Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-03-09 / 11. szám
kommentárunk Új vonulatok Anvar Szódat halálhírét műsoruk megszakításával közölték a világ rádióállomásai, talán nem volt olyan tévétársaság, amelyik a tragikus eseményről készült filmet nem vette meg. Napokra minden más esemény a háttérbe szorult. De a világpolitikában is érvényes a mondás, hogy minden csoda három napig tart, így az újabb események háttérbe szorították az egyiptomi történéseket, holott a közel-keleti kérdés egyre sürgetőbben követel valamilyen ésszerű megoldást. A Közel- Keleten forr leginkább a világ, ez jelenleg a legveszélyesebb háborús tűzfészek. Mégis egyre kevesebb hír érkezett Egyiptomból. Hoszni Mubarak megválasztása nem volt szenzáció, mellette — jó hangosan — azt is közzétették, hogy az ország bel- és külpolitikcíjában nem lesz semmilyen változás. A szadati vonalat viszi tovább Mubarak, aki — mint köztudott — a meggyilkolt elnök egykori legbizalmasabb embere, jobb keze volt. Nem tudni, ki kit altatott ezzel a hadjárattal, tény azonban, hogy Mubarak első nagy külföldi körútját alig kísérte figyelem. Pedig figyelemre méltó út volt, amelyet ráadásul néhány más érdekes elnöki döntés, nyilatkozat, tett előzött meg. Szadat halála elölt letartóztatta Nasszer egykori bizalmasát, Mubarak már novemberben szabadon bocsátotta. 1982 első heteiben Mubarak elnök megbízottjai Algériában. Líbiában és Tunéziában tárgyaltak. A washingtoni látogatás előtt pedig bejelentette az elnök, hogy Kairó hatvanhat szovjet szakértő visszatérését kérte az országba. (Mint ismeretes. Szatlal tavaly több szovjet szakembert utasított ki az országból, majd szeptemberben 7 szovjet diplomatát — köztük a nagykövetet is — nem kívánatos személynek nyilvánított.) Nos. ilyen előzmények után ment Mubarak Washingtonba tárgyalni, de előtte megállt Párizsban és Rómában is. Az Egyesült A Hámokból aztán gyanúsan lelkendező hírek érkeztek, melyek szerint teljes volt a nézetazonosság. Egyiptom nem változtat politikáján, mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy az USA növelte a katonai hiteleket, Mubarak pedig — Szadatlioz hasonlóan — biztosította az Államokat, hogy használhatja katonai létesítményeit, „ha erre szükség mutatkozik". Csakhogy utólag egy érdekes félmondatra is fény derült, mely a szerződésbe foglaltatott: „ha az indok Egyiptom számára is elfogadható”. A palesztin kérdésben is jelentkezett néhány szónyi eltérés a Camp David-i egyezménnyel ellentétben, amely azonban mindenné! lényegesebb: a korábbi ..önigazgatás” helyett Mubarak a palesztin nép „önrendelkezési" jogáról beszélt, s ha még hozzátesszük, a „nemzeti entitásról" folyhatott eszmefuttatását, világos, hogy Mubarak a palesztinok önálló államiságát támogatja. Nyugat-Európában (Párizsim és Rómán kívül még Londonban, Vatikánban, Bonnban és Bécsben is tárgyalt az elnök) a nasszeri vonat visszatérését látták abban a kijelentésében, hogy „Európának fontos szerepet kelI betöltenie a közelkeleti problémák megoldásában”. Ezek után nyugodtan beszélhetünk új vonulatokról az egyiptomi politikában. Nem robbanásszerű ez a változás, diplomatikusan tálalt, megfontoltnak tűnik, de olyan irányt vett, amely visszaállíthatja idővel az arab egységet, hozzájárulhat a palesztin kérdés megoldásához, s talán megfékezheti Izrael agresszív politikáját, megteremtve az annyira áhított közel-keleti békét. Ehhez azonban további — erőteljesebb — lépésekre van szükség. De hát Egyiptom a Súuii-félsziget még megszállt egyharmadál csak áprilisban kapja vissza Izraeltől. (neszméri) Országszerte méltóképpen emlékezett meg dolgozó népünk a Februári Győzelem 34. évfordulójáról. A munkásosztály történelmi jelentőségű győzelmét méltatva az azóta eltelt időszakot is értékelték a felszólalók, akik egyöntetűen szögezték le: a jelenlegi nehezebb időszak ellenére is sikeres volt az út, a szocializmus építése során olyan eredményeket ért el népünk a CSKP vezetésével, amely minden más időszak fejlődésének ütemétől összehasonlíthatatlanul gyorsabb volt. Koszorúzási ünnepséget és díszgyülést rendeztek e nagy történelmi esemény évfordulóján a két fővárosban is. Prágában, az ünnepélyesen feldíszített Kultúrpalotában Milos Jakes elvtárs mondta az ünnepi beszédet. Elmondta, hogy „1948 februárjának emlékezetes napjaiban a néptömegek határozott támogatásukról biztosították a kommunista párt politikáját, a szocializmust, valamint a Szovjetunióval való barátságot és szövetséget. A burzsoá reakcióval lezajlott drámai összecsapásban teljes mértékben bebizonyosodott pártunk politikájának helyessége. (...) Újabb sikereink és győzelmeink előfeltétele a fejlett szocialista társadalom építése irányvonalának megvalósítása, amely irányvonalat a CSKP XVI. kongresszusa tűzött ki, s a XV. és a XVI. Hétfő: Jósé Lopez Portillo, mexikói