Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-01 / 1. szám
A szó ereje mindennél hatalmasabb, varázsa mindennél csodálatosabb. Játék a gyermeknek, fegyver a békéért, emberi szabadságért küzdőknek. A jó könyv nem egyszerű szórakoztató tárgy. Sokkal több annál. Az értékes irodalmi alkotás gondolkozásra, a problémák megoldási lehetőségének felvetésére késztet, éberebbé tesz bennünket, érzékenyebbé a világ gondjai iránt. Nemcsak tanít és nevel — képességeink határainak szinte a pattanásig feszítésére késztet. Aki az első osztályban megismerte a betűket, nem biztos, hogy megtanult olvasni — hogy mennyi ebből a pedagógus felelőssége, mennyi a szülőé, az íróé, fontolgathatjuk, viszont egyet nem tehetünk: nem háríthatjuk mindig a másikra a felelősséget. Célunkat — hogy mindenki minél több, minél igényesebb, magasabb művészi színvonalú könyvet olvasson, legyen az vers, novella vagy regény — csak egyképpen érhetjük el: ha mindannyian erőnk, képességeink és lehetőségeink szerint a legtöbbet tesszük érte. vers magaeva tevésének gyönyörűsége inkább feminin. A fiúk között kevesebb versolvasó található, s az is a lányokénál érettebb korban, már túl a kamaszéveken. Ha tizenegy-tizenöt éves korukban fogékonyságot mutatnak a költészet iránt, ez biztos jele az átlagot meghaladó irodalom iránti hajlandóságuknak, érdeklődésüknek egész életük folyamán. Nem vagyok statisztikai adatok birtokában, ezek az állítások csak az én megfigyeléseimre alapozottak, de talán nem tévedek. Ez után a kis kitérő után kanyarodjunk vissza mondanivalóm magjához. A szépirodalom fogyasztóinak zöme, az író-olvasó találkozók közönségének túlnyomó többsége csaknem minden esetben nö. Pedig aligha több az idejük az olvasásra, de az ember kedvtelését, esetleg szenvedélyét akármilyen útonmódon igyekszik kielégíteni. Ennél a pontnál tartom helyesnek megemlíteni, hogy a nöszövetség olvasómozgalma milyen pozitív módon befolyásolta — s teszi máig is — az olvasók érdeklődésének helyes mederbe való terelését, megfontoltan válogatva ki azokat a műveket, amelyek szisztematikusan segítik az esztétikai, érzelmi, ismereti megértéshez, élvezethez tagjait, amelyekből kulturális síkon a legtöbbet meríthetnek. Egyszerűbben kifejezve: irodalmi igényességük mércéjét emelik. Ezek a nők mind biztosabb kézzel válogatnak majd a könyvüzletek kínálatában, hogy a maguk és családtagjaik számára beszerezzék a megfelelő műveket. Zalabai Zsigmond kitűnő, mozgósító írásában erről nem tesz említést, de én úgy érzem, az olvasóvá nevelésnek ez a módja megérdemli, hogy kiemeljük nem csekély szerepét. Iró-olvasó találkozókon vagy magánbeszélgetéseken az irodalomról, gyakran elhangzik a panasz, hogy a modem irodalom érthetetlen. Bennem ez a nagyon is valóságos probléma főleg két kérdést vet fel. Az egyik így hangzik: megérthető-e maradéktalanul egy vers, novella vagy regény, annak minden rétege, valamennyi világképi részlete? Vagyis, hogy létezhet-e teljes befogadás, ahogy mondjuk, egy frivol hasonlattal szólva, elfogyasztunk egy tányér levest. A másik: kinek a számára érthetetlen a modem irodalom? A két kérdés nagyon szorosan összefügg. Ezekről szeretnék beszélni itt röviden. Minden olvasó émber tapasztalhatta, hogy a kedvenc könyveit újraolvasva olyan tartalmakat is fölfedezett a műben, amelyek első olvasásra elkerülték a figyelmét. S ha közben eltelt öt-tíz év, mintha egy másik könyvet olvasna már, s nem azt, amelyikre emlékszik. Ahogy például egy idegen városba visszatérve, olyan tárgyi részleteket is észreveszünk, amelyekre első látogatásunk alkalmával nem figyeltünk oda. Pedig csak annyi történt, hogy az idő múlásával egyre többet tudtunk meg az életről, magunkról, a világról. Vagyis vannak könyvek, amelyekhez fel kell nőnünk. Megtörténhet, hogy egy könyvet, amely húszéves korunkban nem tetszett, tizenöt év múlva remekműnek fogunk tartani, mivel időközben tapasztaltabbak, okosabbak, bölcsebbek lettünk. Nyilvánvaló, hogy például Thomas Mann Varázshegy című regényét nagyon kevés tizennyolc éves olvasó találja élvezetes olvasmánynak, az idő múlásával azonban fokozatosan megnyílik előtte a könyv. Hogyan, hát nem csak egy konkrét tartalma-mondanivalója van a regénynek, versnek? Az hiszem, az igazán jó irodalmi