Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-06 / 2. szám
Moldva-parti beszélgetés Galgóczi Erzsébettel „Legyen agresszív!” — hizlalja egy helyütt Franeoise Sagan Madeleine Chapsatt, az interjúkészítés nagy francia mesterét. — „Akkor vagyok elememben, amikor megtámadnak." Ez jut eszembe, amikor beszélgetésünk kezdetén újrafogalmazom a kérdést — aktuálisnak tartja-e az írónő napjainkban a nőkérdést, — de a válasz egyértelműen és visszavonhatatlanul: nem. — Mindenkor azt vallottam, hogy nem létezik külön nökérdés. Csak társadalmi problémák vannak, amelyek ilyen-olyan jelenségek tükrében, vetületében jelennek meg. Az természetes, hogy sok olyan társadalmi probléma van, amely legjobban a nők életét befolyásolja. Hogy gyorsan egy példával éljek a technika fejlődése forradalmasította a háztartásokat, felszabadította a nőket sok fizikai munka terhe alól, ennek egyik következménye például, hogy az anyák felfedezték gyermekeiket. Az én anyám még csak azt tudta, hogy mikor kell új cipőt, téli kabátot venni... De ha ezekről a gondokról írok, semmiképpen sem szakítom ki nőalakjaimat a falu, vagy általában a termelőszövetkezet életéből. — A falu: a Győr megyei Ménföcsanak. Történetesen a szülőfalu, a kiapadhatatlan témaforrás. Önéletrajzod elején olvasom: „Az író már azt is megnézi, hova szülessen. Nehéz lett volna érdekesebb, konfliktusokban hövelkedöhb helyre születnem, mint falura, parasztok közé, parasztnak. ” — Ennek kifejtése is része az életrajzomnak ... 1945-ben ugyanis, a háború után, ezeréves igazságtalanságot kellett orvosolnunk: a nagybirtokokat kiosztottuk a parasztoknak. A jobbágyfelszabadítás óta ekkora változás nem történt falun, mint az én életemben. Hatalmas kincsesbánya ez egy onnan jött író számára. — És a Félúton, az Ott is csak hó van. a Kegyetlen sugarak, az Inkább fájjon, a Kinek a törvénye? fel-felhukkanó, világgal perlekedő, torz törvényekkel szembehelyezkedő fiatul hősei ? — Ez a másik nagy élményköröm. A gyökeres életformaváltás, ami a faluról elszármazott fiatalok körében végbement. Az új értelmiség kialakulása, a városba került fiatalok élete és életérzése, közösségkeresése, szeretet-éhsége, magányossága, helytállása vagy éppen tragikus bukása végigvonul írásaimon. — Mégsem veszed szívesen, ha „parasztirónak" titulálnak__ — Ezt a fajta megkülönböztetést valóban nem tudom igenelni. Sőt tiltakozom is ellene. Mert az író mindig az ember képviselője. Az más kérdés hogy' az ábrázolt embert milyen történelmi, földrajzi, társadalmi keretek közé szorítja. Én a paraszt-témájú írásaimban sem magát a parasztot kívánom ábrázolni, hanem az embert, aki éppen falun él. Ami pedig a falut illeti, az sem egy zárt világ többé, ezernyi szál fűzi az ország, sőt a világ gazdasági és szellemi vérkeringésébe. — Gál István egy' tanulmányában olvashatjuk: .. alkatban olyan, mint Ady Endre, aki ostorozza és imádja ezt a népet.. . ” Mi volt az indíttatása ennek a szenvedélyes hangú írói pályának ? — Középparaszt családban születtem, nyolc gyermek közül hetedikként. Anyám azt szokta mondani: a hetes szám babonás ... szerencsés és gyógyító ember leszel... Ötévesen tanító, kilencévesen költő akartam lenni. Serdülőként éltem át a háborút, majd 1950-ben. húszévesen egy országos tehetségkutató pályázaton első díjat nyertem. Akkor nekibátorkodtam, és a Színművészeti Főiskolára jelentkeztem, dramaturgiát tanultam. Kilmdramaturgként és újságíróként dolgoztam egy ideig ... De hogy' visszatérjek az indíttatásra: 1944 novemberében — a háborútól testileg-lelkileg meggyötört kamasz voltam — harminc zsidó munkaszolgálatost szállásoltak be a pajtánkba. Az irodalomtörténet később kiderítette, hogy ebben a menetben indult utolsó útjára Radnóti Miklós is, akit másnap a falunktól tizenöt kilométerre lőttek agyon és temettek tömegsírba ... Abban az időben történt, hogy egy este, vacsora után két „munkaszolgálatos” jött a konyhánkba, az egyik egy aranyórát kínált eladásra, a másik meg könyvet. Anyám nem akart üzletet kötni, mert már nekünk is alig volt ennivalónk, de én a könyv után nyúltam: hadd nézzem meg! A kemény zöld táblán ismeretlen név: Ady Endre — összes versei. Versek! Petőfi bűvöletében éltem, magam is telefirkáltam már néhány füzetet, persze hogy rászedtem anyámat, vegyük meg. A tiú rántoaát kért érte, olt az asztal sarkánál el is fogyasztotta, én meg rávetettem magam a könyvre. Hetek múlva értem az Eltévedt lovashoz. Az én népem volt a hajdani, eltévedt lovas, aki hiába keresi az utat és a fényt, ugyanakkor a végzet is volt, a