Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-11-02 / 45. szám
ügyes kezek Nem minden faluban van a hímzésnek hagyománya. Örsújfalun (Nová Stráz) is csak mióta a mintakönyvek garmadájából válogathatnak a kézimunkázni akaró asszonyok, azóta fognak neki sokan, hogy lakásukat sajátkezű munkáikkal díszítsék vagy ruháikat élénkítsék a tarka hímzésekkel. Az idősebbek visszaemlékezése szerint korábban nem hímeztek, nem varrtak, nem szőttek a faluban. Az utolsó kendervászon darabot is már rég elmosta az árvíz, ha 1965-ben még egyáltalán akadt ilyen a faluban. Szövőszéknek hírehamva sincs. Talán Aranyosra (Zlatná n. O.) jártak szövetni takácshoz a régiek — halványan emlékszik Petrécsné; az aranyosi takácsot emlegette nagyanyja. Ám Petrécs Vincéné visszaemlékezik gyermekkorából egy kedves tanítónőre, Mátics Júliára, akit csak kisasszonynak szólítottak a gyerekek. Ő igyekezett rávenni a leánygyermekeket megkopott. A hímzöfonal kíszakadozott, de a minták még mindig leszámolhatok. A színek is élénkek. Csakhogy ezek közül a rózsák, karácsonyi ágak, kiskutyás és rozmaringos minták közül manapság senki sem válogat. Petrécs néni már nem kézimunkázik. Leánya, Némethné viszont nagyon sokat és nagyon szépen hímez, de elsősorban kézimunkakönyvekböl, képes lapokból. S a mutatósabb, a tarkább tömött hímzést kedveli a színes alapanyagú terífőkön. Valóban nem egyszerű feladat néhány motívummal egy egész felületet ízlésesen kitölteni. Útmutatás nélkül a kevésbé gyakorlott szem könnyen elvéti az arányokat. Túlzsúfolttá sikeredik a kompozíció, esetleg zavarossá, szétesővé, ha túl sokféle, vagy egymáshoz nem illő mintákat válogatunk össze. Máskor, ha egyszerűségre, mértéktartásra törekszünk, esetleg előfordulhat, hogy szegényes, üres marad a kezünk alól kikerüa hímzésre, kézimunkázásra is. Megtanította őket az alapvető öltésformákra, az egyes hímzésféleségek közti különbségtevésre. Egy terítönyi vászonra egymás után csíkokban sok motívumot varrtak föl, csikmintákat, betüformákat, virágtöveket keresztszemes öltéssel. Ugyanilyen mintadarabot készítettek horgolt mintákból is. Ezeket mondták mérkendönek. Mint egy nyitott könyvből, úgy válogathatott a későbbi hímző a mérkendő motívumai között. Különösen a keresztszemes minták könnyen leolvashatók. Szegélynek, középmintának térítőre, ingvállra mindenhova akadt egy-egy megfelelő motívum. Petrécs néni keresztszemes mérkendöje 1925 óta alaposan lö munka. Mindenképpen érdemes hát figyelembe vennünk — különösen ha egy jellegzetes táj hímzőelemeiről van szó — a kiválasztott mintákhoz szokásos, ill. ajánlott szerkesztési elveket is. Természetesen, semmit sem kell mereven értelmeznünk, saját ízlésünkről lemondanunk. Ám ha nincs szerencsénk egy sajátságos izléskultúrába belenevelődnünk, akárcsak a hímzések területén is — mint ahogy volt például az előző számunkban bemutatott perbetei (Pribeta) Szabó Ernönének —, akkor kezdetben érdemes az innen-onnan felszedegetett elemeket külső tanács szerint rendezni egységes egésszé, míg kialakul gyakorlatunk, a magunk egyéni és biztos ízlése. Kocsis Aranka Ínö2i
