Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-12 / 3. szám

(nő 6) í V Évkezdés a külpolitikában A Dőlné Vestenice-i (prievidzai járás) SZNF gumi­gyár dolgozói az elmúlt év végéig 21 millió korona értékű árut szállítottak külföldre. Exportfeladataikat a kapitalista országokban csaknem 12 millió korona értékben már december közepén teljesítették. Ezekbe az országokba az egész világon ismert jégkorongokat szállítottak, csupán Kanadába és az Egyesült Álla­mokba 3 millió darabot. A szocialista országok közül elsősorban az NDK-ba szállítanak, főleg Wartburg személyautóra szolgáló tömítéseket. A szocialista országok egyébként nagy érdeklődést tanúsítanak a fentiekben említett gumi­termékek iránt is. A dolgozók már az év első napjaiban teljes ütem­ben végzik munkájukat, hogy a tervteljesitéssel ne legyenek később gondjaik, s hogy exportfeladataiknak folyamatosan tehessenek eleget. Amióta a rádiót és a televíziót feltalálták, hagyo­mánnyá vált hogy az év első napján államfők, kormányfők, vezető politikusok újévi üdvözletükben mérleget vonnak: az elmúlt évben elért eredménye­ket és az előttünk álló esztendő feladatait vázolják fel. Az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa a szovjet néphez intézett újévi üdvözletében egyebek között megállapítja: az 1981-es év mindenekelőtt azért volt rendkívül je­lentős, mert az SZKP ekkor tartotta XXVI. kongresz­­szusát, amely a szovjet nép előtt új távlatokat nyitott. A kongresszusi határozatokat az egész nép ' jóváhagyta és sikeresen teljesíti. A nemzetközi helyzet aggasztóan alakult — állapítja meg az üdvözlet —, ám annál megnyugtatóbb, hogy a Szovjetunió 1981-ben haladást ért el a kommunis­ta építés valamennyi területén. A szovjet nép a jövőben is két alapvető célt követ: a kommunizmus építését és a béke megőrzését A béke kérdése valamennyi szocialista országbeli államfő beszédében helyet kapott. Valamennyien támogatásukról biztosították a Szovjetuniót és a világ minden békeszerető emberét e harcban. Kifej­tették, hogy bármilyen más cél sikere attól függ, meg tudjuk-e őrizni Földünkön a békét Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár is remé­nyét fejezte ki, újévi interjújában, hogy az európai közepes hatótávolságú nukleáris rakétákról folyó szovjet-amerikai tárgyalások 1982-ben kézzelfog­ható eredményeket hoznak. Hangsúlyozta, hogy az NSZK a nemzetközi kapcsolatokban a jövőben is a be nem avatkozás mellett fog sikraszállni. Francois Mitterand francia elnök a belpolitikai reformok taglálása mellett szintén érintette a lesze­­■ relés kérdéseit Kifejtette, hogy elsősorban a két nagyhatalomnak kell megegyeznie, de a kisebb országok sem várhatnak ölbe tett kézzel. Margaret Thatcher, brit miniszterelnök, viszont újra bebizonyította, hogy nemhiába nevezik „vas/a­­dynek". Az amerikai kormány szovjet- és lengyelel­lenes intézkedéseit olyan eljárásnak minősítette, amely szerinte a Nyugatnak .szilárd vezetést" bizto­sit Sürgette, hogy a nyugati szövetségesek csatla­kozzanak Reagan elnök politikájához. Az újévi üdvözletek körképét hadd fejezzük be az óceán túlsó felén elhangzottakkal. Az óévet búcsúz­tatva Ronald Reagan, amerikai elnök, mintha való­ságos „kereszteshadjáratot" hirdetett volna meg a Szovjetunió ellen: amerikai kikötőkben csak korlá­tozottan köthetnek ki szovjet hajók, az Aeroflot gépei nem szállhatnak le amerikai repülőtereken, megszakítja az 1983-as évre szóló gabonaszál/ít­­mányokról szóló tárgyalásokat azonnali hatállyal nem szállít műszaki, főleg a földgáz- és olajvezeték építéséhez szükséges berendezéseket több terüle­ten megszakítja a tudományos-műszaki együttmű­ködést illetve közös kutatást. Azt, hogy Reagan elnök „szankcióival" mintha túllőtt volna a célon, elsőnek saját hazai sajtója állapította meg, amikor többek között a konzervatív New York Times nem is olyan nagyon burkoltan hisztériának minősítette ezeket S mindezt „lengyelsegély", „lengyelszolida­ritás" címén.:. E korántsem teljes áttekintésből azonban az is kiderül, hogy ehhez a „kereszteshadjárathoz" ugyancsak nehéz lesz híveket, netán harcosokat toborozni... Több mint 800 ember dolgozott az új év első napján a Juraj Dimitrov vegyiüzemben Bratislavában, és 5 millió 250 ezer korona értékű árut termeltek. Felvétele­ink a viszkózát előállító részlegen készültek. A trencíni repülögépjavító-üzemben a munka minő­ségének javítása érdekében a szokottnál is magasabbra tették a mércét. Tervezett feladataikat az elmúlt évben következetesen teljesítették. Kiváló eredményeik mel­lett takarékoskodnak az energiával és a hajtóanyagok­kal. Tizenegy hónap alatt 1800 liter benzint és 5000 liter naftát takarítottak meg. Gáz- és villanymegtakari­­tásuk is jelentős: több mint 40 ezer koronát spóroltak meg így terven felül. Az új évet ott kezdték, ahol az elmúltat abbahagyták: már az első napokban értékes kötelezettségvállalásokat fogadtak el, amelyekkel to­vább akarják fokozni munkájuk hatékonyságát. Felvételünkön Milan Vengrín repülögépszerelö mun­ka közben. kommentárunk J ÚJULT ERŐVEL 1982-BEN

Next

/
Thumbnails
Contents