Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-11-09 / 46. szám
Jut is, marad is?! Október közepe, ragyogó napfényes délelőtt, igazi,.vénasszonyok nyara". Olyan ritka szép ősz, amilyenre sokáig emlékezni fogunk. Az autó simán szeli a kilométereket, én pedig nézelődöm, gyönyörködöm a takaros, rendbe tett határ láttán. A lehúzott ablakból szinte érezni vélem a frissen szántott föld illatát. Jóleső érzéssel tekingetek jobbra-balra, közben elégedetten öszszegezem: a szövetkezeti tagok, az állatni gazdaság dolgozói az idén a rossz idő beállta előtt „rendbe tették” a határt. Magtárakba került a szem. begyüjtöhelyekre a zöldség, és már csak itt-ott. elvétve látni a földben egy-egy kisebb tábla cukorrépát. Tornaijáról (Safarikovo) haladunk Feled (Jesenské) felé, amikor megállunk. Ahogy letekintek az út szélén a földre, egyszerre elillan a jókedvem. Az aszfalton és a fiiben szerteszéjjel szórt sárga kukoricaszemek. Átmegyek az út másik oldalára, ott is ugyanaz a kép fogad... Tizenöt-húsz perce megyek már. egyre az utal nézem és rajta a szűnni nem akaró kukoricasávot. Megkeseredett szájízzel gondolok az ígéretekre: jól felkészülve várjuk a betakarítást, mindent megteszünk, hogy szemveszteség nélkül... Eszembe jut a téli-tavaszi hónapok kritikus időszaka, amikor a takarmány hiány miatt sok szövetkezetben és állami gazdaságban korábban ismeretlen, új intézkedéseket vezettek be annak érdekében, hogy átteleltessék az állatokat. Nehéz, mindenkit érintő gondok voltak ezek, amelyek egyetlen józanul gondolkodó embert sem hagytak nyugodni. Most örültünk a jó termésnek, a kedvező időjárásnak a betakarítási munkák idején. Lehajolok a földre és megmerítem a tenyerem az elhullajtotl kukoricával. Kik szórták szét ezt az értékes takarmányt? Müven hozzáállással rakták meg és indították útnak a teherautókat ? Hágy százalékos vesztességet engedtek meg maguknak. amíg a begyűjtőhelyre került a szem ? Kiket terhel a felelősség a hanyag munkáért és egyáltalán: hol az ellenőrzés? GÁL ETA Fotó: Könözsi István nö A Szlovákiai Nőszövetség hetilapja XXXI. évfolyam (nő 2) Főszerkesztő: HARASZTI-MÉSZÁROS ERZSÉBET Főszerkesztő-helyettes: JANDÁNÉ HEGEDŰS MAGDA Megbízott főszerkesztőhelyettes : MEGYERI ANDREA Szerkesztőségi titkár: GRENDELNÉ S. ÁGOTA Grafikai szerkesztő: SCHREIBER KATARINA Kiadja a Szlovákiai Nőszövetség KB 2IVENA kiadóvállalata. 812 64 Bratislava. Nálepkova 15 — Szerkesztőség 812 03 Bratislava. MartanoviCova 20. Telefon — titkárság: 585 19; főszerkesztő; 549 25 — Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat — Megrendelhető bármely postahivatalban vagy kézbesítőnél — Előfizetési díj negyedévre 36.40 Kés. — Külföldi megrendelések. A Posía Központi Sajtókiviteli és Behozatali Szolgálat — PNS. Üstredná expedicia a dovoz tlaíe, 817 59 Bratislava, Gottwaldovo nám. 6. Magyarországon terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely postahivatalnál, a kézbesítőnél és a Posta Központi Irodánál (Budapest V.. József-nádor tér 1.) — Előfizetési díj; egyéni, évi 180,— Ft — közületi 220.— Ft — Csekkszámlaszám MNB 215-96162 — A SÜTI 6/28 engedélyével. Nyomja: Vychodoslovenské tlaéiame. n. p., 042 67 KoSice, Svermova 47. Indexszám: 49413 Kéziratokat és képeket nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Címlapunkon: Nagy László felvétele J