Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-06-08 / 24. szám
V A bevezetőnkben tekintsük át Bolyai János életét, ha másként nem, legalább a lexikalitás idegenségével, hogy ezáltal megkereshessük azt a konfliktus-okozó botránykönyvet, amely Kocsis István romániai magyar írót a Bolyai megírására késztette. Bolyai János 1802-ben született Kolozsvárott, apja, Bolyai Farkas, az addig élő legnagyobb magyar matematikus. Bolyai János kimagasló tehetsége hamarosan napvilágra került. 1823-ban kiváló eredménnyel végzett a bécsi hadmérnöki akadémián. Katonai karrierje idején sokat betegeskedett, előbb maláriát, később izületi gyulladást, majd kolerabetegséget kapott. Idegállapota egyre romlott, harmincegy évesen saját kérésére nyugdíjazták. Domáldi magányában a matematika mellett filozófiával is foglalkozott, de környezete és a társadalom is elfordult tőle. Nem kevésbé apja, akivel állandó jellegű tudományos és anyagi konfliktusban állt. Pedig ekkor már kész és kinyomtatott az Appendix, a régen megsejtett új párhuzamossági axióma, hiszen már 1823-ban így írt apjának: „A semmiből egy új, más világot teremtettem." Munkáját kortársai — Gauss kivételével — nem értették meg és nem méltányolták. Mindenkitől elhagyatva, 1860-ban halt meg, Marosvásárhelyen. Ebben a rövid áttekintésben első látásra is föllelhetjük azt a hat főszereplőt, akik és amelyek Kocsis István monodrámájában paradox módon külön-külön és együttes erővel vajúdnak a Bolyai-tragédia születésénél: az apa. Bolyai Farkas, a matematikus Gauss, a társadalom (jelen esetben a császári udvar), a zene, valamint a tudomány, a matematika. Ehhez sorakozik még föl az alkotói teamszülte arctalan asszonyi alak, a jelenléttelenségében is vég-sürgető No. Kocsis István monumentális monodrámát irt, hiszen az eredeti teljes játékidő majdnem három óra! Izgalmas, de egyben buktatókkal telített lehetőséget kapott a dramaturg, amikor a gondolatok ekkora tömegét kellett a felére átszervezni úgy, hogy az eredeti gondolat csorbát ne szenvedjen. Nos, Szigeti László oiamaturgként föladata magaslatán állott a munka idején: úgy mentette át Kocsis István gondolatait, hogy az eredeti munkát is ismerő szinháznéző sem lelt a drámában öncélúságot, üresjáratot vagy szürke foltokat. Természetes (mert annak kell lennie), hogy az egész drámán nyomonkövethető a dramaturg és a rendező közös gondolkodása, hiszen az együttgondolkodás nélkül Gágyor Péter sem érhette volna el a fegye-C/CflDC/ LÄ/ILÖ i/Tfltlemnek azt a csúcsát, amelyet a Bolyai-rendezésben mindannyiunknak fölmutatott. S ehhez a kettős fegyelemhez egyenrangú társként kapcsolódik a harmadik: a színész fegyelme. Csendes László az elkeseredett tudatossággal építkező színész. Tudta, hogy mit vállalt akkor, amikor magába szívta Bolyai szellemét, amikor felölelte szenvedéseit, a mindent egy lapra-tevés fogcsikorgató majutalomjáték J gányát. Mert a Bolyai estéje előadása után Csendes László hazai magyar színjátszásunkban magányossá lett, mint ama pilinszkyi lepkegyűjtő. Az egyetlen olyan színészünk Csendes, akinél a szellemi fegyelem fizikai fegyelemmel párosul. Élő izzásúvá varázsolta az élettelen, üres képkereteket. Élő szörnyetegnek hiteti velünk a vizeshordót, a fő ellenséget, akibe (!) mégis megnyugodni visszahúzódik, háta mögött paradox módon annak a Gaussnak az üres képkeretével, aki egyetlen emberként Bolyai geometriai csodáját- megérthette és megértette. A test mozgása, az arc mimikája, a szem jelentősége fölhevíti, égetővé izzítja a színpadon uralkodó rendet, amelyet tovább fokoz a fekete háttér és a fehér rekvizitumok kontrasztja. Csendes fölmutatta a csodát: lesz-e, aki utána ágaskodik? Ne feledkezzünk meg Mihályi Mária