Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-03-16 / 12. szám
BETŰ ÉS KENYÉR Sokszor hivatkoztunk rá, többször mondtuk, írtuk: eszmeiségének, szellemiségének örökösei vagyunk. Azt az elvhűséget, forradalmiságot akarjuk folytatni, továbbvinni, amelyet a Kassai Munkás képviselt. Évfordulója — 75 évvel ezelőtt, 1907. március 16-án jelent meg először — ok arra, hogy újra elmondjuk ezt, hogy felelevenítsük nagy vonalakban történetét, hogy idézzük a kort, amelyben „kenyér és betű” volt egyszerre. Még 1905 decemberében, Magyarország Szociáldemokrata Pártjának területi konferenciáján eldöntötték a magyar, a szlovák és a német küldöttek, hogy munkásújságot adnak ki. Több mint egy évvel később, 1907. március 9-én jelentette be a kassai polgármesternek Molnár Miklós, hogy egy politikai és társadalmi hetilapot adnak ki a városban Kassai Munkás címmel, egy héttel később pedig meg is jelent Porosz Mihály, álnevén Preusz Mór szerkesztésében. Az első világháború idején nem jelent meg, betiltották egy háború ellenes cikk miatt. Ezt az első betiltást aztán még több is követte, amikor forradalmi eszmeisége miatt a lap rövidebb-hosszabb ideig nem jelenhetett meg. Az első világháború idején lejátszódó események, konkrétan a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, az első munkásállam létrejötte — mint az emberiség egész történelmére — a Kassai Munkás további sorsára is hatott. 1918. november 8-án jelent meg újra a háborúból visszatért Surányi Lajos szerkesztésében, de röviddel utána, a lap tizenkettedik évfordulóján ismét betiltották. Ekkor már forrongott Európa, az októberi forradalom nyomán itt is, ott is sztrájkok voltak, felkelések, erősödött a munkásmozgalom, hatott Október szelleme. A legfényesebb események egyike a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltása volt. A Kassai Munkás ezt már nem üdvözölhette, de amikor a Magyar Vöröshadsereg eredményes északi hadjáratában a 46. gyalogezred katonái — 1919. június 6-án — felszabadítják Kassát (KoSice), egy nappal később a lap már lelkesen köszönti az új világot. A változások szocialista tartalmával, az államosítással, a népszavazással foglalkozik, majd üdvözli a Szlovák Tanácsköztársaság kikiáltását. A tanácsállamok leverése után rövid ideig a lap sem jelenik meg, de a Terezínből hazatérő Surányi Lajos a megváltozott helyzetben jól tájékozódva július 26-án újra kiadja. Sorsfordulónak is lehet nevezni az 1920-as évet, amikor a magyarországi fehérterror üldözöttéi (többek között Jász Dezső és Mácza János) Csehszlovákiába menekülve csatlakoznak a Kassai Munkáshoz, amely 1920. március 15-től napilapként jelenik meg. Az 1920 szeptemberében megtartott kongresszuson a Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt kimondja a baloldal önálló párttá alakulását, a lap ennek az új pártnak lett a hivatalos magyar nyelvű közlönye. A Kassai Munkás a korabeli csehszlovák munkássajtóban elsőként tette közzé a Kommunista Internacionálé 21 pontját, később 1921. május 20-tól a CSKP megalakulása után, új alcímmel jelent meg: A Csehszlovákiai Kommunista Párt Szlovenszkói és Ruszinszkói Magyarajkú Közlönye. így jelent meg — a kommunista párt sajtójaként — egészen 1937. június 2-ig, amikor is a lap utolsó számát keltezték. Közben többször betiltották, a szerkesztőségét Ostravába helyezték, hetilapként jelent meg újra, 1924-től melléklete is volt, a Nőmunkás, rendszeresen kiadta a Májusi Emléklapokat, a Munkásnaptárt, míg végül — tulajdonképpen