Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-11-09 / 46. szám

MINDENT AZ EMBERÉRT A szolgáltatások szolgálják a lakosságot! III. PANASZTÉTEL ÉS REKLAMÁCIÓ AZ ÜZLETBEN, ILLETVE A SZOLGÁLTATÓNÁL A szervezet köteles az üzlet vagy üzemrész tevékenységét úgy irányítani, hogy az megfeleljen az egységes szocialista kereskedelmi politika alapelveinek és a biztosításukat szolgá­ló intézkedéseknek, amelyeket az illetékes állami hatóság tett. A kivételezés az áru árusításakor, vagy a szolgáltatásnyújtás­kor tilos. Lehetővé kell termi: hogy a fogyasztó meggyőződhessen a számlázott ár helyes­ségéről, arról, hogy az megfelel-e a megszabott, vagy az egyezményes árnak. Ha a közétkezdében nem ismert előre az adag nagysága és ezért az étlapon sincs feltüntetve, még fogyasztás megkezdése előtt tudatni kell azt a vásárlóval. hogy a vásárló meggyőződhessék a vásárolt áru mérésének helyességéről. Az üzletben vagy üzemrészben csak a törvé­nyes követelményeknek megfelelő mérőeszközök használha­tók. A fogyasztó elsősorban abban az üzletben vagy üzemrész­ben élhet a hibás áru eladásával, illetve a szolgáltatásnyújtás­sal járó felelősségből eredő jogával, ahol az árut vásárolta, vagy a szolgáltatást igénybe vette, amennyiben nem a szava­tossági javítással megbízott szervezetnél reklamál. Ha alkalmi rendezvényen vagy ideiglenes árusítóhelyen folyik az árusítás, esetleg a szolgáltatásnyújtás, a szervezet köteles feltüntetni azon üzlet vagy üzemrész címét, ahol a vevő az alkalmi árusítás befejezése, az ideiglenes árusítóhely megszüntetése után reklamálhatja az esetleges hiányosságo­kat. Ha reklamáció esetén az üzlet vagy üzemrész vezetője úgy dönt. hogy a reklamált áru tulajdonságait laboratóriumban, speciális műszerek segítségével szükséges ellenőrizni, a mű­szaki szabványokkal összevetni, esetleg az árut ott kell megtekinteni, ahol éppen van, a reklamáció elintézése nem tarthat tovább harminc napnál. Ha az állampolgár az utazási iroda által nyújtott hiányos szolgáltatást annak folyamata alatt reklamálja az utazási iroda illetékes dolgozójánál, a dolgozó azonnal köteles az ügyben dönteni, és a reklamáció jogosultsága esetén azonnal felszámolni a hiányosságot. Más esetekben az utazási iroda által nyújtott utolsó szolgáltatás utáni három napon belül köteles a dolgozó továbbítani a reklamációt. Ha az utazási iroda szolgáltatásának igénybevétele után reklamál az állam­polgár az iroda vezetője vagy a vezetéssel megbízott dolgozó három napon belül köteles dönteni az ügybén. Ha az utazási iroda vezetője úgy dönt, hogy az ügy további kivizsgálást kíván, értesíti erről a reklamálót. A hazai vagy külföldi szolgáltatásokat érintő reklamációk intézésére megszabott határidő hatvan nap. Az üzletek vagy üzemrészek dolgozói nem kérhetik, hogy a visszajáró pénzért a fogyasztó további árut vásároljon vagy további szolgáltatást igényeljen és azt sem, hogy ő gondos­kodjék apró pénzről. Az üzlet vagy üzemrész egész nyitvatartási ideje alatt köteles felvásárolni a visszaváltható üvegeket, csomagoláso­kat, amelyekben az üzlet vagy üzemrész árut forgalmaz. Az üzlet a kiválasztott eladásra kijelölt árut köteles eladni. Az eladásra kijelölt áru az, amely az üzletben, az üzlethez tartozó helyiségekben vagy a kirakatokban van, s amelyet mennyiségileg, illetve minőségileg átvettek a rendes vagyon­jogi okmányokkal