Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-05-25 / 22. szám

kuckó KULCSÁR FERENC Mindig van valami Mindig van valami. A kisebb-nagyobb szobák zegzugaiban nemcsak törpék meg óriások tanyáznak, nem­csak bababékák meg kei/ie/jancsik ugrándoz­nak, nemcsak indiánboszorkányok és könyv­tigrisek lopakodnak a félhomályban, nemcsak bohócbukfencek röpködnek láthatatlanul a le­vegőben. Van itt valami más is. A hét ajtó titka például. Nálunk hét ajtó van, s ezek mind másként és másként nyílnak és zárulnak. Reggel példá­ul lustán nyávognak, délelőtt titokzatosan sug­­dolóznak, déli harangszókor pedig vidám ma­darakként röpködnek. Délután ásítozva lustálkodnak az ajtók, nem és nem akarnak friss levegőre, sétára menni. Erőnek erejével kell őket kivinni. Este aztán mind a heten másak, úgy szok­tuk mondani, rájuk jön a bolondóra. Nem lehet tudni, melyikük gáncsol el, me­lyikük ver fejbe, kapja be a sarkad, nyílik ki hirtelen, hogy lenyeljen, melyikük zár be gono­szul a sötétbe. Nem hétfélék, nem is hetvenhétfélék az ajtók. Nevetséges, amikor apu azt mondja: — Az ajtók szobákat választanak el egy­mástól, hogy ne legyen huzat és punktum. Miközben a testvéremmel a „punktum "-on kuncogunk, az ajtók alvást mímelnek. De mi tudjuk, hogy nagy üvegszemükkel a szívünkbe néznek, hatalmas barna szárnyaik alatt elve­szett játékainkat rejtegetik, mzsdás zárjaikban pedig kedves hangszereinket ropogtatják. Amikor lefekszünk, halljuk, hogy egymás közt beszélgetnek: suttogva, néha süvítve, olykor meg dobogva-dübögve. Aszerint, hogy kivel akarnak minket ijesztgetni: a szurkos Marival, aki a feneketlen kút mélyéről száll föl éjjelenként, vagy a százéves fában fészke/ődő, izgága viharboszorkával, vagy a kormos ké­ményekben kuksoló szőrös kókuval. Ilyenkor — még jó, hogy tudjuk — az Aranyhajút, a Szélkorbácsolót meg az Ördög­nyelőt kell hívni. Ezért elég hamar el is szundítunk. Félálomban azért mégis úgy érezzük: min­dig van valami. BARABÁS TIBOR Rákóczi hadnagya — No. álljon elém, öregapám. Bár a kara­­bélyosok amúgy is útját állják! — tréfálkozik a mészáros az öreggel. — Nincs olyan karabélyos, aki utamat állhatná! — veti vissza a mészárosnak az öreg, pedig nem tréfálnak azok. valóságos lánccal zárják el az odaözönlőktől a porfel­hőbe burkolt országutat. A városszéli műhe­lyekből is kifutnak a legények, az inasok. Vivátoznak ők is, ahogy a torkukból kifér. Van okuk rá. Soha olyan megbecsült és keresett nem volt a jó fegyverkovács-, tímár-, Vörös L oteves óvódás rajza TÓTH LÁSZLÓ Nagymama háza Nagymama háza olyan, mint egy fa. Csak betonból van a gyökere, téglából a törzse, tetőből, kéményből és füstből a koronája. De nagymama mégsem abban lakik. Kint lakik a ház előtt. A lába: virágnak gyökere, teste: virág­nak szára, karja: virágnak levele, feje: maga a virág.­Csak olyankor mosolyodik el, ha meg­pillantja azt a két pillangót, melyek kör­­belebegik őt, aztán leszállnak megpihen­ni a leveleire. Az egyik lepke én vagyok, a másik a testvérem. Se szeri, se száma azoknak a játékok­nak. amelyeket ti magatok találtok ki, teszitek vele érdeke­sebbé. újszerűbbé a már ismert régi játé­kokat. Főleg most, nyár közeledtével lesz néhány új ötletre szükség, hiszen most jön a buborék­fújások. a virágfüzérek készítésének ideje. A léggömbök is szolgálhatnak más célt, mint szél­nek eregetni őket. Próbáljatok meg „lufibabá­­kal" készíteni ill. festeni, és hurkapálcikákhoz kötve akár bábszínházát is játszhattok velük. Persze, óvatosan kell velük bánni, mert ha előadás közben a király ..megpukkad”, akkor a rosszkor jött „csattanó” megzavarja a játékot. A közelgő gyermeknap alkalmából most azt a feladatot kapjátok, hogy — főleg kisebb testvé­reiteknek — készítsetek néhány „lufibábut”, s ha írtok hozzá mesét is. szívesen elolvassuk, a legjobbak szerzőit megjutalmazzuk. Címünk: a Nő szerkesztősége, 812 03 Bratislava, Martano­­viéova 20. A borítékra írjátok rá: Kuckó. A nemzetközi gyermekkönyvnap kapcsán 14. számunkban azt a feladatot adtuk, hogy rakjá­tok helyes sorrendbe azt a listát, melyben a gyermekeknek is alkotó csehszlovákiai magyar írók, költők neve, illetve műveik címe szeren­csétlen módon összekeveredett. A nevek és cí­mek helyes párosítása a következő: Ozsvald Árpád: A kispostás: Rácz Olivér: Puffancs. Göndör és a többiek: Dávid Teréz: A feneketlen láda kincsei: Tóth László: Akombá­­kom; Rácz Olivér: A Rezeda Cirkusz; Kulcsár Ferenc: Dióhintó; Gál Sándor: Csikótánc; Ko­vács Magda: A csodagombóc; Simkó Tibor: Tikiriki-takarak. A feladat helyes megfejtéséért könyvjutalom­ban részesül: Mács Attila rimaszombati olva­sónk (Rimavská Sobota) és az Urbán testvérek, Árpád és Attila Varbóról (Vrbovka). Kívánunk nekik — s egyúttal valamennyiőtöknek — to­vábbi hasznos, kellemes időtöltést a gyermek­­könyvek varázslatos világában! posztós-, kerékgyártólegény, mint abban az esztendőben. A választott fejedelem hadi menetét szé­kely lovasok százada nyitja meg. Karabélyos csapatok követik őket. Micsoda lovak, micsoda legények! Mintha mindegyiket testőrnek szülték volna, olyan magosak, erősek és büszkék. Vay Ádám udvari marsall előtt, tisztéhez illőn négy szenátor halad. Azok mögött pedig gróf Bercsényi Miklós, a fő-fő generá­lis, Esterházy Antal gróf, Károlyi Sándor, a szatmári báró és Vak Bottyán generálisok. A táncoló arabs paripák, az ánglius lovak, az ezüsttel varrott, sujtásokkal borított öltöze­tek kiválnak még ebből a fényes menetből is Csak Bottyán János lovagol közöttük fekete magyarban, ezüstfokosát meg-meglenget­ve ... Nem csoda, ha a nép magát látja benne, hisz ő az egyetlen közsorsú, nem főrangú egyén a harminc generális közül. Fia Kassára* jön. nem nyargal előtte és mögötte nemes bandérium, testőrség, díszkíséret. Előtte jár a bátorsága, ezer nyert csatájának a híre. mögötte hű kísérője: a nép érzése, szeretete. Vivátot kiáltanak a hű Bercsényire, a hős Bottyánra, de viharrá dagad a kiálto­zás, amikor feltűnik maga a nagyságos és vezérlő fejedelem. Pompás arabs paripa tán­col Rákóczi alatt, úgy emeli ez a ló a lábát, mintha tudná, erezné, hogy egy nép kincsét hordja. Királyszín bársonyköntös van a feje­delem vállán, fekete kócsagtól! vezéri kal­­pagján, a köpenyét tartó gyémántos boglá­ron játszik a fény, szikrázik a nap. Délceg, magas alakja kiemelkedik még a válogatott seregből is. Barna, hullámos, hosszú haja a vállát éri, magas homlokán gondolat ragyog, kék jóságos szeméből szeretet, szelídség su­gárzik. Akire néz, az nem felejti el többé, akihez szól. az megenyhül és bizakodni kezd. Mindenki látni, hallani akarja őt. Van olyan paraszt, aki két megyén át szekerezett, hogy akárcsak egy percre megláthassa, épp addig, amíg elvonul előtte. A szeretetnek nem lehet kordont szabni. A karabélyos rendtartókat elsodorja a nép. Asszonyok, gyerekek, öre­gek, lányok, polgárok és szőlőbeliek tolonga­nak a lovasok elé. a fejedelem elé. A vastag nyakú mészáros mindenkit elsöpör, hogy utat nyisson a sárfői öreg parasztnak. Nem csoda, ha a fejedelem lovához szorítják őket. Még a vénember is megdöbben a maga vakmerőségétől. A tömeget hátraszorítják, a (nö^6J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents