Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-12 / 3. szám
r KISS ANNA Mondóka Ember álma ián óriásfa annak álma ián fejsze fejsze álmái an fák sírása fák sírásábi n ember álma KEDVES GYEREKEK! Már decemberben lehullott az igazi, nagy hó, bizoní ára sokan elővettétek a szánkókat, sífelszereléseket, kedvenc téli sporteszközébe :et. A síelés, szánkózás azonban csak szombat-vasárnapi szórakozás lehet, hiszen t Hután korán besötétedik, mire kikászálódtok, már fordulhattok is vissza. Ezért olya játékot írunk le nektek, amelyet az alatt az egy-két óra alatt eljátszhattok, amíg bi tsteledik. Az „ingó céltábla” havas téli játék. A játékvezető egy f tághoz erősített hosszabb zsinegre konzervdobozt, vagy hálóba rakott labdát köt. Mit len játékos gyúr magának három hógolyót (a kisebbek ötöt). A játékvezető meglő i a konzervdobozt (ill. a labdát), mire az lassú, egyenletes ingamozgásba kezd. (H mozgása a játék közben lelassul, a játékvezető újra meglöki.) A játékosok az élt e elkészített hógolyókkal céloznak az ingó céltáblára. Mindenkinek három (a kisebl :knek öt) dobása van. Aki a legtöbb találatot éri el, az a verseny győztese. Holtv rseny esetén rendezzetek döntőt! Jó havas játékot, vidám szórakozást kívánunk! S vá uk saját ötleteiteket téli. tavaszi játékokra. Címünk: a Nő szerkesztősége, 812 03 Br tislava. Martanoviéova 20. Varga Erika, Deáki (Diakovce): Téli kép MÓRA FERENC AMASI Nolcesztendős legényke voltam, mikor először utaztam egyedül. Régen volt, de úgy emlékszem rá, mintha tegnap lett volna. Szinte látom magamat, ahogy meleg kis bundámban, vidrabőr sapkában sietek ki a vasútra. Ahogy csizmám nyikorog a havon, csupa muzsikaszó. Kis batyu van az egyik kezemben, mákos rétes van abban meg szép piros alma. A másik kezemben a Pap Lali levelét szorongatom. Abban hív meg varjúvadászatra a majorukba. Azt is beleírta, hogy szedjem ám a lábam, le ne késsek a vonatról. Hát hiszen mentem is én sebesen, nem is voltam már messze az állomástól, mikor egyszer csak hangot hallok a fejem fölött: — Miau, miau! Föltekintek — hát egy istenadta kis cica (hűié) gubbaszkodik » fejem fölött a háztető szélén, az esőfogó a itornában. Szeretett volna lejönni, de nen tudta, merre van a gyere le. Leugrani nen mert, fölfelé menni meg nem tudott a sül oedős hóban. Hát így csak didergett a ja nbor, és várta a jó szerencsét Nyilván enge 7 gondolt annak, azért miákolt rám. Macska lye/ven bizonyosan annyit tesz az: — Gyere i 'ár, kisfiú, az isten is megáld, ha lesegítest No, : >/ is villant az én szemem, ahc iy a cirmost megláttam. De ahe yett, hogy fölkapaszkodtam volna érte, la ajoltam a hóba, gyúrtam belőle golyót, s l • fültövön bombáztam vele a szegény cicust,. ny egyet se miákolt többet. Lekapta a fejét a csatorna mögé, s tán föl sem emelte addig, míg az eső ki nem mosta onnan. — No, ez szép volt kár hogy senki se látta — néztem körül büszkén. De nemigen volt ücsörögni való időm, mert a vasparipa már nagyon nyerítgetett az állomás udvarán. Bizonyosan csak engem vár, mert mindjárt megindult, ahogy beugrottam. Egymagám voltam a vasúti kocsiban, nagy kényelmesen végigheveredtem a bördiványon. Szerettem volna kinézegetni a havas világba, de Tél takács befüggönyözte az ablakot sűrű virágos függönyével. Nézem a másik ablakot, hát be van fagyva az is. De ahogy jobban odanézek, elkiáltom magamat: — Nini, megint egy macska! Az volt az csakugyan, egy jégmacska. Valami unatkozó utas kapirgálhatta bele a körme hegyével az ablak jegébe. Még bajusza is volt neki, öt szál egyikfelöl, három szál másikfelöl. A farka kunkorodott, mint egy sóskifli. Az egyik szeme már befagyott, de a másikon még ki lehetett látni a fehér mezőkre, a nyargaló sürgönykarókra, a világos ablakú őrházakra. Jó darabig elmulattam magamat a nézelődéssel, hanem aztán hátradőltem a sarokban. Untam már a mulatságot nagyon. De nem sokáig unatkoztam ám, mert egyszerre csak hangot hallottam a nagy csendességben: — Miau, miau! Összerezzentem, és körülnéztem a kocsiban. Nem volt ott macska sehol se. Mindöszsze a jégmacska hunyorgott a fél szemével az ablakon. Az pedig nem beszélget — nyugtattam meg magamat. — Beszélek biz én — szólalt meg a jégmacska, eltaláNa a gondolatomat. — Nem lehet az — csóváltam meg a fejemet —, nem vagy te élő. — No, majd meglátod, mennyire élő vagyok! — nevetett a furcsa útitárs. S abban a percben úgy felágaskodott hogy már nem is jégmacska volt, hanem jégoroszlán. Csillogott-villogott minden szőrszála, s csattogottpattogott a farka, mint a karikás ostor. No, ezt jó lesz megbékíteni, gondoltam magamban, s próbát is tettem vele mindjárt — Ejnye, cicuskám — mondtam neki —, ha tudtam volna, hogy találkozunk, hoztam volna neked egy kis déli maradékot a zsebemben. Ki sem mondhatom neked, hogy szeretem a macskákat. — Láttam az elébb, mikor meghajigáltál —prüsszentette el magát a jégmacska, s olyant villant a csészényi szeme, hogy egyszerre az ajtónak mentem ijedtemben. De sehogy se találtam a kilincset, pedig a jégmacska már a körmeit meresztette. Hirtelen lebuktam a pad alá, s onnan nyújtogattam kifelé a mákos ré— Legyen a tied — nyöszörögtem —, sose bántom többet a macskákat — Azt jól teszed, kisgyerek — nevetett valaki a hátam mögött —, de azért csak ébredj fel, mert mindjárt ott leszünk az irtási majornál. Fölnyitottam a szememet: hát a kalauz költöget Az ablakra nézek: csupa harmattá olvadt már a jégmacska. Mindegy volt az, én egy varjúra sem mertem ráfogni a puskát a varjúvadászaton. De még csak egy pókot se tapostam el azóta.
