Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-12 / 3. szám
Hazai ízek — olvasom valahol. Számban összefut a nyál. aztán a korareggeli decemberi hóhullásban távoli gyermekkori emlékeim idéződnek. Bíborhajnal, játszom az emlékélménnyel. amikor máglyák gyúltak sokfelé, s a havas sötétség piroslott az égalja helyett. A jégre, hóra szórt lángoló szalmazsuppokon perzselődött ilyenkor a kövérre hízott disznó. Mi, gyerekek vad indiántánccal kerülgettük a máglyát. s mintha áldozati lett volna, boldogan visongtunk. Mellettünk, hol közelebb, hol távolabb húzódva, a kutyák csaholták a lángnyelveket. Csak akkor húzták meg sunyin magukat, amikor a legények — rúdon cipelve — hozták a frissen húzott kútvizet. A tágas konyha nyitott kemencéjében szikrázva pattogtak a fahasábok. minden lábasban, serpenyőben. fazékban sejtelmesen sustorgott valami. S a sok munkára rendelt-termett fehémép korareggeltől — akár a motolla — sürgött, forgott. Mert nemcsak a disznóval volt dolga, az esti. felejthetetlen disznótorra, ahol szomszédokkal, barátokkal bővült az amúgy is nagy család, kürtöskalács, fánk is készült. Mert a húsleves és a töltött káposzta után nemcsak a pincéből felhozott, ragyogva gyöngyöző borocskát. — amely hurkának, pecsenyének. kolbásznak csinált csúszós utat — igényelte a vendégsereg, hanem az ízletes, ropogós-omlós kalácsot, fánkot is. S ha közben megszólalt a cigánybanda is, természetes volt. A disznótorok hangulatát meg sem próbálom leírni. A távolság megszépítette a képet, leírva tán kiábrándítóan giccsesen hatna. A DISZNÓTOR Hogy milyen közösségi-emberi kapcsolatok megnyilvánulása volt? Könyveket írtak már erről, én ilyen terjedelemben csak nosztalgiázhatnék. Viszont a disznótorokról eszembe jut egy történet, amely mélyen emlékezetembe vésődött. Mert Budán egyszer volt kutya vásár, nálunk meg egyszer tartottak a kutyák disznótort. Más konyhán nevelkedett édesanyám (apám többször, főleg disznóölés táján „kényes dámám”-nak becézte) hallatlan undorral viselte a nehéz kolbász-, hurkaszagot, a „mindenzsír”- állapotot. Szobájába menekült a „barbárság elől” — mint mondta. Ami a disznóölésekből neki örömet jelentett, az a pástétom-kolbászkák. amelyeket édesapám az anyám szája íze szerint készített, mégha minden alkalommal meg is jegyezte: „Nem értem, hogy lehet gusztusa erre az ízetlen pástétomocskára. Még fogadásból sem menne le a torkomon.” Azért minden alkalommal látszott rajta az igyekezet: olyan legyen, ahogy édesanyámnak a legjobban ízlik. A disznótor után, hogy édesanyámnak ne bántsa az orrát a „szag”, apám úgy rendelkezett — mint mindig —. hogy az elkészített „disznóságok” a pástétom-kolbászkákkal együtt a kerti ház tornácára kerüljenek. S mikor már minden meglelte a helyét, nyugodni tért a ház. Egyszercsak megüti fülünket édesanyánk hangja: „Te apa! Valami furcsa jövést-menést hallok. Meg kéne nézni, mi az.” Apám a munkától — és valószínűleg a disznótoros mulatozástól — borozgatástól is — fáradtan, félálomban valamit az alvásról és az álomról hümmögött, mármint hogy „álmodsz kedvesem, aludj csak tovább”, s ő is ezt tette. Mi. gyerekek kinézhettünk volna az ablakon, mert a mi szobánk ablaka az udvarra nyílt, de hajnaltól talpaltunk mi is, fáradtan elbóbiskoltunk. (Utólag sem hiszem, hogy a félelem gátolt volna meg bennünket a különös zajok okának kinyomozásában. Bár lehet, hogy volt benne valami). Reggel aztán Teri néni lármázta fel a házat .nagy jajveszékelésével. — Csak nem betörők jártak itt? — ugrott ki apám az ágyból. — Rosszabb annál — szólt a sirám —, a kutyák megették az összes kolbászt, hurkát, húst! Apám szomorúan ballagott a nagy „lakoma” színhelyére, ahol vértől, zsírtól, hurka- és kolbászvégektől volt foltos a hó. Aztán egy pillanatra felragyogott a szeme. — A pástétom! A pástétom-kolbászod még a kutyáknak sem kellett! — adta át anyámnak kedvenc eledelét, talán életében először őszinte undorral. Nos, így volt nálunk kutya-disznótor. Ügy emlékszem, mi is nagyon haragudtunk akkor a pástétomra. Meg apánkra is, mert italozott, és nem ment ki elhajtani a kutyákat. ' Még a disznótorra is haragudtunk. Most meg két disznót is föláldoznék az olyan .