Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-03-30 / 14. szám
Ikuckó SZILÁGYI DOMOKOS Áprilisi mondóka Április elseje bolond nap, kedvére tesz minden bolondnak. Április elseje csodás nap — kerítsük sorját a csodáknak: Este kél föl a nap, nem máskor, elalszik az eb-ól kutyástól. Kakukk költ fészkében verebet, macskára vadásznak egerek. Vakondék vízparton napoznak, hímszarvas kopót űz naphosszat. Sündisznó sündörög le és föl: megretten minden kisegértől. Meggyűl a hó, és nagy lánggal, makkot terem árvalányhaj. Liliomot nyit a kőris, dorombol a macskakő is. Kemence megy kódorogni, kutyatejet legel Bodri. Róka búvik tacskólyukba, tűzre rossz fát nem tesz Jutka. Farkast lenyúz göndör bárány. cukrot vesz az irha árán. Méz vadászik medvére, nyalogatja kedvére. Csillog-villog a sötét, puskátlődöz a sörét. Szilvát érlel a kopár sziklatetőn a gyopár. Nyúl ebédel agarat, pocegér sasmadarat. Pulit terel a birka, leckét magol az irka. Szakácsnőt főz az ebéd, gazda szolgálja ebét. Vérest süt a vérmedve, alma búvik féregbe. Galamb elejt vércsét, pondró, csimasz jércét. Horgászt fog a harcsa, hogy a vízben tartsa. ... Lám, egymást érik a csodák! Szerencse, hogy csak egy napon át. 11 y l ^ Ál URSULA WULLLL Mákos rétes Egy délután a papa leveleket írt. A mama elővette a kötést, és buzgón kötött. Kislányuk csöndesen lapozgatta legújabb képeskönyvét. Egyezer csak megszólalt a papa: — Kislányom, szaladj el a postára, és hozz harminc levélbélyeget! — Hazafelé pedig térj be a rétesboltba, és vegyél három mákos rétest! — fűzte hozzá a mama. — Igen, papa. Igen. mama — pattant fel engedelmesen a kislány. A papa elővette a pénztárcáját, s mert nem volt kisebb pénze, egy százast adott a lányának. A mama felnézett a kötésből. — El ne veszítsd! És a visszajáró pénzre is vigyázz! — intette. — Vigyázok, mama — énekelte cérnahangján a kislány, és el viharzott. A papa nyakig merült a levélírásba, a mama a kötésbe. Közel volt a posta és a rétesbolt. De gyerekek látszottak az utcán. A kislány megállt, bámészkodott. majd maga is csatlakozott a játszókhoz. Nem látszott sokáig, csak negyedóráig. Aztán meg sem tilt a postáig. Vett három levélbélyeget, s utána itarminc mazsolás mákos rétest a rétesboltban. A harminc rétest két hatalmas papírtálcára tették, és ■ondosan becsomagolták. Akkora volt a két csomag. hogy majd leszakadt a karja. Amikor így megpakolva beállított, a szülők majd megpukkadtak a nevetéstől. Most aztán bélyeg helyett mákos rétest ragaszthatok a leveleimre! — hahotázott a papa. A mama letette a kötését, és oldalát fogta nevettében. Aztán kistányérokat hozott, és nekiláttak a mákos rétesnek. Addig ettek, eszegettek, míg bele nem betegedlek. Q & 0 0 QC o o oa br—-----------=?Most, április 2-án, a nemzetközi gyermekkönyvnapon a szokottnál kíváncsibbak vagyunk arra, mennyire ismeritek a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági irodalmat. Nézzétek meg figyelmesen az alábbi listát: Ozsvald Árpád: Puffancs, Göndör és a többiek, Rácz Olivér: A feneketlen láda kincsei, Dávid Teréz: A kispostás, Tóth László: Dióhintó, Rácz Olivér: Ákombákom Kulcsár Ferenc: A csodagombóc, Gál Sándor: Tikirikitakarak, Kovács Magda: A Rezeda Cirkusz, Simkó Tibor: Csíkótánc Ugye rájöttetek: a szerzők neve és a művek címe szerencsétlen módon összekeveredett. Rátok vár a feladat, hogy helyes sorrendbe rakjátok őket. A megfejtést küldjétek be címünkre: A Nö szerkesztősége, 812 03 Bratislava, Martanovicova 20. A borítékra írjátok rá: Kuckó. Azok között, akik a feladatot helyesen oldják meg, könyvajándékot sorsolunk ki. BARABÁS TIBOR Rákóczi hadnagya — Megállj! add meg magad! — hangzik pattogón a sűrűből. A szegénylegények a fák közé ugranak, és a feketéből kicsap a harag.. . — Soha. az apád . . . Gyere értünk! — Jól van. harapós legények! — feleli Bornemissza János. Mihály. Fekete Mihály — a bujdosók embere — is elereszti a fa törzsét, és kilép mögüle, szégyellj a gebéjét, elereszti a úsztásra, és visszaszól. — Ha valóságos, igaz kurucok vagytok ... ne lőjetek! A két csapat most egyszerre a tisztásra törekszik ... A fekete, zömök, vállas legény vidáman áll Bornemissza elé. . . Nézi a kuruc legényeket, és töri a fejét... Ki hitte volna, hogy ilyen közel vannak . . . Még háromnapi járásra gondolt a Nyitra folyásáig, éjszakai, óvatos, lassú, lopakodé menettel . . . De ha így fordult, örömmel parolázik . . . — Fekete Mihálynak hintik. Hej — gondolja Bornemissza — ez aztán igen, ennek még a neve is fekete. — A Fertő mellől szorultunk ide. mint becsületes szegénylegények . . . — Mint országos kóborlók — sziszegte közbe Suhajda. a horgas orrú kuruc. — Ilyen névvel is illetnek minket, főként a labanc kapitányok — és ha egy tekintet tüzet gyújthatna. Fekete Miska pillantásától porrá, hamuvá lenne Suhajda. — Mert mi nem a nádvágás miatt iparkodunk a kuruc félbe ... Nem rongyok takarják a rablókat. Ha labanc kézbe jutunk, a mi fejünk a pozsonyi* hóhéré... De most, hogy Rákóczi földjéig jutottunk, teli tüdővel szívom a levegőt. . . Hát kendtek? — Bornemissza János vagyok, azt Inczédiezerből, valahányan a nyitrai várból. Szabad portyán. — Ezen megint nevet a fekete legény, erős, fehér fogai kivillannak bajuszkája alól. . . — Portyán? — kérdezi Fekete Miska, feltápászkodva a bokor tövéből, hová megnyugodva letelepedett, és a nevetést hirtelen félbehagyva keserveset káromkodik. — Portyán bizony, bátya. Ez a föld itt még nem Rákóczié, hanem a labancé. Látod azt a tornyot, a hegyét — Réthe* az, többünk szülőfaluja ... az még a labancé. Azért szöktünk ki a nyitrai várból, el idáig, mert két esztendeje még annak a toronynak a hegyét se láttuk. Úgy telt ez a két év portyákban, tétlenkedő varasban, hogy már eluntuk . . . ínöie)
