Nő, 1982 (31. évfolyam, 1-52. szám)

1982-01-26 / 5. szám

ros levéltára 1376—1850 című müvén kívül számos kitűnő várostörténet! és gazdaságtörténeti tanulmányt közölt a Magyar Figyelőben, a Magyar Újságban, s külföldi német folyóiratokban is. Ezeknek a tanulmányoknak egy részét a felszabadulás után írt két monográfiájába is beépítette. Az egyik monográfia 1955-ben jelent meg Egy kárpáti latifundium a hűbéri világ alkonyán címmel; a másik, a szélesebb olvasói körökben ismert, a Bratislava érdekes történelmi korszakát feldolgozó monográfia (A koronázó város) pedig csak 11 évvel a szerzője halála után, 1973-ban látott napvilágot. Irodalomtörténeti jellegű írásai közül egy terjedelmes kapcsolattörténeti tanulmány tekinthető a legjelentősebbnek (Riedl Szende hídverési kísérlete a cseh és magyar szellemiség között a Bach-korszak Prágájában. 1936), de értékesek a huszonévesen irt olyan értekezései is, mint az Egyetemes Philológiai Közlönyben 1909-ben megjelent Hölderlin Frigyes és az Athenaumban 1916-ban közölt Madách és Hegel.

Hol van, illetve hol lenne a helye Sas Andornak a csehszlovákiai magyar irodalmi és olvasói köztudatban, és elfoglalja-e ezt a helyét?

— A pedagógus Sas emlékét száz és száz tanítvány őrzi, a kutatóét pedig főképp a főműve. A koronázó város. A szellemi örökség hatékonyságát, továbbélését Párkány Antal 1975-ben kiadott életrajzi műve is lói elősegíti (Sas Andor helye a csehszlovákiai magyar kulturális életben). Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy az 1962-ben elhúnyt Sas Andor neve és szelleme az irodalmi és olvasói tudatunkban most is él és hat. És hogy ez a hatás a jövőben se csökkenjen, azt egy olyan kiadvánnyal lehetne biztosítani, amely a közelgő születési centenárium évében, 1987-ben jelenne meg és válogatást adna Sas egész életművéből: kezdve az ifjúkori igényes irodalomtörténeti dolgozatokkal és befejezve két kéziratban maradt történeti tanulmánya megfelelő részleteivel.

Köszönöm a beszélgetést: TÓTH LÁSZLÓ

SAS ANDOR ÉaziRGzg fepeRG

a

diéták városában

(Részlet)

Abban a városban, ahol most felidézzük Kazinczy emlékezetét, ö több ízben megfordult, sőt ismerte a várost, még mielőtt ide került volna. Tizenhat esztendős korában. 1775- ben édesanyja ösztönzésére és költségén megjelent Kazinczytól egy 71 oldal terjedelmű könyvecske, az akkori hazai földrajzról szóló munka, tartalmilag lexikális átlagú összefoglalás, de pedagógiai jelentőséget kölcsönzött neki az a körülmény, hogy prózában volt megírva, míg addig a földrajzot ügy tanították, ahogy a Hármas kis tükör: tudniillik nem nagyon költői, de az iskolás gyermekek által könnyen betanulható versekben. Pozsonnyal ez a művecske figyelemre méltóan foglalkozik, közli róla, hogy a diéták városé, azután itt hivataloskodik a helytartótanács, majd sor keiül a különböző rendházak és kolostorok megemlítésére, egyhangú felsorolásuk nem átül el irántuk rokonszenvet. ellenben befejezésül megtudja az olvasó, hogy az evangélikusoknak hímeves iskolájuk már akkor is megvolt, és templomaik sorában nemcsak a magyar és a német hívek temploma, hanem a szlovák evangélikus templom is meg van említve. Egyébként Kazinczy tudott szlovákul, fogságáról szóló naplójában idézi, amint a cellájánál álló ör értesítette 1795. május 20-án arról, hogy Martinovicsot és négy társát kivégezték: „Uz sú prec."

Honnan ered Kazinczy szlovák nyelvtudása?

Édesapja 1767-ben felvett mellé egy késmárki luteránus diákot, aki németre és latinra oktatta az apai házban a fiút. Ez a tanító szlovák volt, s Kazinczy önéletrajzában mint késmárki „tót deákot" emlegeti, ő kísérte el az 1768/69-es tanévre Késmárkra. Arról az apáról, aki szlovák preceptort tartott Kazinczy Ferenc mellett, az utóbbi feljegyezte, hogy négy nyelvet bírt, ezek: magyar, deák. német, tót. Kazinczy a szlovák beszédet preceptorán kívül édesapja ajkáról is hallotta.

1777 óta Kazinczy többször járt Bécsben, s ilyenkor rendszerint útba ejtette Pozsonyt.

így tett 1789 novemberében is. Akkor még iskolafelúgyelő volt, aki azonban túlemelkedett minden felekezetességen. s pozsonyi tartózkodása alatt szívesen fogadta a várban lévő papnevelő intézet fiatal hallgatóinak meghívását. Kazinczy igen kedvelte a fiatal teológusok egyikét. Döme Károlyt aki verselt. Meg is jelentetett a versei közül egyet a Kassán 1790-ben megindított Orpheus című lapjának első füzetében.