elnök nicaraguai felszólalását röviden úgy is jellemezhetnénk: erőteljes hang a békeerök mozgalmában. Javaslata pedig Közép-Amerika történelmében határkő: az összes közép-amerikai ország kössön megnemtámadási szerződést. Ugyanakkor felszólította az Egyesült Államokat, hogy álljanak el tervüktől, mely szerint fegyveresen akarnak beavatkozni Nicaragua belügyeibe. Az USA szomszédságából elhangzó ilyen követelés és javaslat enyhén szólva is bátor, remélhetőleg elgondolkodtatja a Reagan-kormányzat kardcsörtető politikusait. Kedd: Mint a NATO-tagországok között, az Európai Gazdasági Közösség külügyminisztereinek brüsszeli tanácskozásán sem volt egységes az álláspont a „keleti kapcsolatokat" illetően. A tanácskozásnak egyébként sem ez volt az egyetlen pontja, hiszen az amerikai és a japán kapcsolatokat is vizsgálták, természetesen figyelembe véve az említett két ország és a szocialista országok között kialakult gazdaságpolitikai helyzetet is. Egyetlen világos álláspont sem alakult ki, a legtöbben és a leginkább abban egyeztek meg, hogy felül kell vizsgálni az EGK és Japán közti vámrendszert. Szerda: Khomeini egészségi állapotával kapcsolatban különböző hírek jutnak el hozzánk. Irakkal kapcsolatban pedig az, hogy tűzszünetet kért Irántól: az egyre véresebb csaták halottjait szeretné eltemetni. Nos, úgy tűnik, Khomeini erre a hírre jobban lett, mert határozottan elutasította a tűzszüneti kérelmet, figyelmeztette egyháza híveit az imperialista veszélyre és felszólította őket a következetes harcra. Hogy mindezt milyen isten nevében, nem tudni! Csütörtök: Befejeződött a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának 7. ülése. Azon kívül, hogy jóváhagyta az Államtanács döntését a szükségállapot bevezetéséről, újra leszögezte, hogy a párt a megegyezésre törekedett és törekszik, de minden eszközt felhasznál a pártkongresszus tovább konkretizálta. E program megvalósítása során a Februári Győzelem tapasztalatai az ösztönzésnek és a tanulságoknak kiapadhatatlan forrását jelentik." Bratislavában a Redutban tartották az ünnepi gyűlést. Gejza Slapka elvtárs kiemelte, hogy a Februári Győzelem a kommunisták forradalmi hagyományain alapult, amelyek lényege a dolgozók nemzeti és szociális szabadságáért vívott harc volt. „A Februári Győzelem 34. évfordulóján — folytatta Slapka elvtárs — tiszteletünket és köszönetünket fejezzük ki mindazon elvtársaknak, akik a forradalmi bátorsággal és becsülettel győzelemre vitték a nép harcát a burzsoázia ellen az új, szabad életért. (...) Az új, bonyolult feltételek között az előrehaladásnak nincs más útja, mint a hatékonyság céltudatos növelése és a minőség javítása, a tudományos-műszaki fejlesztés vívmányainak gyorsabb érvényesítése, a gyártásszakosítás és a kooperáció fejlesztése a Szovjetunióval és a többi szocialista állammal. Ezért a Februári Győzelem útmutatása iránti hűségünket leginkább azzal fejezzük ki, ha elkötelezett, kezdeményező és hatékony munkát végzünk.’’-nszociatizmus megvédésére. Célul tűzte ki a gazdasági reform mielőbbi bevezetését, a szakszervezetekkel kapcsolatban pedig leszögezte, hogy olyan szakszervezetre van szükség, amely képviseli a dolgozók társadalmi és szakmabeli érdekeit, azonban nem egyéni, hanem állami érdekeket kell szem előtt tartania, elismerve a szocialista rendszer alapelveit. Péntek: Otto Lambsdorff nyugatnémet miniszter, aki Washingtonban tartózkodik, egy sajtótájékoztatón újra visszautasította az USA követelését, hogy a nyugatnémetek és a franciák szüntessék meg az együttműködést a Szovjetunióval, elsősorban is halasszák el a földgázegyezmény megvalósítását. Olyan is elhangzott, hogy ez Nyugat-Németország saját ügye. Vagyis: belügye! Valóban, mintha az USA többet engedne meg magának szövetségeseivel szemben, mint szokásos. Hogy ezzel vádolja a Szovjetuniót? Hát ezt is megszokhattuk már Reaganéktöl. Szombat: A madridi találkozó hétvégi vitája is tulajdonképpen azzal foglalkozott, kinek és miért jó olyan dolgokról tárgyalni, amelyek nem szerepelnek a napirendi pontban, terméketlenek, ráadásul beavatkozást jelentenek egy ország belügyeibe. Ugyanakkor a távolba mutató, fontos nemzetközi kérdések mint a leszerelési folyamat, az enyhülés problémaköre — háttérbe szorulnak, földhözragadtan a teritoriális, napi gondokra összpontosul a figyelem. Azoknak, akik békét óhajtanak, bizonyára nem az a céljuk! Vasárnap: Philip Habib, Reagan elnök közel-keleti megbízottja Dél-Libanonba érkezett. Célja Washington hivatalos tájékoztatása szerint: megakadályozni egy fegyveres konfliktus kirobbanását Dél-Libanonban. Lehet ez válasz is Izraelnek, amely bejelentette, hogy egy megelőző Dél-Libanon elleni agresszív támadás csak idő kérdése. De akkor miért Dél-Libanonba utazott Habib, miért nem Izraelben tárgyal ? A 9. hét a nagyvilágban (nő s)
