Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-05-11 / 20. szám
J kuckó Valkó Sándor illusztrációja KULCSÁR FERENC Rest menyecskék Rest menyecskék összejönnek, umcsi-dumcsi-dumcsacsa, karattyolnak, kerepelnek, umcsi-dumcsi-dumcsacsa. Aki dolgos, aki szorgos, umcsi-dumcsi-dumcsacsa, adogatják szájról szájra, umcsi-dumcsi-dumcsacsa. Csak a szurtost, csak a lompost, umcsi-dumcsi-dumcsacsa, dicsérgetik agyba-főbe, umcsi-dumcsi-dumcsacsa. A 9. számunkban közölt kérdéseinkkel azt szerettük volna feltérképezni, mennyire ismeritek kultúránknak azt a részét, amely benneteket is érint, hogy tudjátok-e, melyik kiadó jelenteti meg számotokra a gyermek- és ifjúsági irodalom műveit, milyen rendezvényen mérik össze tudásukat a szép magyar beszéd, a helyes kiejtési verseny országos döntőjébe jutott tanulók, mi a neve annak a rendezvénynek, amelyen a legjobb gyermekszavalók, színjátszó és kisszínpadi csoportok vetélkednek a legjobb helyezésekért. Kérdéseinkre, sajnos, a vártnál kevesebb válasz érkezett be; alig néhányan tudták csak felsorolni a Madách Könyvkiadó, a Kazinczy Napok, a Dunamenti Tavasz nevét. Dicséretes tájékozottságra valló helyes válaszaiért Varga Csilla lédeci (Ladice) olvasónkat részesítjük könyvjutalomban. Egyszer egy ember a két szamarával egy erdő szélén szántogatott. Valamiért be kellett mennie az erdőbe. Amíg odavolt, arra járt két kéregető barát, akiknek szekerét csak egy szamár húzta. Azaz csak húzta volna, mert majd összeroskadt már az öregségtől. Odamentek hát a szekérhez, kifogták az egyik szamarat, odakötötték a sajátjuk mellé, és az egyik vígan továbbkocsizott. A másik meg ott maradt. Odaállt a gazda egyetlen megmaradt szamara mellé, az elvitt szamár szerszámát meg magára vette. Jön ám az ember az erdőből. Néz nagyot, hogy hiányzik a szamara, a helyén meg ott áll a barát. — Hát maga mit keres itt, tisztelendő uram? Es hova tette a szamaramat? — Én eddig gazduram, el voltam átkozva. Most az időm lejárt, ember lettem. BERZE NAGY JÁNOS A szamárrá változott barát Csóválja a fejét a gazda. — Ejnye, ejnye! De sokszor megvertem én magát, tisztelendő uram. Már bocsásson meg érte! Hanem ha így van, menjen isten hírével! Levette róla a szerszámot, és útnak engedte. A két barát meg az erdő szélén újra összetalálkozott, és most már a kétszamaras kocsival kéregettek tovább. Mikor a kolostorba értek, a szamarakra nem volt szükségük, elvitték hát eladni a vásárra. A gazda is ott volt, hogy az árva szamara mellé vegyen egy másikat. Ahogy ott bolyong, a sok szamár között meglátja ám a magáét. Odament hozzá, és fülébe súgta: — Tisztelendő úr! Hiába áll itt, én úgyse veszem meg magát még egyszer! 1 a I BARABÁS TIBOR Rákóczi hadnagya Sarolta néne, a falu javasasszonya sopánkodik: — Bozse moj, bozse moj* — ilyen szép embert így elcsúfítani. .. Szabó Jóska, az a jó legény, aki szembeszállt Suhajdával, ott ül Misik mögött, a bokor tövében. Az a fájdalomtól sziszeg, ez meg akkorát sóhajt, hogy a malomkereket is meghajtaná vele. — Hej, csak maradnátok. Gonoszabb a labanc minden Inczédinél. — A tűz égesse meg mind a kettőt! — fohászkodik az istenes Sára néni. Fekete Miska mellől feláll a bortól lángvörös Suhajda, megtántorodik, aztán kidülleszti a mellét, mint aki részegen birkózna. — Indulnunk kell. Még felveri valaki a labancot. Hol van Bornemissza? Miska pedig, aki nem tudja, hogy mi fáj a legénynek, még parazsat tesz alá. — Bornemissza? Hát. aki legény a csatában, legény a csali tban is. — Akkor fújjad! — kiált Suhajda a sípos legényre. — Fújjad, indulásra! Még egy sípszó is elfújja a boldogságot. — Indulás! Anna. Hallod? Pedig így kéne maradnunk. Csak így — sóhajtja János a karjában fészkelődő Annának. — Hiába minden. Indulunk. Magam parancsoltam, hogy még napszállta előtt.. . — Menni, mindig csak menni, magamra hagysz, akárki kénye-kedvére! — és sírás fojtogatja Anna torkát. — Magammal viszlek Nyitrára!* Nem hagylak én itt! — simogatja János. Anna arcán öröm is. bánat is, annyi mindent lát most. annyi mindent érez. — Nem mehetek. Nem hagyhatom én el az édesanyámat meg Matyit. Megint fújják a sípot, az indulást. János átöleli Anna derekát, és úgy vonja, vezeti őt a rét, a falu felé. — Ne sírj. kis Anna. Mostantól a mátkám vagy. Valami vitézi, nagy tettel házat és szabadulást szerzek. Te. Anna. nézz rám. ne sírj, becsületemre ígérem, hogy a poklokon át is visszajövök érted. Oszlik a tábor, oszlik a nép. A kurucok nyergeinek, a megkötözött labancokat szekérre vetik. Fekete Miskáék is ott válogatnak a gazdátlan deresek közül. Egy-egy ló a kurucok hosszú, szokatlan sarkantyújára keserveset nyerít. Anna és Bornemissza kéz a kézben állnak a kőkerítés mellett, mintha senki sem látná őket. mintha a szerelem érzése láthatatlanná tehetné az embert. Pedig látják őket, nagyon is. Matyi fut oda, és megáll János előtt. Fejét lehajtja, oldalvást néz, hogy a szeme össze ne találkozzék nővére pillantásával. — János bátyám, vigyen magával! Kuniénak állok! Fojtottan jön a szó az ajkára, a szája széle is cserepes a nagy izgalomtól. Minden esti gondolatát, minden éjszakai álmát mondotta most ki e néhány szóban. Hányszor gondolt (nöTej)
