Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-05-25 / 22. szám
H. ZSEBIK SAROLTA EGY LEVÉL NYOMÁBAN Kinek jutott Nyolc családfő írta alá a levelet. Tulajdonképpen huszonhét ember nevében. Már elolvasása után sejtettük: valami nincs rendben. Mert hogy egy falun lévő, háromszobás szövetkezeti lakás bére havi 793 korona legyen — s ebben még nincs benne a fűtés, a meleg víz, a villany ára — azt egy kicsit mi is sokallottuk. Nádszegen, (Trstice) otthonában várt ránk mind a nyolc család. Fiatal házasok, a falu szülöttei. Hét évig vártak erre a lakásra. Azelőtt a szülőkkel laktak egy fedél alatt, ki így, ki úgy, szűkösen, zsúfoltan. Nagy volt az örömük, amikor tavaly májusban átvehették a lakáskulcsot. Már azon a bosszúságon is túltették magukat, hogy azok többsége, akikkel hét éve egyszerre jelentkeztek a Galántai Lakásépítő Szövetkezetbe, már évek óta használják a mellettük épült, hasonló szövetkezeti lakást, s nekik a tagdíjuk is sokkal kevesebb volt, mint az a 42 000 korona, amit ők fizettek a háromszobás lakásért. A házban még nem volt villany, sem víz, s az a tény, hogy a fűtéshez majd maguknak kell beszerezni a szenet, csekélységnek tűnt ahhoz képest, hogy végre lakhatnak. Igaz ugyan, hogy amikor megkapták a csekket a havi lakbér befizetésére, kicsit megdöbbentek: miért kell nekik a kétszobás lakásért 468 koronát, a háromszobásért pedig 583 koronát fizetniük, amikor a szomszéd házban csak ennek a fele a lakbér? De vitára nem volt lehetőség. Kérdésükre azt a választ kapták: vagy megfizetik, vagy odaadják másnak a lakást. Hét év várakozás után elölről kezdeni az egészet? Inkább szó nélkül kifizették az összeget. Mivel senki sem jött ki a szövetkezettől eltávolítani a lakásátadáskor számbavett hibákat, maguk fogtak hozzá. A saját pénzükért beköttették a villanyt, a vizet, megrendelték a szenet, egymás között megszervezték, ki a „soros" fütö. Kiszámították, hogy a legnagyobb takarékosság mellett is hozzá kell tenni a lakbérhez még legalább négyszáz koronát, hogy a havi lakásköltséget ki tudják fizetni. Nem telt el három hónap sem, mindennemű magyarázat nélkül megérkezett a figyelmeztető levél: a kétszobás lakások lakbérét 623 koronára, a háromszobásokét 793 koronára emelik. — Ezt már nem hagyhattuk annyiban. Elvégre fiatal házasok vagyunk, a feleségek többsége gyermekgondozásin van, egy fizetésből megélni, ilyen magas lakbért fizetni, nem lehet — magyarázza Molnár László. — A lakásépítő szövetkezetben azonban szóba sem akartak velünk állni. Fél évig nem fizettünk lakbért, gondoltuk, majd csak kijön valaki, megmagyarázza, miért emelték, hogyan lesz tovább, de senki felénk sem nézett. Újból bementünk: maguknak nem hiányzik a lakbér, már fél éve nem fizettünk: és senki sem kéri?! Ezután kiküldték a csekkeket a felemelt összeggel. — És egy újabb számlát — vág közbe Seszták Gyuláné —, 2 200 koronára, a május—júniusi hátralékot. Erre már írásban kértünk magyarázatot, mert nem tudtuk, milyen hátralék lehet ez. De feleletet nem kaptunk. Azt tudjuk, hogy ingyen nem lakhatunk, előbb-utóbb meg kell fizetnünk a lakbért. Ezért aztán úgy határoztunk, hogy az elmaradt hónapokra is befizetünk egy bizonyos összeget — a többi hasonló ház lakbéréhez mérten — a kétszobásért háromszázat, a háromszobásért négyszázat. Aztán valaki majd csak végére jár az ügynek, rendet csinál — mondja gondterhelten a levélíró, Anda Gusztáv. Valaki. De ki legyen az a valaki? Mert a lakókkal senki sem volt hajlandó leülni s nyugodtan elejétől végig megbeszélni a költségeket, a lakbér emelésének okát. Ők maguk járatlanok eszébe (?) az ilyen „bonyolult hivatalos ügyek" intézésében. Egyszerű falusi emberek — állatgondozó, kőműves, szerelő, kertészeti dolgozó, fodrász, egészségügyi nővér —, akik ismerik a maguk kötelességét, melynek becsületesen eleget is tesznek, de lakástervek, költségvetések, előírások, paragrafusok között eligazodni nem az ő kenyerük. Azt viszont egyre világosabban látják és érzik, hogy itt valamit tenni kell. Összehasonlítási alapnak ott áll a faluban hét hasonló szövetkezeti ház, ahol a lakók nem titkolják, hogy ők sokkal kevesebb lakbért fizetnek. A tőszomszédságban lévő ház — amely annyiban tér el az övéktől, hogy téglából van — eredeti költségvetése 1 662 000 korona volt, amíg az övék panelból épült 1 943 000 korona költséggel. Hogy miért terveztek háromszázhúszezer koronával többet a panelból készültre, mint a téglaházra, a mai napig sem mondták meg nekik ... A lakás minőségéről már nem is beszélnek