Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)
1982-01-26 / 5. szám
kuckó ■ Berze Nagy János C í CÁUtda^^a^CcLis Hol volt, hol nem volt, ott, ahol a kurta farkú kis malac túr, mit egyszer egy szegény ember. Olyan igen szegény volt, hogy’ mindennapi betevő falatját is csak úgv tudta előteremteni, hogy mindent összegyűjtött, mit erdőn, mezőn talált. Egyszer, amikor éppen madarászott, fogott egy igen szép varjút. Fekete volt a madár, mint az éjszaka, s mégis úgy ragyogott a tolla, mint a csillagok. Hazavitte hát, s a gyerekek igen megörültek neki Kalitkába tették, úgy nevelték. A varjú meg csak nőtt, növekedett, s később már annyira megszelídült, hogy’ kézből evett, s ott ugrándozott a szobában. Egyszer odatévedt egy vándor. Nézegette a madarat, kezébe vette, s véletlenül a szárnya alá nézett Hát a bal szárnya alá az mit írva, hogy aki a májából eszik, abból római király lesz- A másik szárnya alá meg az volt írva, hogy aki a szívéből eszik, annak a párnája alatt minden reggel három arany lesz. No, ki nem akarna római király lenni? A vándor is elhatározta, hogy ö addig nem nyugszik, míg nem eszik a madár májából. Látta ezt az írást a szegény ember is. Nem tudott olvasni, s megkérdezte a vándort, mi van oda írva. — Nem valami jó! — mondta az. — Két nap múlva megdöglik ez a madár. Legjobb, ha levágod. Én amúgy is nagyon szeretem a varjút, ha megsütteted, adok érte ezer aranyat. A vándor ki is rakta a pénzt az asztalra A szegény ember sajnálta nagyon a madarát, de a pénzre is nagy szüksége volt. Nem sokat gondolkodott, fogta, levágta és megsütötte. Amint sütögeti, egy pillanatra kiment a konyhából. A gyerekei ott lebzseltek, éhesek voltak, kilopták a serpenyőből a szívet meg a májat, s megették. Mikor odatették a vándor elé a húst, hiába kereste, bizony nem találta Majd fölvetette a méreg! — Hé, te szegény ember! Hol a szive meg a mája ? Ugyan kereshették! No, hogy nem találta, a vándor már látta hogy belőle is aligha lesz római király. Fölugrott, nem evett egy falatot se, otthagyott csapot, papot. Szomorkodott nagyon a szegény ember! Sajnálta hogy elveszed a tenger sok pénz- Meghagyta hát a fiainak, hogy addig ne kerüljenek a szeme elé, míg vissza nem szerzik. Búslakodott a két fiú, de mit tehettek? Útnak indultak megszerezni az ezer aranyat Mentek, mendegéltek hát nagy szomorúan, míg estére eljutottak eg}’ nagy erdőbe. Ott éjszakáztak. Mikor reggel felébredtek, odatévedt egy katona Az útbaigazította őket, hogy juthatnak el a városba Odamentek hát egyenest Éppen akkor halt meg a király. Ahogy nagy fáradtan beérkeztek, látnak egy szép aranypadot, az öregebbik leült a padra a kisebbik meg lefeküdt a pad alá. Arra ébredtek, hogy nagy tömeg állja őket körül, és nagyban éljeneznek. Bevitték őket a palotába, és azt, aki megette a varjú máját, menten királlyá választották. A rómaiaknak ugyanis az volt a szokásuk, hogy azt választották királlyá, aki nem tudta, hogy meghalt az öreg király, és ráfeküdt az aranypartra. Eddig már hét királyuk volt, valamennyit így választották. No, így lett a nagyobbik fiúból király. Nem is volt gondjuk azután, mert a nagyobbik királykádon, a kisebbik meg minden reggel előszedte a párnája alól a három aranyat. Az apjuk közben nagyon megbánta hogy elkergette a fiait. Útnak indult, hogy fölkeresse őket. Amikor elért Róma városába már olyan szegény volt, hogy kéregetett. Bement a palotába is. A király rögtön megismerte, s szaladt az öccséhez. Az is nagyon megörült, aztán mind a ketten a nyakába ugrottak. Dehogy haragudtak rá! Azt azért szégyettték, hogy olyan ágrólszakadt. Elvitték hát suszterhoz, szabóhoz, szép ruhát, csizmát csináltattak neki, aztán ott tartották maguknál Azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak. [nőié) Jung Károly Holnapután, Ma délelőtt. Túrós lepényt Szüretelnek. Éjfél után. Estefelé, Egérlyukban Hegedülnek. Elhiszed-e? Nagy Zoltán illusztrációja _ KEDVES GYEREKEK! „Kedvenc virágom a rózsa. Legszebb talán a piros és a sárga, de nagyon szeretem a sárga-fehéret is. A virágok királynőjének mondják, ámbár minden virág gyönyörű. Talán színük a legcsalogatóbb, azonban ha közelebb megyünk, lehajolunk hozzájuk, illatuk is csábít. Sok szólás-mondás maradt fenn a virágokról: Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet — talán ez a legismertebb. Sok verset is ismerünk, amelyek témája a virág." — írja levelében Baári Éva alistáli (Hrobonovo) tanuló, s feladatul azt adja minden Kuckó-olvasónak, találjon — és küldje be címünkre: a Nö szerkesztősége, 812 03 Bratislava, Martanovicova 20. — minél több szólást, közmondást és verset, amelyek a virágokhoz kötődnek.