együtt és fel van rajta tüntetve a kiskeres­kedelmi ár is. De ide tartozik az üzletben — minták és katalógusok szerint — rendszeresen árusított áru is. A meg­rongált, a reklamációs eljárás tárgyát képező áru és a szervezet beleegyezésével versenytárgyként kiállított áru nem adható eL Az árut külön csomagolással ellátni, amelyért fizetni kell, csak a vásárló beleegyezésével lehet. A mozgássérülteknek és a terhes nőknek nem kell várakoz­niuk soron kívül kiszolgálhatok, azzal a feltétellel, hogy az Üzletben korábban érkezettek is megkapják a kért árut. A kereskedelmi szervezet által kijelölt üzemrészek külön előírások alapján (123/76. és a 83/77 sz. hirdetmény) a kistermelőktől, kisállattenyésztöktől és gyűjtőktől vásárolt növényi és állati terméket erdei növényt, gyümölcsöt, gom­bát is felhasználhatják étel. ital és félkészáru készítésére. A gombák, erdei termények vásárlásával, azok feldolgozá­sával csak olyan üzemrész bízható meg, amelynek dolgozói kellően ismerik ezeket a terményeket. A panaszkönyv A panaszkönyvet a polgárok számára jól látható és megkö­zelíthető helyen kell elhelyezni. Az üzlet vagy üzemrész vezetőjének biztosítania kell a panaszkönyv kifogástalan állapotát és azt hogy a vevő az árusítás ideje alatt bármikor tehessen bejegyzést. A panaszkönyvbe a vevőnek jogában áll bejegyzést tenni anélkül, hogy igazolná kilétét. Arról, hogy panaszkönyvet csak az értékesítő központok vagy az egyes részlegek is vezetnek-e, a kereskedelmi szervezet dönthet az árusítás és üzemelés tetjedelme és feltételei szerint, de mindenképpen úgy, hogy a panaszkönyv a nyitvatartás ideje alatt a fogyasztók rendelkezésére álljon. A bekötött panaszkönyvet el kell látni a szervezet pecsétjé­vel és a szervezet vezetőjének aláírásával, az oldalakat pedig folytatólagosan meg kell számozni. A panaszkönyvnek tartal­maznia kell a bejegyzések módjáról és a panaszok intézéséről szóló útmutatást. A panaszkönyvet az üzlet vagy üzemrész vezetője naponta köteles ellenőrizni. A hatáskörébe tartozó bejegyzéseket két munkanapon belül köteles elintézni és a panaszkönyvben is ' fel kell tüntetnie, milyen intézkedéseket tett az ügyben. Amennyiben a panaszkönyvbe a panaszos feltüntette a nevét és címét, az említett határidőn belül az üzletvezető köteles neki írásban feleletet adni. Az üzlet vagy üzemrész vezetője köteles az elintézésről szóló jelentésmásolatot az előbb emlí­tett határidőn belül elküldeni a szervezetnek is. Egy másolat a panaszkönyvben marad. Azt a panaszt, amelyet az üzlet vagy üzemrész vezetője egyedül nem tud orvosolni, vagy amely az ő személyét érinti, a bejegyzéstől számított két munkanapon belül el kell juttatni az üzemeltető szervezethez. A felettes szervezet a bejegyzéstől számított tíz napon belül köteles intézkedéséről értesíteni az üzlet vagy üzemrész vezetőjét illetve a panaszost, ha az nevét és címét is feltüntette a panaszkönyvben. A szélesebb körű kivizsgálást igénylő panaszokat harminc napon belül kell elintézni. A nevét és címét feltüntető panasztevőt a szervezet tíz napon belül köteles értesíteni a panasz kivizsgálásáról. Az üzlet vagy üzemrész vezetője a bejegyzés másolatára feljegyzi, hogy a vizsgálat milyen eredménnyel végződött, ill. milyen intézkedéseket hoztak az ügyben. A bejegyzések határidőn belüli kivizsgálásáért és elintézé­séért az üzlet vagy üzemrész