Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-12-18 / 51-52. szám
levelezőink írjákj Ha a nemzeti bizottságok mellett működő polgári ügyek testületének dolgozóit munkájuk jellege és eredménye alapján kellene osztályoznom, valószínűleg az ..örömszerző” emberek kategóriájába sorolnám őket. Hiszen emlékezetes percek szebbé, „lelket rezegtetőbbé” tételén fáradoznak, amikor kiválasztják a megfelelő verset, zeneszámot, amikor őszinte, szép szóval emelik az ünnepi hangulatot, amikor ruhájukat ünneplőre cserélve belépnek a gondosan előkészített házasságkötő terembe ... Nem csoda hát hogy levelezőink is szívesen ragadnak tollat egy-egy jól sikerült PÜT-rendezvény után. Ünnepi számunkba ezekből a megható, kedves eseményekről szóló tudósításokból válogattunk, abban a reményben, hogy ezzel hozzájárulhatunk levelezőink és a „pütösök” munkájának, valamint az ünnepeltek emlékeinek maradandóbbá tételéhez. Gyakran összedugják Az ember életében — a bölcsőtől a sírig — nagyon sok állomás, kellemes, emlékezetes nap és perc van. Ezeket bármikor szívesen idézzük fel. A diószegi (Sládkoviéovo) PÜT munkája, igyekezete éppen az ilyen percek még szebbé tételére irányul. Az elnök. Benkovsky Pál és a sikerek „fő kovácsa". Szilágyi Edit mellett dicséretet érdemel a testület valamennyi tagja. Gyakran dugják össze a fejüket, mert a számos rendezvény — az idén már 126 volt — mindegyikébe újat akarnak vinni. Szilágyi Edit csak néhányat említ: 54 esküvő, névadó ünnepély 84 újszülött részére, a személyazonossági igazolványok ünnepélyes átadása, regrutabúcsúztatók és a leszerelt legények, a ..kiszolgált katonák” ünnepélyes a fejüket fogadása, 8 aranylakodalom. Emlékezetes marad a kilencven esztendős idős lakosoknál tett látogatás. S nem utolsósorban említi a polgári temetéseket, amelyeket hozzáértéssel, magas színvonalon rendeznek meg. A PÜT tevékenységével hozzájárul a jó emberi kapcsolatok, a szocialista társadalomhoz fűződő állampolgári viszonyok kialakításához és megszilárdításához. S azt, hogy ez a tevékenység valóban színvonalas, mi sem bizonyítja jobban, mint a lakosság dicsérő szavai és az a tény. hogy egyre többen élnek az általa nyújtott lehetőségekkel NAGY MIHÁLY „Becsülettel, helytállással váltakoztak nappalok és éjek" Az asztalok mögött hosszú sorokban fekete fejkendős, idős asszonyok, és kalapos vagy födetlen fejű. ősz hajú férfiak ülnek. Több mint százan jöttek el. A történelem élő és érző oszlopai ők — hajlott háttal, nagy bajusszal, homlokba húzott fejkendővel. Halk szóval emlékeznek, fölfedezik egymást — a Józsit, a Pistát, a Mariskát a község különböző utcáiból. S igy a meghitt környezetben a színpadról árad feléjük a köszöntő szó, a szép üzenet a fiataloktól. Diószeg (Sládkovicovo) idős lakosainak találkozóját a zelyi PÜT, az egészségügyi-szociális bizottság, a hnb a cukorgyár szakszervezete és a szakszervezet mellett működő PÜT rendezte meg. Az ünnepeitekhez Magnusz Ottó, a cukorgyár igazgatója és Benkovszky Pál, a PÜT elnöke szólt. A hnb elnökén, Haékó Pálon és titkárán, Reizinger Jozefen kívül az elnöki asztaltól nem hiányzott Vavrik Ottó, a cukorgyári pártszervezet elnöke és Huszár Kati néni, a nyugdíjasklub vezetője sem. Innen szólt az egybegyűltekhez MUDr. Kotlánk György is, aki egészségügyi előadással járult hozzá a rendezvény érdekességéhez. Az idős emberek igazán jól érezték magukat, hiszen színes műsorban sem volt hiány. A helybeli iskolák diákjai után a CSEMADOK helyi szervezetének szólóénekesei magyar és szlovák népdalcsokorral szerepeltek. Nagy élmény volt a helyi Vox Humana énekkar fellépése. Pintér Ferenc karnagy külön számot komponált erre az alkalomra, melyet Macsali Alajos és Chudy Ibolya szólóénekesek adtak elő. A műsor után a rendezők frissítővel kedveskedtek az ünnepeiteknek. S hogy igazán jól sikerült ez a találkozó, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a frissítők elfogyasztása után az idős lakosok is énekszóval köszönték meg a rendezők fáradozását. Mindenkinek jólesik, ha nem feledkeznek meg róla. S az itteni szervezők nem feledkeztek meg senkiről, még azokról sem. akik nem tudtak eleget tenni a meghívásnak. A megjelenni nem tudó idős embereket otthonukban látogatták meg. NAGY MIHÁLY Szeretetet és önfeláldozást tanulhatunk tőlük A nyárasdi ffoporniky) hnb polgári testületének ez évi 130 rendezvénye közül a legszebbek közé tartoznak az ötvenéves házassági évfordulók. Az ilyen évfordulók, nemcsak az ünnepeltek és családtagjaik számára emlékezetesek, hanem a PÜT dolgozói számára is. Éppen ezért örömmel fogadtuk a padányi (Padári) Horsicza József és Horsicza Józsefné idős házaspár döntését, akik megjelentek a község házasságkötő termében, hogy az ötven évvel ezelőtt tett ígéretüket felújítsák. Mindannyiunk szemében örömkönnyek csillogtak, amikor felcsendült a népdal — „tetőled violám csak a halál old el".S hadd meséljek egy olyan ünnepről, amilyen a PÜT működése óta még nem fordult elő a faluban. A Kliner testvérpár — Imre és Dezső — ötven évvel ezelőtt egyazon napon tartották az esküvőjüket. Most ők is eljöttek a hnb dísztermébe, hogy fogadalmukat felújítsák. Olyan embereket köszönthettünk. akik a családi tűzhely melegét ötven éven keresztül táplálták, őrizgették. Az élet szabta nehézségeket bölcsen fogadták. Tudatosították, hogy minden élet bővelkedik „rózsában" és „tövisben" is. Az ő ifjúságuk bizony inkább tövisekben gazdag volt. Az arany — a legnemesebb fém — méltán jelképezte ezt a meghitten szép ünnepséget. Ezeknek az idős embereknek az élete példaképül szolgálhat számos fiatalnak. Hiszen sok-sok szeretetet és önfeláldozást tanulhatunk tőlük. KOCSIS ILONA (nőn)