Nojáról. Ne feledkezzünk meg arról a jelenléttelenségröl, amely ezt a magas ívű produkciót visszahúzódásával is a pályára segítette. S ha most figyelmesen végignézzük eddigi fejtegetésünket, rájövünk, hogy a hazai magyar színjátszás eddigi legnagyobb teljesítménye a team-munka diadala. Nem szabad, hogy az emberi gyarlóság és kishitűség ezt az elkezdett, szép ívű munkát öncélú akarattal kettétörje. Végezetül csak annyit: jóvátehetetlen könnyelműséget követnénk el akkor, ha megfosztanánk magunkat ettől a csodálatos színházi élménytől, ha elmulasztanánk az alkalmat s elszalasztanánk a lehetőséget ahol s amikor csak lehet előadni — s megnézni Csendes László Bolyaiját. A monodráma legközelebb 1982. június 12-én, szombaton este 8 órai kezdettel, a Kassai (Kosice) Thália színpadon kerül bemutatásra. Ennek az előadásnak az adja színháztörténeti érdekességét, hogy Csendes László jutalomjátéka lesz, amelyet jeles színművészünk színészi pályafutásának 20. évfordulója tiszteletére szervez a CSEMADOK Kassa-óvárosi helyi szervezete. S. L. — Nem. de az a hír. hogy elveszik tőlünk. — Tőletek, mi az. hogy7 tőletek? — Hát tőlünk, tül a dunaiaktól.. . — Ádám fiam, ne légy ostoba, a mi táborunk egyetlen sereg. — Seregnek egy, csak a vezérek nem egyformák, generális uram! — Ezt így a szemembe mered mondani, te kutyakölyök! — Ha meghalni merek, beszélni is merek, generális uram! — de ezt már szabadkozva, mosolyogva mondta Csibi Ádám. — Hát akkor csak beszélj, zúgolódj, Ádám. megvan rá az okunk! — Az ezredek csak generális urammal maradnak? — Nem. oda kell hagynom Esterházy uramnak — mondta keserűen Bottyán. — Már aki marad! — mondta, és kihívóan nézett Csibi Ádám Bottyán télszemébe. — Jól tudod, hogy meglakoltatjuk a hitehagyást! — Miket beszélsz? — Akkor hagynék el a hiteL ha Esterházy uram keze alatt maradnánk ... — replíkázott Ádám. — Jól figyelj, Csibi Ádám tizedes, meg ne halljam, hogy másokat is tüzelsz, mert lecsapatom a fejedet. — Nagyuram, én nem tüzelek, de hogy a testőrző ezredet ott nem tartja még maga a tüzes szavú Luther Márton sem, arra leteszem a főesküt. . . Különben már hoztak is valami paksamétát nagyuramnak. Egy palotás hozta. Azt mondta, hogy a nagyságos fejedelem küldte studírozásra az irományokat! Bottyán befordult a szobába. Az asztal közepén megtalálta a paksamétát. Valóban. Rákóczi parancsára Beniczky Gáspár küldte át újvári, galgóci. lipótvári* és nyitrai kuruc legények panaszos folyamodványait. Jól tudta Rákóczi Ferenc, hogy nyomósabb argumentumokat nem küldhet Bottyánnak, mint egy egész főkapitányság elhagyott, semmibe vett kurucainak égbekiáltó panaszait. Botytyán leült az asztalához, tollat hegyezett, és már olvasta is az első kérelmet. Méltóságos Fejedelem. Nekünk jó kegyelmes Urunk. Alázatos instanciánkkal kételenítettük Nagyságodat terhelni. Miiül fogva Isten ő Szent Felsége édes hazánk szabadulására idegen országbul Nagyságodat hazánkban hozta, altul fogva Nagyságod hűsége mellett éjjeli-nappali nyughatatlanságunkat s fáracságunkat nem szántuk, amint hogy meg is bizonyítottunk most a vereskői* harezon: egyikünknek kezét el vágván, zászlótartónak ■lábát bokában által lűvén, az többikünknek. úgy mint nekünk nyolezan, kinek kezét, kinek lábát, kinek fejét a labanc ellenség rútul elmarezongotta. Nyitrán sebben feküvén. Isten jó voltábul most lábadtunk fel valami vékonyan. Ami kevés kölcségünk lévén is. négy hónapig való fekvésünkben elköltöttük, már öt holnaptól fogva semmi fizetést nem láttunk, az ellenség pedig fegyverünktől. gúnyánktól megfosztott, egyszóval magunk táplálására alkalmatlan maradtunk (folytatjuk) * Nővé Zúmky. * Hlohovec, * Cenkovce, * Nitra, * Leopoldov. * Cerveny Kamen