alkotásnak annyi mondanivalója van, ahány mondanivalót az élet kínál számunkra. Helyesebb hát, ha az irodalmi művekkel kapcsolatban nem mondanivalóról, hanem világképről beszélünk. Eredeti, értékes irodalmi alkotás nem létezik eredeti írói világkép nélkül. A világkép pedig több, mint amikor azt mondjuk: tartalom vagy mondanivaló. Az írói világkép ugyanis sohasem csupán a valóság egyik vagy másik részproblémájára vonatkozik, hanem mindig az egész valóságra. Ezért a jó irodalomnak vannak olyan tartalmai is, amelyekre az író talán nem is gondolt, de a művét egységbe foglaló világképe révén közvetve mégis jelen vannak a müvében. Bizonyára sokan tapasztalták már, hogy egy könyvről beszélgetve A. egészen más értékeket emelt ki mint B. Ez is magától értetődik. A jó mű a teljes valóságot ábrázolja. így hát mindenki a számára fontosat látja meg s értékeli benne. A jó vers vagy prózai alkotás, éppen mert a teljes valóságot ábrázolja, mindig többértelmü. De maga a valóság is sokértelmű! Ha nem így volna, néhány utasításba össze lehetne foglalni, hogyan éljünk és miképpen cselekedjünk. Csak a rossz művek írói próbálnak meg ránk tukmálni féligazságokat. Aki tehát meg akar érteni egy modem verset vagy regényt, annak nem a mű ilyen vagy olyan tartalma után kell Maigret felügyelőként nyomoznia, hanem mindenekelőtt meg kell értenie a költő (író) világképét. Azután azt sem szabad elfelejtenie, hogy az irodalmi alkotásban másképpen működik nyelvünk, mint a köznapi élőbeszédben. A köznapi beszédben egyértelműen igyekszünk fogalmazni, mert cselekvésünk mindig az élet valamilyen nagyon konkrét részoldalára irányul. Az irodalomban ez fordítva van. A költő (író) a nyelv többértelműségére irányítja a figyelmünket, mivel nem a valóság részszempontjai, hanem annak egésze, s az ehhez az egészhez való viszonya a fontos számára. Tudnunk kell tehát, hogy mit miért olvasunk. Más céllal veszünk kézbe egy detektívregényt, egy híres ember életéről szóló regényes életrajzot, egy vadászkönyvet és egy verset. Erről sohasem szabad elfeledkeznünk. Az előbbiekhez nem kell különösebb olvasási kultúra. Az utóbbihoz annál inkább! Az előbbieket elfogyasztjuk, mint egy tányér levest, hogy az írásom elején említett hasonlatnál maradiak. Am nem osztom azoknak a barátaimnak és ismerőseimnek a nézetét sem, akik szerint a művészileg csakugyan értéktelen szórakoztató irodalmat mindenestül száműzni kellene kultúránkból. Egy jól megírt ifjúsági regény vagy vadászkönyv társadalmilag hasznosabb fél tucat sápatag versnél. A szórakozásra, így a szórakoztató, pihentető irodalomra is társadalmi igény van. Aki azonban valódi irodalmat vesz a kezébe, ne gondüzö szórakozásra számítson. A jó irodalom ugyanis mindenekelőtt önmagunkkal szembesít, s az ilyen szembesítés roppant kellemetlen is lehet. Az igazi irodalomnak sosem volt nagy olvasótábora, s nem is lesz. Mert igaz, hogy a könyv mindenkié, de nem minden könyv. Téves az a hiedelem, hogy az író mindenkinek ír. Nem vagyunk egyformák, vannak dolgok az életben, amelyekhez nincs „hallásunk". Viszont tudom, hogy sokan csak azért nem értik az ún. modem irodalmat, mert szegényes az olvasási kultúrájuk. S hogy ez másképp legyen, itt nagy, mindmáig kiaknázatlan lehetőségei vannak az iskolai irodalomoktatásnak, az irodalom népszerűsítőinek és a kritikusoknak. Fontos az is, hogy tudatában legyünk: érték és „olvashatóság" nem függvényei egymásnak az irodalomban, bár értékes irodalom is lehet könnyebben s nehezebben befogadható. Természetesen egy modem vers vagy regény is lehet jó, és lehet rossz. De ahhoz, hogy meg tudjuk állapítani, jó-e vagy rossz, meg kell előbb tanulnunk olvasni a modem irodalmat. Annál is inkább, mivel a mai kor emberéhez elsősorban a ma irodalma szól. S ha ez az irodalom összetettnek és nehezen átvilágithatónak tartja valóságunkat, akkor kénytelen olyan nyelvi-formai eszközöket találni az ábrázolásához, amelyek nemkülönben összetettek. Gyakran csak azért, hogy egy egészen egyszerű igazságot tudjon kifejezni. Azt azonban a lehető legámyaltabban és legpontosabban, minden irányból szemügyre véve. S leghöbb vágya a modem írónak is csak az, hogy minél több fölkészült, gondolkodó, vele esetleg vitatkozó, ámde öt értő olvasóra találjon. J Cnöi5)
