Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-06-01 / 23. szám
ykuckó j évszakok fája Jön a tavasz, jaj, de jó, hozza a sok szépet, virágba öltözteti az erdőt, mezőt rétet. Nyáron kibújik a napocska, szétnéz ragyogva, s a sugarait a gazdag gyümölcsösre ontja. Mikor aztán jön az ősz, nyoma se látszik a nyárnak, az üdezöld levelek aranysárgává válnak. Akárhová nézek én, mindenhol csak hó és tél, egész világ tejfehér, ez a zimankós, hideg tél. (Komjáti Erzsébet, 6. o.) * Én vagyok a tavasz, tele virággal. Én vagyok a nyár, édes gyümölccsel. Én vagyok az ősz, ezüst ruhával. Én vagyok a tél, fehér csodákkal. (Baka Sándor, 3. o.) Én a tavasz virága, csodás szép mesékkel. Én a nyár termése. csodás édességgel. Én az ősz kezdete, levelek hullása. Majd a tél beköszönt, jó álmot kívánva. Tarka virág, itt a tavasz. Búza érik, itt a nyár. Levélhullás, itt az ősz. Fehér bunda, itt a tél. (Baka Mónika) Egyik ágán virág nyílik, másikon gyümölcs piroslik. A harmadik aranysárga, a negyedik kopasz, árva. (Salamon Szilvia, 4. o.) Nézd, ott messze furcsa táj! Arany, zöld, virágzó és kopár. Mi lehet ez ugyan már? Ha a nyárban meleged van. Es a tél zúzmarás, Kívánságod beteljesül, Ha odaállsz a fának Egyik ága alá. S egyszerre élvezed a kánikulát, A tél karácsonyát, az ősz almáját És a tavasz virágát. Nem kell érte messze menned. Nyomban rátalálsz. Mert e furcsa micsodát, Ezt az álombéli csodát Ha megrajzolod, elképzeled, Mindjárt szebb lesz a világ! (Baári Éva) Ez évi 8. számunkban arra kértünk benneteket, hogy írjatok verset Ladislav Zacharides Évszak-fa című festménye alapján. A hangulatos kép sokatok kezébe adott tollat, szerkesztőségünkbe így számtalan verset hozott a postás. Igazi, művészi verset, olyat, mint a szép szó tudóié, a költőké? Vagy inkább: verspróbálkozást? Ha szigorúan, de igazságosan ítéljük meg e szövegeket, helyénvalóbb lesz, ha szerényen csak kísérleteknek, verspróbálkozásoknak nevezzük őket. Még azokat is, melyekből mai számunkban közlünk egy csokorra valót. Döccen bennük a ritmus, kancsalít a rím — szemléletük azonban arról tanúskodik, hogy a gyermekek jól érzik magukat a Földnek nevezett csillagon, az évszakok fája alatt, a csodákat kínáló világban. A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából azt kívánjuk, hogy e gyönyörűséges évszak-fa óvón és bő termést kínálva boruljon fölétek; kis verselőinknek pedig azt, hogy nőjön bennük nagyra az ember és a költő! A rovatvezető; ZALABAI ZSIGMOND ® ° e O o c 3 «V ° 9 f g> ** <7 Q & Q 4 X X X X X X X X X X X H IXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX BARABÁS TIBOR Rákóczi hadnagya Hálával is csak annak a szerzetesnek tartozik. aki írni és latinra tanította a refektórium söprése és az asztalterítés között, meg az érsekújvári* müezzinnek. akit levetett a minaret tornyából, s ily módon hadnagyi rangig jutott a séllyei* végvárban. Minden tette ritka bátorságról tanúskodott, a nép jótévő Jánosnak nevezte őt, és minden szavára, hívására hallgatott. Hatvanhat éven túl is csupa erő és izom. a félszemével többet lát, mint más hadi nagyság a kettővel, olyan, mint az öreg farkas, agyonverhetetlen, arra született, hogy küzdjön, vezessen, győzzön. Ki vetélkedhetne véle? Talán csak az egy Bercsényi Miklós. No. nem a csatatéren, hanem csak a körültekintő tanácskozásban. Forgács Simon tanult katona, jó lovasvezér, de önfejű, részeges, bujálkodó, Esterházy Antal jó fia a hazának, éleiét, vagyonát nem kíméli, de óvatos, habozó, nem a had élére való. Vagy itt áll a karvalyképü Károlyi Sándor, aki az ország kárán végre beletanult a seregvezetésbe, de rendtartásra képtelen. A népet kirabló, dúló századai áldják őt ezért, a. szegények átka, könyörgése pedig nem zavarja meg éjszakai álmát. Pekri Lőrincel csak a főispán! rang emelte tábornokká. Egy-két csatát nyert hosszú évek során, a többit mind elveszítette. A fő hadiméltóságok közül egyedül ö. Bottyán János nem mágnás, ezért a fejét magasabbra tartja, és mindig kész arra, hogy minden megalázó célzásért vérrel fizettessen. Károlyi Sándor barátságot színlel iránta, de nem állhatja. Nem is azért, mert jezsuita klastrom szolgájából emelkedett főemberré, hanem a szereidért, mellyel körülveszik. Még hallja a fehérvári, veszprémi, somogyi rongyos parasztok károgását: ..Kártévő Sándor! Kártévő Sándor!" Őutána úgy fogadta a Dunántúl ezt a rongyosok tábornokát, mint Jézust a jeruzsálemiek ... A generálisok egymás méregetését a fejedelem visszatérése szakította félbe. Vay Ádám becsukta mögötte a szárnyas erkélyajtót. Rákóczi az asztalra terített francia térképre mutatott, az ország pontos katonai helyrajzára. A vita nem most kezdődött közöttük, egy álló esztendeje folyik, már dönteniük kellett. Mert hiába minden nyert csata, ha a végső győzelem plánumában, a haditervben nem illenek össze a láncszemek. Rákóczi gondterhelt volt. de a győzelembe vetett bizalma töretlen. Csak azért hajtja le most a fejét, hogy még a tábornokok arcvonásai se vonják el őt a minden körülményt latra vető gondolkodástól. Hiszen a végső haditervnek nemcsak a sereg erejét, fegyvereit, védelmi vonalát kell számításba vennie, hanem a harcosok természetét, kedvét, harci tapasztalatát és modorát, a csapatok ellátottságát, a nép érzéseit; egyszóval mindent: a vágyaktól egész a felhőszakadásig. Rákóczi hangja meleg volt és mégis határozott. Nem csoda, ha Szienvavszka hercegasszony első pillantásra belészeretett. Az volt meg benne, ami együtt ritkaság: az erő és a szeretet. De most nem a szép Szienvavszka áll Rákóczi előtt, hanem a főgenerálisok . . . — Jól tudják nagyságtok. hogy mi erősek
