Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-11-23 / 48. szám
anyját és ezért semmi jót nem várt ettől a házasságtól. „Az ilyen házból való lány nem fog tisztelni bennünket” — mondta nemegyszer a féijének. Ám Samurad-aga nyugodt volt: az igazi férfi mellett bármilyen lányból nagyszerű feleség lesz. „Nem a nyáj legelteti a pásztort, hanem a pásztor a nyájat — szerette mondogatni. — A jó pásztor a rühes juhot is rendbe hozza, a hanyag viszont az egészséges nyájat is tönkreteszi." Ez volt Samurad-agának. Szelbi leendő ajtósának szilárd meggyőződése. Elmentek a menyasszonyért. Az aulban már régóta autón vitte a menyasszonyát mindenki, de Samurad-aga tevét kerített valahonnan, és egy régi esküvői palankint helyezett el rajta. A menyasszony anyja. Mive-edzse — éppen a levágott bárányt bontotta fel — csak a szemét meresztette, amikor meglátta a tevét s rajta az imbolygó palankint. — Hát ez meg micsoda?! — mondta jó hangosan, hogy mindenki hallja. — Az én lányom ember, nem liszteszsák, hogy tevére rakják föl! Már-már ott tartott, hogy menten szétkergeti újdonsült rokonait, de körülötte mindenki mosolygott, a hangulat ünnepélyes volt, és Mive-edzse elhatározta, hogy nem rontja el az esküvőt. „Ha át akarod szelni az Amu-Darját, az árral kell úsznod” — jutottak eszébe félje szavai. — Ne búsulj, kislányom — súgta Szelbi fülébe. — Nem kell megharagudni az öregek hóbortjaiért. Szelbi szomorúan elmosolyodott, és bólintott. Sebtében ettek egy kis piláfot, teáztak, majd a jövevények kivitték a menyasszonyt. és az udvar közepére terített szőnyegre tették. Nyomban — ahogy ez már lenni szokott — a szőnyeg köré sereglettek a menyasszony rokonai, meg kellett kapniuk a váltságpénzt, a „szőnyegőrzés” jogán. A szertartásnak ebben a részében rendszerint vita támadt a menyaszszony hozzátartozói és a gelnedzse között, de most semmi ilyesmi nem történt. Mivel Samurad-aga kálim nélkül kapta meg a menyasszonyt, elhatározta, hogy a „szőnyegőrzőkkel” rendezi el a dolgot: a menyasszony rokonaira úgy hulltak a zizegő tízrubelesek, mint a zápor. Zavartan néztek egymásra, nem tudták, mitévők legyenek. Szerencsére segítségükre sietett a szövetkezeti bolt elárusítója, egy kedélyes, mókás fickó: — Derék ember vagy, Samurad-aga! — kiáltotta vidáman. Ezen a pénzen nemcsak a „szőnyegőrzés" jogát, hanem az összes édességei is megveheted, ami csak van a raktárban. Lesz most ünnepük a gyerekeknek! És látván, hogy a menyasszonyt már odavitték a szőnyegen a palankinhoz, tréfásan hozzátette: — Aztán nem kötnétek-e velünk életbiztosítást a lányra?! Ilyen járművön utazni kockázatos dolog még megbotlik a teve, te meg fizethetsz kunt a menyasszony szüleinek, Samurad-aga! — Fogd be a szád! — förmedt rá durván az egyik gelnedzse. — Esküvőn vagy! Gondold meg, mit fecsegsz! — Tudtam, hogy ki fognak nevetni — gondolta kétségbeesetten Szelbi, a vastag köpönyeg alatt izzadva. — Könnyű azt mondani: ne törődj vele, de lennének csak az én helyemben.” Nagy nehezen elhelyezkedett a szűk. imbolygó palankinban. Elindultak. Szelbinek szinte a szívverése is elállt, mint tavaly, amikor