vezetője felelős. A szervezetnek továbbított panasz intézéséért a szervezet felelős. Magán árusítás Az állampolgárok magán kereskedelmi tevékenységének és az általuk való árusításnak az engedélyezése (a 130/81. sz. hirdetmény és az erre vonatkozó előírás). A házilag készített, illetve megtermelt termékek árusításá­nak engedélyezéséért folyamodó kérvénynek a következőket kell tartalmaznia: 0 a kérvényező neve és címe • az eladásra szánt áru megnevezése • milyen módon szerzi be a házilag gyártott termékhez szükséges alapanyagot, és milyen mennyiségben fogja termé­két árusítani. A helyi nemzeú bizottság a döntés meghozatalához további okmányokat, termékmintákat kérhet, s elrendelheti a fo­gyasztói ár megszabását is. A helyi nemzeti bizottság az engedélyben meghatározza • a termék fajtáját • az árusítás teijedelmét és helyét • az engedély érvényességének idejét • esetleg további feltételeket, amelyekhez az árueladást köü. Az árusítási engedéllyel rendelkező egyén, polgár köteles • áruját a piacokon, vagy az illetékes nemzeti bizottság által meghatározott helyen árusítani • az árut személyesen, esetleg családtagja segítségével árusítani • áruját az általános érvényű jogi előírásoknak megfelelő­en árusítani (főleg a higiéniai előírások!), és a termék árát olvashatóan feltüntetni. • a vásárló kérésére elismervényt adni a vásárolt áruért kifizetett pénzösszegről. 0 az árusítás ideje alatt magánál tartani és az illetékes szervek felszólítására felmutatni az árusítási engedélyt, továb­bá jól látható helyen olvashatóan feltüntetni nevét és állandó lakhelyét. 4 A helyi nemzeti bizottságok az árusítás idejét, helyét és a közterület használatáért járó illeték nagyságát meghatározó piacrendet adnak ki. A saját házilag termelt vagy feldolgozott termék árusításá­nak engedélye a határidő leteltével vagy a jogosult halálával érvényét veszíti. Az engedély megbontható, ha a jogosult megfelelő ok nélkül nem használja ki, ha a 130/81. sz. törvény által megszabott kötelességeinek nem tesz eleget vagy ha a társadalmi érdekek úgy kívánják. A magánkereskedelemben előforduló kihágások Ha magán személy az árusításkor kihágást követ el a helyi nemzeti bizottság • megrovásban részesítheti • 2000-től 5000-ig terjedő pénzbüntetéssel sújthatja: • lefoglalhatja az áruját. 2000 Kés-ig tetjedő pénzbüntetéssel sújtható az a személy, aki kihágást követ el. mert • nem tesz eleget a piacrend által megszabott kötelességé­nek: • meg nem engedett helyen árusítja az áruját; • az illetékes szervnek nem mutatja fel az árusításról szóló engedélyt; • nem tünteti fel olvashatóan és jól látható helyen a nevét és állandó lakhelyét; • nem tesz eleget a 130/81. sz. törvénynek, vagy annak alapján meghatározott kötelességének. 5000 Kés-ig terjedő bírsággal sújtható az a személy, aki kihágást követ el. mert • engedély nélkül árusít olyan árut. amelynek árusítása engedélyhez kötött, vagy jogtalan kereskedelmi tevékenységet végez • áruja minőségével, mennyiségével, áfával megkárosítja a vásárlót Az áru lefoglalása és elkobzása ■ Ha magán személy hibás, az árnak nem megfelelő árui vagy engedély nélkül árusít áruját a nemzeti bizottság: • lefoglalhatja; • a kihágásra felhasznált árut elkobozhatja, ha a kihágást elkövető személy nem vonható felelősségre, vagy ha nem a saját áruját árulja. (nő?)

Next

/
Thumbnails
Contents