Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-01 / 1. szám
^kommentárunk Szükségszerű intézkedés „A lengyel ember pedig egyre türelmetlenebbül kérdezi: mire jó ez az állandó fenyegetőzés, a huzavona, miért keresik azt ami elválaszt s nem azt ami összeköthet, hogy mihamarabb helyreálljon a rend és a kölcsönös bizalom légkörében meginduljon a termelés." — írja a Polityka című lengyel hetilap december 10-i számában, néhány nappal ezelőtt, hogy Woj,Slech. Jmruzetski hadseregtábornok, a LEMP KB első titkára, kormányfő, honvédelmi miniszter kihirdette Lengyelországban a szükségállapotot. A szükségállapot kihirdetésének jogosságát nem vitatta senki, aki aggódva figyelte a lengyelországi eseményeket féltve az ország önállóságát társadalmi rendjét. Mert a politikai 'és társadalmi krízis, amelyet a korábbi pártvezetés hibás ténykedése és tehetetlensége folytán az ellenforradalmi erők kiválthattak, az 1981 -es év második felére az anarchizmusnak abba a szakaszába csapott át amikor a gazdasági és a társadalmi élet teljes megbénulása fenyegetett. Mint az említett cikk leszögezi: „A korábbi hibák és hiányosságok újraszajkózása sehová sem vezet legfeljebb Lengyelország katasztrófájához, ez pedig egyetlen igaz lengyelnek sem lehet célja. Konkrét és erőteljes intézkedésre van szükség, a félmegoldások, mint a közel másfél év alatt mindig, ezúttal is csak a szakadék mélyítését szolgálnák. A lengyelek többsége élni és dolgozni akar — az önálló, szocialista Lengyelországban." A december 13-án kihirdetett szükségállapot, mint Jaruzelski mondta, az alapja, hogy megszűnjenek a provokációk a zavargások, beálljon az a rend, amely lehetővé teszi a termelés teljes Ütemű beindulását. Ez utóbbi a feltétele, hogy érdemben lehessen szólni és tenni bármit is a jelenlegi krízishelyzet felszámolásáért. Az eltelt időszak az említett cikk íróját igazolja, azt, hogy a lengyelek többsége megelégelte az állandó feszültséget, a sztrájkokat és sztrájkkészültséget, az önnyomorító és -sanyarító semmittevést. Igaz, voltak provokációk, összetűzések — sajnos, emberáldozatot követelők —, de távolról sem olyan méretűek, amilyennel a Szolidaritás vezetői és nyugati támogatóik számoltak. Lengyelország-szerte megindult a termelés, a hírügynökségek stabilizálódó gazdasági'helyzetről és javuló ellátásról számolnak be. Persze, mindez viszonylagos javulás, örömujjongásra nincs ok. Annál inkább sincs, mert a nyugati országok becsapottnak érzik magukat és korábbi harsogó propagandájuk ellenére — mely Szerint senkinek sincs joga beleszólni Lengyelország belügyeibe, s bármilyen beavatkozás a nemzetközi kapcsolatokban beláthatatlan következményekkel járna — minden eszközt felhasználnak arra, hogy támogassák a lengyelországi felforgató erőket, a Szabad Európa müncheni központja huszonnégy órás adásban próbálja összehangolni a sztrájk-akciókat, nemzeti hőssé kiáltja ki az apró szélhámosokat, akik egy szóval is bántják a jelenlegi vezetést, kritizálják a szükségállapot bevezetését, becsmérlik a szocializmust. Reagan elnök odáig ment, hogy a korábbi megállapodások teljesítését a szükségállapot megszüntetésétől tette függővé. Pedig azokat a szerződéseket a szocialista Lengyelországgal kötötték, és akkor még azt hangoztatták, hogy az USA nem törné, ha bármily külső erő, bamilyen módon is befolyásolni próbálná a lengyelországi fejlemények irányát. Úgy tűnik, az Egyesült Államok nem „bármily külső erő". A belföldi ellenforradalmi erők sem hagyják abba tevékenységüket egyik napról a másikra, a legkisebb hibát is kihasználják majd újabb rágalomhadjárat indítására, felforgató tevékenységre. Márpedig a gazdaságpolitikusok számításai szerint kedvező körülmények között is több éves kemény munkára van szükség az utóbbi másfél év okozta gazdasági károk felszámolására. Mindenesetre: Lengyelországban külső beavatkozás nélkül állították meg azt a folyamatot amely a biztos katasztrófához vezetett volna, a lengyel nép nagyobb része egyetért a szükségállapot bevezetésével, támogatja a kormányt és további erőteljes lépéseket vár a gazdasági, a politikai és a társadalmi élet stabilizálása felé vezető úton. (neszméri) A legmagasabb szovjet állami kitüntetéseket Mihail Szuszlov nyújtotta át Leonyid Brezsnyevnek. Az ünnepélyes aktuson jelen voltak a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak vezetői. Ünnep a Kremlben, LEONYID BREZSNYEV 75. SZÜLETÉSNAPJA ALKALMÁBÓL Leonyid Brezsnyevnek, a CSKP KB főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének 75. születésnapja alkalmából a Kremlben a szocialista országok jelenlevő államfői átadták országuk legmagasabb állami kitüntetéseit, érdemrendjeit. Felvételünkön az ünnepelt államfő a szocialista országok képviselőinek, valamint a SZKP Politikai Bizottsága tagjainak és póttagjainak és a KB titkárainak körében. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége és a Minisztertanács a Kremlben fogadást rendezett Leonyid lljics Brezsnyev 75. születésnapja alkalmából. A fogadáson jelen voltak az SZKP KB Politikai Bizottságának tagjai és póttagjai, a Központi Bizottság titkárai és tagjai, a Szovjetunió miniszterei, a központi hivatalok vezetői, a szövetségi köztársaságok képviselői, a legmagasabb katonai vezetők, valamint a kultúra és a tudomány jelentős képviselői. A megjelentek között ott voltak a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak vezetői: Gustáv Husák, Todor Zsivkov, Kádár János, Erich Honecker, Jumzsagin Cedenbal és Nicolae Ceausescu, valamint Aziz Mohammed, az Iraki KP első titkára, Rodney Arismendi, az Uruguayi KP első titkára, Luis Corvalán, a Chilei KP főtitkára, Umar Szibái, a Szíriái KP KB Politikai Bizottságának tagja és Romes Csandra, a Béke-világtanács elnöke. A fogadáson köszöntőt mondtak a szocialista országok kommunista és munkáspártjainak vezetői is, köztük Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnökünk. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének rendelete alapján a fogadáson átadták Leonyid Brezsnyevnek a legmagasabb szovjet kitüntetéseket, a Lenin-rendet és a Szovjetunió Hőse Arany Csillagát. A kitüntetéseket Mihail Szuszlov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára nyújtotta át. Gustáv Husák pohárköszöntőjében egyebek között hangsúlyozta: „...emberként, államférfiként, politikusként, a marxizmus—leninizmus és a proletár nemzetköziség eszméiért küzdő lelkes harcosként és szervezőként, a szocializmusért és- a békéért, a szocialista közösség egységéért és felvirágoztatásáért, a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom együttműködésének elmélyítéséért harcoló emberként tiszteljük önt. Hazánk dolgozói szívükben őrzik önt mindazért, amit Csehszlovákia szabadságáért, függetlenségéért és szocialista fejlődéséért, népünk boldog, békés életéért tett. (...) A közelmúltban joggal emlékeztetett arra, hogy a jelenlegi nemzetközi küzdelemben nemcsak arról döntenek, hogy milyenek lesznek a nyolcvanas évek, hanem arról is, hogyan lép az emberiség a harmadik évezredbe. Az emberiség békés jövőjéért folytatott történelmi küzdelem szilárdan kapcsolódik az ön nevéhez. Ezzel kapcsolatos az a gondolat is, hogy a békénél nincs fontosabb. Ez az emberek százmillióinak harci jelszavává vált." Gustáv Husák elvtárs az ünnepségen átnyújtotta Leonyid Brezsnyevnek érdemei elismeréséül a legmagasabb csehszlovák állami kitüntetéseket, a Csehszlovákia Hőse Arany Csillagát és a Klement Gottwald-rendet.