szívesen; hogy Sárkányéknál a gyermekszobában rámástól kidőlt az ablak, hogy az ablakréseken télen a szél befújta a havat, hogy a lakás árába beszámították a közös mángorlót, ill. vasalót, de sem mosókonyhát, sem mosógépet nem terveztek a házba, hogy kiégett a fűtőtest, ezért már két hete nincs meleg vizük, hogy az egyhónapos csecsemőtől kezdve a kilencévesig, tizenegy gyereket kellene fürdetni a házban, ezt már csak mellékesen említik. Pedig ha úgy vesszük, az ezerkétszáz koronáért, amennyibe a lakás havi fenntartása kerül, ezt elvárná az ember... — Tudták, mennyi lesz a lakás ára, milyenek a költségtételek, mielőtt beköltöztek? — Kinek jutott volna eszébe utána nézni? Hét évvel ezelőtt beadtuk a kérvényt, befizettük a „belépést" a háromezer korona tagsági díjat és vártunk. Úgy, mint bárki, aki ennek a lakásszövetkezetnek a tagja. Aztán kiegyenlítettük a tagdíjat, átvettük a kulcsot; mi lett volna még a mi teendőnk? Azt hiszem, azért van a lakásépítő szövetkezet vezetősége, hogy törődjön a többivel . . . Egy azonban biztos: ha előre tudjuk, hogy ez a lakás ilyen drága lesz, nem költözünk bele. Ugyanis háromezer korona átlagjövedelemből — mert az itt élő családok nem keresnek többet — az ember nem adhat ezerkétszázat lakásra. Ez logikus. Mint ahogyan az is, hogy a lakásépítő szövetkezet vezetőségének kötelessége a tagok érdekeit képviselni, védeni. Ezt az alapszabály is meghatározza. Hogy ebben az esetben ki, kinek az érdekét védte, arról személyesen kellett meggyőződnünk a Galántai Lakásépítő Szövetkezetben. — Éppen ma került hozzám a lakók levele — fogad Olga Vágaiová, a lakásépítő szövetkezet elnöke. — Nálunk a gazdasági mutatók a mérvadók, a nádszegiek tudták miről van szó, utólag hiába hasonlítják az ö házukat a szomszéd házhoz, amelynek építéséhez az egységes földmüvesszövetkezet dolgozói számára hozzájárult. Igaz ugyan, hogy ők is velünk építtették, de ott a költségek kisebbek. A földművesszövetkezet gépjeivel, dolgozóival elvégzett munkával, 80 000 koronával csökkentette a költségeket. Ezenkívül félmillió koronával kevesebb költség terheli őket a mezőgazdaságban és erdőgazdaságban dolgozóknak nyújtott állami támogatás révén is. S azt is látni kell, hogy háromszázhúszezer koronával az eredeti költségvetés is kisebb erre a házra Vagyis a két ház árának havi törlesztését „lakbérét", nem, még akkor sem lehet összehasonlítani ha hajszálpontosak a lakásfeltételek. Az egyes költségvetési tételeket már Alexander Bartisek mérnök, alelnökhelyettes magyarázza: — A költségvetés összege a házépítés minden költségét tartalmazza. Ezt a következő forrásokból fedezzük: állami hozzájárulás, melyet a ház műszaki kivitelezése, lakóterülete, lakásfelszerelése alapján állapítanak meg. Második tétel a tagsági díj, amelynek az állami hozzájárulás legkevesebb 44 százalékát kell képeznie. A többi költség fedezésére az állami bank ad hosszúlejáratú hitelt. A szóbanforgó házat a járási építkezési vállalat építette, az eredeti költségvetést nem lépték túl. Minden előírást pontosan betartottunk: a lakbért a költségekhez mérten irtuk szét. Arról, hogy az ö házuk felépítéséhez semmilyen szervezet — földmüvesszövetkezet, állami gazdaság vagy bármilyen vállalat — nem járult hozzá, mi nem tehetünk. A lakást ök használják, a lakbért nekik kell fizetniük. Mi az eddigi lakbérhátralékot a könyvelői év — június 30 — letelte után bírósági úton hajtjuk be rajtuk. Semmi mellébeszélés — csupa tény. — Mindezt tudták a lakásépítés megkezdésekor is? — Tudtuk. — Miért nem tájékoztatták erről a nyolc családot? Elvégre joguk lett volna tudniuk milyen „üzletet" kötnek ... — Ez nem kötelességünk. Ők nem kérdezték, mi meg minek mondtuk volna? Nem ismerek olyan előírást, amely ezt nekünk megszabná. Fel kellene lapozni az alapszabályt. Talán rátalálnánk, hogy a tagokat mi mindenről kell tájékoztatnia a vezetőségnek .. . De ez most már úgy sem segítene. A lakók már egy éve használják a lakást, a költséget meg kell téríteniük. — Szövetkezetük hány lakással rendelkezik? — Jelenleg 4901 lakást tartunk nyilván, ebből 362 van falun. — Ebből hány lakásegység felépítéséhez nem járult hozzá valamilyen állami vagy szövetkezeti vállalat? — Falusi viszonylatban egyetlen eset ez a szóbanforgó nyolc lakás. Tehát itt van a kutya elásva . . . Amíg a költségek egy része a közös zsebéből térítődik — legyen az vállalat, földművesszövetkezet, nemzeti bizottság —, addig mindezt senki sem veszi észre, az építővállalat munkáját sem ellenőrzik (milyen (női!