összejövetelért, ahol megszámlálhatatlan a rokonok, szomszédok, barátok, ismerősök sokasága, s még mindig volt olyan, aki nem jöhetett el, vagy elfelejtettünk meghívni... NAGY MIHÁLY Miért nincs, ha van? A hét végén legszívesebben húslevest főzök, jó sok zöldséggel. Családom valamennyi tagja előételként eszi a főtt sárgarépát, petrezselyemgyökeret, zellert, kell. karalábét. Jobb csemegét magamnak sem tudnék asztalra lenni vasár- és ünnepnapon. Valahogy úgy van. hogy a zöldség fontosabb, mint a hús. Mert a húst a finom rilkacsont meg a velőscsont is helyettesítheti. De mit tegyek sárgarépa helyett a levesbe? A gyökérzöldséggel támadt ugyanis bajom az utóbbi időben. Tudom, idén kevesebb termett. De azért van. Reggel, ha kiszaladok a piacra, még nincs. Legföljebb egy-egy nénike pultja előtt kígyózik végeláthatatlan sor. a pulton nteg tíz szál sárgarépa, öt szál petrezselyem. Ha felszeletelnék se jutna belőle mindenkinek. Nem is állok sorba, veszem inkább az irányt a zöldségesbolt felé. Azt mondják elfogyott, pedig reggel volt elég. ..Csakhál — mondja az elárusító — öt kilónként, meg ládával is vittek belőle.” Hova? Üzemi konyhára? ..Dehogy! Ki a piacra! A kofák csap alá teszik a répát, a petrezselymet, lemossák róla a sárt. a zellerről is lekapargatják a földet, azután eladják. Darabszámra. Kifizetődik!” Nem sajnáltam a fáradságot, visszamentem a piacra. Most már öten-hatan árultak zöldséget. En is kaptam. Három darab répát öt koronáért, egyetlen petrezselymei kettőért. Alkudni nem lehetett: ha kell viszi, ha nem kell. . . elviszi más. Kellett, vittem. Igaz, keserít szájízzel, de arra gondoltam, milyen finom leves lesz belőle. Aztán azon töprengtem, megkérdezhetem-e én a kof át, vagy a varos közepén, a hentesüzletek közelében a zöldséget kínálgató alkalmi árusokat, maga termelte-e a zöldséget, vagy a boltban vette? Megkérdezhetem, de azt mondhatja, semmi közöm hozzá! Viszont biztosan van olyan, aki hivatalból kérdezné meg. . . Kérdez: Laco Aüca bratislavai lakos Az utóbbi időben sok jót hallottunk a dunaszerdahelyi {Dun. Streda) Agrofrigorról. Hogyan segíti az Agrofrigor fővárosunk és a nyugatszlovákiai kerület lakosságának téli, valamint kora tavaszi zöldség- és gyümölcsellátását? Válaszol: Oswald Frigyes mérnök, az Agrofrigor igazgatója Elöljáróban elmondanám, hogy az Agrofrigor a dunaszerdahelyi járás mezőgazdasági üzemeinek, a galántai és Bratislava-vidéki járás néhány szövetkezetének közös üzeme. 1969-ben alakult szövetkezetek és állami gazdaságok beruházásával; 1969—1975-ig a közös alap 60 millió korona lett. Az üzem felvásárolja és értékesíti a mezőgazdasági üzemek zöldség- és gyümölcstermését, valamint zöldség- és virágtermesztéssel foglalkozik. Az alaptőkeként „kölcsönzött" 60 millió koronából eddig 31 milliót fizettünk vissza a beruházóknak. Fö feladatunk Nyugat-Szlovákia lakosságának minél jobb zöldség- és gyümölcsellátása. Tavaly az 1600 hektárnyi gyümölcsösünkben 16 400 tonna alma termett. Belterjes gazdálkodásunkkal elértük a hektáronkénti 200 mázsás hozamot, mert számunkra csak így rentábilis a termesztés. Ha az országban mindenki ilyen hozamokra törekedne, almával bőven elláthatnánk a hazai piacot. Szlovákiában ugyanis 23 000 hektáron termelnék belterjes gazdálkodással almát. Ez év január elsején klimatizált raktárainkban 6200 tonna almát tároltunk, ebből május 1-ig a fővárosnak 3200 tonnát kell eladnunk, a többi nyugat-szlovákiai városokba, falvakba kerül. Ezenkívül az érsekújvári (Nővé Zámky) konzervgyárnak a bébiételekhez félkészárut, alma-, paradicsom- és sárgarépapürét szállítunk. Három és fél hektáros területünk van üveg alatt; itt korai zöldséget és virágot termelünk. A saláta még a téli hónapokban kikerül az üvegházból, a karalábé az első tavaszi napokban, a salátauborka pedig április közepén. Mire a fóliasátrak alól gyűjthető a termés, a mi üvegházaink már üresek lesznek. Üzemünk 18 saját gépkocsival rendelkezik, ez lehetővé teszi, hogy frissen és a szükségletnek megfelelően szállítsuk kereskedelmi partnereinknek az árut. Már nagyon várjuk a bratislavai új vásárcsarnok megnyitását, ahol 1500 négyzetméteres területet kapunk. Szeretnénk maximális választékot nyújtani a főváros lakosainak mind zöldségből, mind gyümölcsből és más mezőgazdasági termékből. Olyan élelmiszereket akarunk itt árusítani, amelyek tovább növelik jó hírünket: friss zöldséget, gyümölcsöt, hizlalt baromfit, házikenyeret stb. Reméljük, terveink mindnyájunk megelégedésére valóra is válnak. Köszönöm a tájékoztatást! Előre örülünk az új vásárcsarnoknak és az ott megvásárolható „hazai ízeknek", friss zöldségnek, gyümölcsnek. S jó lenne, ha hasonló jó eredményekről számolhatnánk be más kerületekből is, ahol még a belterjes gyümölcstermesztésre nem fordítanak olyan gondot, mint a dunaszerdahelyi járás mezőgazdasági üzemeiben. H. ZSEBIK SAROLTA (nős)