háborít, a megsemmisülés. a vakon felénk ügető lovas. Ady Endre kimondta az életünket, amitől én csak szenvedtem ... — És mi az a kiapadhatatlan forrás, ahonnan mindig van mit meríteni? — Nyolc testvéremből hatan ma is szülőfalumban, Ménföcsanakon élnek. A legszűkebb rokonságom kilencvenöt főből áll. Anyám most nyolcvanhét éves. Több novellámban megmintáztam: Cogito ergo sum; Az eltévedt lovas; Mama öltözik; Keresztesné halála... De az összes parasztasszony figurát többé-kevésbé róla mintáztam. Édesanyám nagyszabású személyiség. Nagyon sok embert ismertem meg, de közülük csak két értelmiségi barátom személyiségét mérhettem össze anyáméval: Erdei Ferenc népi írót és politikust, valamint Gobbi Hildát, a végtelenül aktív színész-barátot, akikről azonban nem lenne most méltó egy-két mondatban szólni. Talán majd egyszer megírom! Szóval: anyám csodálatos szervező volt. Ő irányította egész családi életünket. Hallatlanul szeretett dolgozni. Én. ha két-három napig nem csinálok semmit, úgy érzem, nem érdemiem mgg a levegőt sem. Ilyen szigorú erkölcsi mércével nevelt, élt és ítélt. Soha semmivel nem tudott megalkudni. Ami az igen és a nem között van, az számára nem érdekes. — Akkor volt kitől „örökölni" a keménységet... — Én nem vagyok kemény ember. Ellenkezőleg: türelmes és megértő vagyok. Otthon is mondogatják, az unokákhoz nekem van a legnagyobb türelmem. Igaz, nincs családi életem, csak munkám van. Már akkor sem tudok dolgozni, ha szobámba egy légy téved. Minden reggel nekiállok. Olyan nehéz elkezdeni, mintha sohasem írtam volna. Napi tiz-tizenkét órai munkával tudok összehozni négy oldalilyi írást. De ha elkészül a mű. olyan szép érzés, mint a nászút utáni kimerülés. Azt vallom az írásról, amit Illyés Gyula mondott: „Az író (hacsak nem dilettáns) nem az írást szereti, hanem az eredményt. Az nagyon nagy érzés.” — Húsz éven út írtál riportot. A Nádtetős szocializmust kezdő újságíró koromban szinte „tankönyvnek" használtam magwn is... Mi a szakítás oka? — Mérhetetlenül érdekelt a magyar valóság. Főleg a mezőgazdaság. Olyan viharos időszak volt ez, hogy minden héten elő tudtam állni szenzációval. Voltak olyan riportjaim, amelyek hatására megyei párttitkárok vagy egy falu gondja egyszer és mindenkorra megoldódott. A riport harcos műfaj. Számtalan sajtóperem volt. mindig megnyertem. Persze munkamódszeremhez tartozik, hogy minden adatot háromszor is ellenőrzők: csak hadakozás lehetséges, tévedés soha ... Amikor a mezőgazdaság szocialista átalakulása megszilárdult, akkor abbahagy tam az újságírást. Az utóbbi tíz év riportjait inkább ismeretterjesztésnek tartom, mint harcos műfajnak__ — S közben változatlanul országgy űlési képviselő is vagy. — Szívesen vállaltam a megbízatást. Két okom is volt rá: A szülőfalum és környéke jelölt, úgvis lejárok, nem les»megterhelés ... Másrészt pedig, tíz éve abbahagy tam a riportírást, országjárást. Ilyen úton tartom kapcsolatom az olvasóval, a faluval. Ez a többletmunka az író számára előbb-utóbb megtérül. Fogadónapjaimon mindenkit meghallgatok, minden probléma közeli, mert emberi. F.n nem tudhatom sohasem, mikor jön az a panaszos, akiből a következő nagy regényem címe, vagy kulcsmondata pattan ki. Én realista író vagyok, semmit nem tudok kitalálni. Kár is lenne, hiszen olyan jó fantáziája van az életnek ... — Mi az, amit interjú-szahta életrajzodhoz még hozzátehetnék ? — Minél idősebb vagyok, annál rövidebb az életrajzom. írtam húsz könyvet, megszámlálhatatlan riportot, öt filmet, és bemutatták tíz tévéjátékomat. Az egyik tévéjátékom, a Tizenegy több mint három, éppen itt. a Prágai Nemzetközi Fesztiválon nyerte el 1978-ban az Intervízió díját, a másikat pedig, az Úszó' jégtáblát tavaly az Arany Prága nagydíjjal tüntették ki. Ennek ellenére a szocialista országok, az NSZK, Spanyolország, Olaszország, Amerika után most vagyok először vendége Prágának, és örülök, hogy e bemutatkozást követően hamarosan cseh nyelvű kötetem is megjelenik — orosz, bolgár, svéd fordítások után .. . Életrajzomhoz tartozik az is. hogy háromszor kaptam József Attila-díjat, 1962-ben. 1969-ben, 1975-ben, 1978-ban pedig Kossuth-díjjal tüntettek ki. De mert az író az olvasónak, a népének ír, legnagyobb eredménynek tartom, hogy az „Inkább fájjon” kötetem 1969-ben hétezer példányban jelent meg, az utóbbi „Ez a hét még nehéz lesz” pedig hatvanhétezer példányban. És hogy a határainkon túl élő magyar olvasók is már legújabb könyvemet tartották elém dcdikációért. Olvasóink nevében köszönöm a beszélgetést. MEGYERI ANDREA (nö 4;