először ült repülőgépre. De most nem a félelem, hanem valamilyen más érzés fogta el: bizonytalanság. elfogódottság az ismeretlen előtt. „Menyasszony” — mondogatta körülötte mindenki. Ő, Szelbi, menyasszony! ... „Tudom — töprengett a lány — kényszeríteni fognak rá, hogy oldozzam ki az övét. húzzam le a csizmát, s a fejemre borukot tegyek. Hát jó. tűrni is lehet egy kicsit, majd csak véget ér az esküvő, és az élet megy tovább a maga kerékvágásában. Úgy kell vennem az egészet, mintha menyasszonyszerejiet játszanék egy régi darabban. Még érdekes is ...” De Szelbi alighanem túlértékelte színészi képességeit, s erről nagyon hamar meg is győződött. Körülötte nevettek az emberek, fényesen tündökölt a tavaszi nap, ő pedig ott ült a sötétben fulladozva, nem kacaghatott, nem szólhatott egy szót se. ki se nézhetett a palankin alól. És a teve is, mintha csak bosszantani .akarná. alig-alig lépeget! Hirtelen erősebb lett a zaj körülötte, a palankin megdőlt, a teve térdre ereszkedett. A lány szíve szaporán vert. mint a foglyul ejtett nyúlé. Erős kezek ragadták meg Szelbit, és letették a földre. Elindult a füllesztő sötétben, a fejére terített meleg köpönyegben. Valaki a ruhaujjánál fogva vezette. „Vezetnek, mint egy vakot." — gondolta keserűen Szelbi és az ajkába harapott. „Léj>d át!” — mondták mellette. Szelbinek eszébe jutott, hogy a jurta ajtaja alacsony, és meghajolva lépte át a küszöböt. Valaki halkan felkiáltott, és egy női hang suttogta gonoszul: „Mondtam, csak bajnak jön ide!” Szelbi összerezzent: „Jaj, bal lábbal léptem át a küszöböt!" Hangulata végleg elromlott. Most mozdulatlanul kell ülnie a jurta egyik sarkában, és hallgatnia kell a lakodalmas nép vidám zsivaját, amelyet tompít a fejét elfedő vastag köpönyeg. (folytatjuk!) Fotó: KÖNÖZSI ISTVÁN ANDREJ PLÁVKA Üdvözlet Az erdő már csendes újra, nem sikong a szelek húrja fenyőcserjés domb alatt, megtelnek a szikkadt medrek, cserjés völgyben útra kelhet csendes lépttel már a vad. Szinte hallik a lágy csendbe, mintha anyám hangja lenne, a hegyoldal sóhaja. S míg fáradtan, csendes este lehull a nap, s elpihenve megbúvik a hegy megett, rőt palástot ölt magára, az esthajnal enyhe lángja színesíti az eget. Esti csendben őzek járnak, bagoly huhog éjszakának sötétjében éberen. Csalogányszó csendül reggel a jávorfán, s fürge nyelvvel zeng, ha nap kél fényesen. Rigó rikkant, csöpp pintyőke, pipiske szól, pityeg csőre, csak a szajkó késik el. Napfény ragyog már az égen, később felhő száll sötéten tüzes villám fényiben, nem látsz erre egyéb harcot, csupán szarvasagancs csattog a tisztáson lenn vadul. Árvanyárfa félve reszket, hajladozó szűz nyíreknek márványszíne nem fakul. Sudár fenyő ring kevélyen, égbe tör, s a zúgó szélben megszakad a gyökere, A hegy méláz, virraszt egyre — vihar húrja nem szól zengve —, századokat lát szeme. Üdvözöllek végtelenszer sok hűséges gyermekeddel, népem drága menhelye! FARKAS JENŐ fordítása November 18-án lett volna hetvenöt éves az ez év nyarán elhunyt Andrej Ptávka, a 20. századi szlovák költészet egyik jeles alakja. Versének közlésével az ő emlékét idézzük. (női 5)
