Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-02-02 / 6. szám

Ki értelmez rosszul? Naponta olvashatjuk az újságokban, hallhatjuk a rádióban, a televízióban, milyen fontos a takarékos energiafogyasztás. Nemrég, az első hó lehullása után komoly gondot jelentett kivergődni egy-egy mellékutcából. Gyakran akadt fel az autó a nagyobb hóbuckákon, aztán kínlódhatott sofőr, gép, míg leküzdötte az akadályt. A bérházak ablakából jól lehetett látni, amint akár tíz percig is öt centiket haladva, közben gyakran tolatva, teljes gázzal fogyasztotta a kocsi a benzint. A járóke­lők meg csak elballagtak a kínlódó ember és gép mellett pedig két fogdmeg legény másodpercek alatt kisegíthette volna a „kátyúból" a kocsit Kb. 1 liter benzint lehetett volna megtakarítani. Hányszor volt téma a lépcsőházak huszonnégy órás kivilágítottsága, amikor szemrebbenés nélkül kértük számon a lakóktól, hogy ez ügyben, mert ez nem konkrétan az ő zsebüket érinti, nem figyelmeztetik az illetékeseket. Miért közömbösség kérdeztük önma­gunktól, vagy inkább szónoki kérdésként az olvasók­nak tettük fel. Aztán édesapámtól kaptam vissza a labdát! „Miért a kisembert bántod? Nem jutott még eszedbe, hogy mindezért valaki fizetést kap? A felelősséget csak kollektív, ez esetben sokkal inkább személytelen fele­lősségként lehet értelmezni ?" És valóban! A hótakarótól már megszabadított fő­utakon egymást érik a száguldozó-nem dolgozó hó­ekék — fogyasztják a naftát! A mellékutakat pedig 20—25 centiméteres hó borítja. Mit csinálnak a közterületfenntartó vállalat felelős dolgozói azon kívül, hogy a nehéz körülményekre, a sok munkára való tekintettel még nagyobb jutalmat vesznek fel a negyedévi prémiumosztáskor ?! Mit csinálnak a ház­­kezelőség alkalmazottai, akik naponta, különböző be­jelentések után, járják a házakat, látják a nappal is világító lépcsőházi lámpákat mégsem javítják meg, mégsem jelentik. Adott esetben abban a lépcsőház­ban sem működik az automata kikapcsoló, ahol az ő központjuk van. És valóban! Mintha nem tudnánk helyesen értel­mezni a személyes és a kollektív felelősség lényegét, tartalmát. Mert direktívákat ad ki az igazgató, mond­ván személyes felelőssége ez vagy az. Ha rosszul áll az üzem a tervteljesítéssel, a munkások (adott esetben többségükben munkásasszonyok, anyák) dolgoznak szabad szombatokon, mert ugye. a kollektív felelős­ség... Valahol némi érték-elcsúszás van. Valahol valaki(k) valamit rosszul érteimezfnek). És valahol valaki(k) mindezt elnézifk). Bűvös kör lenne? Nem hiszem! Csupán azt kell tudatosítani (tudatosíttatni!), hogy a kollektív felelősség nemcsak a munkásoké, annak része az igazgató személyes felelőssége is. És főleg azt, hogy a személyes felelősség sohasem jogosít fel arra, hogy a kollektív felelősség személytelensége mögé bújjunk! Neszméri Sándor r Fotó: Nagy László A Szlovákiai Nöszövetség hetilapja XXXI. évfolyam Főszerkesztő: HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET Főszerkesztő-helyettesek: NESZMÉRI SÁNDOR. JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Szerkesztőségi titkár: GRENDELNÉ S. ÁGOTA Grafikai szerkesztő: SCHREIBER KATARINA Kiadja a Szlovákiai Nöszövetség KB ZlVENA kiadóvállalata, 897 19 Bratislava, Nálepkova 15 — Szerkesztőség 812 03 Bratislava, Martanoviéova 20. Telefon — titkárság: 585 19; főszerkesztő: 549 25 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyedévre 36.40 Kés. — Külföldi megrendelések: A Posta Központi Sajtókivíteli és Behozatali Szolgálat — PNS. Ústredná expedicia a dovoz tlaée, 884 19 Bratislava. Gottwaldovo náni. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V.. József-nádor tér I.) — Előfizetési díj: egyéni, évi 180.—Ft — közületi 220.—Ft — Csekkszámlaszám MNB 215-96162 — A SÚT1 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské Üaéiarne. n. p. 042 67 Kogice, Svermova 47. Ihdexszám: 49413 Kéziratokat és képeket nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon: Nemzetközi társastánc­versenyen is sikeresen szerepel a bratislavai Komora házaspár. Nagy László felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents