Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-11-16 / 47. szám
Interjú több A művészi átélés és fegyelem komollyá, szinte idősebbé formálja vonásait, amint a gordonka húrjait pengetik ujjai. A Vár Zenetermének intim hangulatában, orgonán játszó partnerével Vivaldi zenéjének bűvöletébe vonja a hallgatóságot. Külsőségekben egy kis virág- meg zászlódísz utal a zenei fesztiválra, melynek keretében Viktória Jaglingova gordonkaművész olyan sikeresen fellépett. A szünetben, a kis müvészszobában igyekeztem hozzáférkőzni. Egyelőre foglalt volt, s mikor látogatója eltávozott, igazi női kíváncsisággal bontogatta az ajándékba kapott, selyempapírba csomagolt kis dobozt. A csinos bizsu nyakéket rögtön feltette, kicsit örvendezett neki, aztán megint visszadugta a skatulyába. Itt volt a kellő pillanat, s a bemutatkozás után. a kedves kis tolmácslány segítségével már annyit sikerült megtudnom, hogy a művésznő Moszkvában született, ott is végezte a TK. BARÁrSÁCj BERTHÁNÉ S. ILONA külföldi és otthoni tapasztalatairól, a közönségről, de reményem szertefoszlott. Szőke, magas nő jött be egy hat év körüli kislánnyal. Viktóriával egymás nyakába borultak, és a viszontlátás örömével nem tudtak betelni. Vége-hossza nem volt a lerendezésnek, a kislánnyal is foglalkozni kellett, és beszélni, beszélni legalább távirati stílusban a történtekről... s közben felém mutatva: — Interjú egy lap részére... pardon ... s tovább örvendezni és a másnapi találkozást megbeszélni. Ennek csak akkor szakadt vége, mikor megjelent az illetékes, hogy a koncert folytatódik. Még néhány szó a müvésztárshoz, Borisz Romanovhoz. azután a publikum tapsától kísérve, ismét elfoglalták a helyüket. Már csak a zene létezett. A művésznő temperamentuma átlényegült és játékban jutott kifejezésre. Bravúros technikájával, érzékenyen árnyalt tolmácsolásával megragadta a közönséget. Taps és taps, virág és egy kis ráadás ... és a koncert befejeztével ismét a művészszobában voltunk néhányan. Részünkről határozott szándékkal: Amit elkezdtünk, fejezzük is be! De hát először is gratulálni kell, és ebben nem vagyunk egyedül a fényképész kollégával. A tolmácsnő csupa jóakarat. Segít is meg gátol is, mert amíg fordít, addig sok mindent lehet csinálni, elvégre ki kell használni azt a kis időt. A jobb szomszéddal váltani néhány szót, a szervezőtől érdeklődni a továbbiakról. — Hagyjuk kicsit a zenét. Mit csinál még? Olvas? Sportol? — Naponta három órát gyakorolok, azután fellépésem van, hol itt, hol ott, sokat utazok. S ha mégis marad egy kis időm. akkor hétéves kisfiámmal, Viktorral foglalkozom. — Csillogó szemmel teszi hozzá: — Elsős, de már.zongorázik. Gondolom magamban, az anyjára ütött biztosan, hiszen ő is ilyen idős korában kezdte, ahogy említette. — Ki vigyázz a kis Viktorra, ha koncertezik? — A Mama — ejti , lágyan és közben elmosolyodik. Érezhető, hogy nagyon jó kezekben tudja a gyerekét. De mindezt már a helyiség túlsó sarkában tudom meg, ahová követem, és tolmács nélkül. Csak éppen folytatás nincs, mert nyílik az ajtó, megint megjelenik valaki és megismétlődik a szünetbeli jelenet: ismét egy jó ismerős és egymás ölelgetése. S még két-három perdülés közt, néhány fej fölött, távirati stílusban hozzám: — Látja, ezt szeretem én, a mozgást, az utazást, azt, hogy amerre járok, mindenütt találok jó barátokat. És hát játszani, azt nagyon szeretek. — Hová megy legközelebb? — Budapestre és onnan haza, azután. Szibériába. Sok szép sikert és sok jó barátot! konzervatóriumot és a főiskolán gordonka- és zeneszerzés szakot tanult. De még ennyi se ment simán. Mert közben egyet perdült és hosszú, fekete haját kezdte fésülgetni egy kis kefével. Egy újabb félmondat után púdert kent az arcára. Érthető volt, hiszen még folytatódott a fellépése. De nyugodt ezután se maradt. Csupa vitalitás volt, hosszú, fekete ruhájában ide-oda röpködött, csak a földre helyezett hangszerét óvta féltőn, távol tartó mozdulattal. A Művet tolmácsoló- előadóművész lázában égett, de azért mindenkinek juttatott egy mosolyt s halk bocsánatkérést rebegett. míg képes volt újra folytatni megkezdett beszélgetésünket. — Tudjuk, hogy nemcsak interpretál, maga is szerez zenét. — Zenekari és vokális műveket, kamarazenét. és hangszerekre is, főleg gordonkára. Mint előadóművész, első nagy sikerét 1969-ben aratta Firenzében, a fiatalok nemzetközi versenyén. Az ismert csellóművész, Gáspár Gassadu különdíjjal tüntette ki, mint a legjobb női csellistát Hamarosan elnyerte Moszkvában, a IV. Nemzetközi Csajkovszkij-versenyen a második díjat. Azóta világjáró művész. Olaszországban, Finnországban. Jugoszláviában, az NDK-ban és más országokban lépett pódiumra. Szólistaként, kamaraegyüttesekkel és nagyzenekarokkal. Nálunk sem először járt, 1970-ben ugyancsak a zenei fesztivál keretében lépett fel az Interpódiumon. Szerettem volna, ha bővebben beszél tételben (hű 4)
