Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-05-25 / 22. szám
MIKOLA ANIKÓ J Az arca szomorú volt, amint megfordította az ostort. — Bizony könnyen megeshet, hogy itt helyben agyonrúg — mormogta, és a nyéllel egyenesen Sára farka alá vágott, az meg — durr! — Gergő bácsi halántéka mentén fecskefészkestül kirúgott egy darab deszkát a padlásból. A patkó szikrát vetett, és Gergő bácsi szomorú arca eltűnt a lezúduló törmelékfelhőben. Kinyitottam az ajtót, és beszóltam : — Valami baj van? — Menj innen, az isten rohasszon meg — mormogta Gergő bácsi. Kicsit megnyugodtam, de egyszerre csak hallom: — Megrúgott! Itt van, itt rúgott meg! Meg mert rúgni engemet! — Gergő bácsi kirohant a kavarodásból, és a hosszú nyelű kalapáccsal rohant vissza. Megette a fene, kilazult a jászolkarika, gondoltam. Most aztán jó darabig hajkurászhatjuk a Leót, meg a Sárát, ha kitörnek az istállóból. Ki is vágódott az ajtó, de a küszöbön Gergő bácsi jelent meg. Izzadt volt, poros volt, a kalapja félrecsúszott. Mögötte szalmatörmelék lebegett a levegőben. — No, most gyere! — mondta. és mentünk vissza az irodába. Mikor beléptünk, a pálinka nem volt az, asztalon. — Igaza volt. főnök úr — mondta Gergő bácsi. — A Leó meg a Sára lábát törte az éjjel. — Kár! — felelte a főnök. — Mert okos két ló volt, az egyszer biztos. Ami nekünk éveken át nem sikerült, azt Leó meg Sára egyetlen • éjszaka megoldotta. Most végre kap majd a telep autót! — mondta, és az ujjával pattintott. Gergő bácsi meg csak állt, nézte a főnököt, és azt mondta: — Nem kár! Buta lovak voltak azok — s ezzel mentünk haza. Gergő bácsi leült a díványra, a dívány alól előhúzott egy üveg pálinkát, és egész délután ivott. Megivott fél üveggel, s mikor a szeme olyan lelt. mint az elgázolt kutyáé, odaszólt nekem: — Gyere ide! Kezdtem odailleszteni a lábujjamat a bakancsa orrához, ő meg átfogta a nyakam, és azt mondta: — El köll menned innen, kötök. Ha csak rád nézek, rá gondolok. És ha rá gondolok, muszáj, hogy megveijelek. És én mindig rá gondolok. Arra a kurva anyádra, aki idehozott, aztán engem is, téged is itt hagyott. így nem bírok élni, kötök. Muszáj innen elmenned, kötök ... Aztán elaludt. Betakartam. Előkotortam a szenesláda mögül a fejkendőt meg a papucsot, és én is bemásztam az ágyba. *\ Honvágy (Ábel Amerikában) * Messziről jöttél idegen vagy e tájon szemed eltéved a síkon és nincs ki hazavárjon mert őseidet is felpakoltad mindenedet magaddal hoztad Felkél benned a dal nem énekelsz tanult dallamnak ősi visszhangja támad mostohád lett a síkvidéki szél jeges tűjével szorosra varrta szádat Ülsz a csatorna fénytelen vizénél láz és hideglelés vesszőzi hátad kéreg nő kínban sebre forradásra ebbe a térképbe rajzold be hazádat Már csak zárójelek már semmi más mögötted tél hava farkasokkal bércek és sasok apád szétszéledt juhaival a lejtők nehéz takaród lesz a szé/hordta homok Apádat engedd szabadon elemészti a bánat anyádat oldozd el magadtól hadd őrizze a házat Apád emléke terhes feltöri gyenge vállad anyád honvágya súlyos vonszolódik utánad Idegenségük feltépett gyökér a port kaparja lábnyomod takarja KENDI MÁRIA Haza hívott Hívott haza asztalára köjrényágnak, ágra kismadárnak, kismadár csőrébe magnak. Elszunnyadt szegény, | s a macska az abroszt lerántotta. _____________________________________/ (nűis) Kopócs Tibor illusztrációja
