék sokszor kockázatot is jelent. De szükséges kockázatot. Ha a XVI. kongresszus határozatát és a szakszervezetek X. országos kongresszusának feladatait teljesíteni akarjuk, miszerint népgazdaságunk további fejlődését mindennemű gazdasági tényező hatékonyabb növelésével kell biztosítani! S ehhez elsősorban a dolgozók kezdeményezésére. ötleteinek megvalósítására és nagyobb munkafegyelemre van szükség. Mert nyugodtan állíthatjuk, hogy gépi felszerelésünkkel, nyersanyag- és energiafelhasználásunkkal elértük, sőt túlléptük a saját szükségleteink határát. Elérkezett az az idő, amikor a meglévő termelőeszközöket kell tökéletesen kihasználni. Amikor a hatékonyság növelése — a szó legszorosabb értelmében — mindnyájunk feladatává vált. Mert azt el kell ismernünk, hogy nincs olyan termelési ág, olyan munkahely, ahol nem lenne mit javítani, tökéletesíteni. Az ember képességét, a gépeket, a nyersanyagot, a munkaidőt, a jutalmazást — egyszóval minden tényezőt, amely összefügg a dolgozó mindennapi munkájával. Hiszen csupán arról van szó: ki milyen arányban vesz részt a közös eredmények létrehozásában, olyan mértékben részesülhet a haszonból. Vagyis csak annyit oszthatunk el, amennyit előállítottunk, vállalati és társadalmi szinten is. Cnö~?