már olvasóitól, terjesztőitől elszakadva — az említett napon megszűnt létezni, lezárva ezzel a magyar és a csehszlovák munkásmozgalmi sajtó történetének egyik hősi időszakát. Amíg az autó győzi a kilométereket, a múltat közelitem. Nagy Béla egykori szímői (Zemné) pártalapítóval öt évvel ezelőtt találkoztam. Major István-emlékek után jártam ezen a vidéken. Ő egyike volt harcostársainak. Akkor elküldött bennünket Ifjú Andráshoz Madarra (Modrany). Most útban Ógyalla felé, gondoltam, még beszólunk Ifjúékhoz. De az útbaigazító fiatalember közli, hogy Ifjú András meghalt. Különös érzés kerít hatalmába. Hiányérzet? Sajnálkozás? Düh, hogy öt éven át nem jutott rá időm, hogy újra felkeressem? Döbbenet? Kételkedés? Aztán Nagy Béla első mondata mindent megcáfol: — Ifjú András barátom száz esztendeig él majd, ha halálhírét költötték. Ezelőtt két órával beszélgettem vele a járási pártbizottságon. Ha orvoshoz kell mennünk, ott mindig megállunk mind a ketten. Ma úgy alakult, hogy találkoztunk. Éppen viccelődött velem, hogy én milyen sovány vagyok, ő meg milyen hasas. Nyolcvannégy évesen az ember már nemigen törődik effélékkel, de Ifjú mindig nagy tréfamester volt. Ma sem változott. Mutatom neki azt a fényképet, amely a Kassai Munkás levelezőinek 1926-ban Komáromban tartott értekezletén készült. Szemüvegért nyúl, s mire orrára illeszti, az izgalomtól remegni kezd a keze. — Hát ilyeneket honnan tudnak megszerezni, hiszen ez nagyon régi dolog? Én ugyan nem vettem részt ezen a találkozón, de tudok róla, s ahogy a képeket nézem, sok régi harcostársamat felismerem rajta .. . Gogh Simon Gútáról, őt elhurcolták a nyilasok .. . Névery ... Gaborek .. . Vidóky Vince ... és ez meg itt Mező István — mutat felülről a második sorban, balról hetedikként álló bajuszos férfira. — Persze ő is ott volt, mint kommunista szenátor... Ez meg Németh elvtárs, akit kitoloncoltak a Csehszlovák Köztársaságból... Ennek a nevére már nem emlékszem, pedig az ötödik kongreszszuson is ott volt, velem együtt. így van ez, arcról ráismerek majdnem mindegyikre, de az emlékezetem a nevekre már fáradt. Velük együtt dolgoztam, harcoltam. — A helyszínt, ahol a kép készült, nem ismeri fel? — Dehogynem, ezt a régi munkásotthon előtt készítették. Hát jó érzés volt ezt látni, hiszen olyan kevés fénykép maradt meg azokból az időkből. — A Kassai Munkásról, majd a Munkásról gondolkodva mire emlékszik? — Először is arra, hogy Kosík Istvánnak volt Szímőn egy Búkor Vince nevű rokona, akinek az első számokat adta. Aztán házrólházra járva terjesztettük, meg egyben agitáltunk is a kommunista párt mellett. Később rikkancsot is kijelöltünk a pártszervezetből. Illés Ferenc volt az, aki sajnos később olyan környezetbe került, ahol elhagyta a pártot, valamilyen szekta kerítette a hatalmába. Kubikusok voltak a szímői szervezet tagjai, s amikor ősszel „kikötöttek", esténként olvasgattuk a Tökét, a Kommunista Kiáltványt meg a Munkás cikkeit. Nem volt mindenkinek pénze, hogy könyveket, újságot vegyen, de az értelmesebbje nem sajnálta érte a pénzt. Tudtuk, hogy a Munkás erősíti az öntudatunkat, egyszerre volt kenyér is, betű is. Nagy Béla most nem üzen Madarra, mint öt évvel ezelőtt. De azért megjegyzi: — Menjenek csak, nézzék meg, milyen az az ember, akinek a halálát költik. Biztosan sokáig él még! 1UNKAS MINDEK ÖNTUDATOS PROLETÁR csak a MUNKÁS •t olvassa Fizess ei! ELŐFIZETÉSI DIJA MAUI I6 KOR. Terjesszd! Részlet a komáromi Dunamenti Múzeum munkásmozgalmi kiállításából