Dömén kívül a régi Pozsonnyal való kapcsolatot jelent egy antológia megjelentetése Weber Simon Péter pozsonyi nyomdásznál. Ennek az antológiának a címe Helikoni virágok. Dömének hat versét vette fel bele Kazinczy, s azt remélte, hogy Dömét, pap létére is, a felvilágosodás mellé állítja a köztűk szövődő baráti kapcsolat. Webert Kazinczy dicséri leveleiben, amikor 1791 -ben megjelent a Helikoni virágok. A következő évre is összeállította Kazinczy az antológia folytatását. azonban Weber visszalépett a kiadástól. Weber Simon verseket is irt. 1796-ban Csokonai fordítja magyarra egy indulójának szövegét. Csokonai lapja, a Diétái Magyar Musa Webemél jelent meg.

1803-ban Kazinczy levélben fordul Weberhez. a jövő évben műveiből három részletben hat kötetet szeretne megjelentetni nála. Honoráriumként 200—200 példányt kér minden kötetből.

1789-ben látogatása alkalmával Kazinczy a déli pozsonyi városfal és a Duna között lévő Rózsa utcai Aranyrózsa fogadóban szállt meg. Ugyanide tért be 1795. október 1 -én Pestről jövet, ahonnan szeptember 24-én indult el, azonban nem egyedül, hanem egy katonatiszt, Ptetz százados társaságában.

A százados Kazinczyt mint államfoglyot kísérte, akinek halálbüntetését bizonytalan ideig tartó fogságra változtatták. Az utazás ilyen körülmények között is fellélegzést hozott az elítéltnek, mert több mint egy esztendős fogság után szabad éq alá keriilni fizikai és lelki tekintetben jótétemény volt

Szerencsére a kisérö, Pletz kapitány jöravaló ember, s viselkedésében bizonyára kifejezésre jutott az elitéit magyar jakobinusok pártján álló szervezetlen és hallgatag közvélemény. Ez a százados már útközben levétette Kazinczyról a bilincset. Pozsonyba érve együtt indultak el a várost megnézni.

Maradhatott-e Kazinczy inkognitóban Pozsonyban? Az itt megjelenő, nagy olvasótáborral bitó német újság, a Pressburger Zeitung már júniusban hozta egy budai tudósításban Kazinczy Ferenc nevét azok között, akiket ugyan halálra ítéltek, de kegyelmet kaptak.

Szinte fel kell tételezni, hogy az Aranyrózsa fogadóban a pincér tudta, kicsoda Kazinczy és hova érdemes öt irányítani. Közölte ugyanis Abaffy Ferenc lakásának címét, aki Kazinczyval egytdöben ugyancsak vizsgálati fogoly volt. de felmentették.

Kazinczy felkereste Abaffyt. járkált a városban s este mind ö, mind társa, aki még azt is megengedte magának, hogy elment a pozsonyi német színház előadására, rendben hazatértek, pedig volt náluk pénz s a megszökés lehetősége nyitva állt.

Még mielőtt szabad sétájukra elváltak volna a jóindulatú kapitánytól, a Franciskánusok terén a kapitányt megszólította egy régi ismerőse s megkérdezte tőle: Mit csinálsz itt? „Viszem ezeket az államfoglyokat Brünnbe" — hangzott a felelet. A megszólító nem vette komolyan a választ s azt mondta a tisztnek: „Te most is a régi vagy. Úgy látszik, eleven még a tréfálkozó kedved." — Kazinczy erre odalépett az idegenhez, s így szólt hozzá: „Bizony, mi államfoglyok vagyunk."

A német meresztette rájuk a szemét. A kapitány pedig ezek után a rábízott két foglyot elengedte estig azzal a megjegyzéssel: „Minek zavarjuk egymást, de este legyetek a vacsoránál a Rózsában."

Kazinczy elvitte társát, Szlávy György volt bihari szolgabirót a várba, megmutatta neki a Pátffy-kertet (a mai Rádió épület helyén) és könyvárushoz is bevitte.

Könyvárus volt több is Pozsonyban, de a foglyokat talán jobban érdekelte a Pressburger Zeitung akkor megjelent legfrissebb számának az a híre, hogy bécsi értesülés szerint a francia csapatok átkeltek a Rajnán, megverték az osztrákokat és negyven ágyút zsákmányoltak. Ilyesmi csak reményt ébreszthetett a foglyokban. Ha az ő tömlöctartójuk Ausztria elveszti a háborút, abból csak szabadulás születhet.

1795. október 2-án a tiszt és a két fogoly tovább indultak Brünn felé.

Kazinczy 1801 júniusában történt kiszabadulása után 1808-ban látogatta meg Pozsonyt, Bécsen át ért oda.

Ausztria szorongatott helyzetben volt a Napóleon ellen folyó háborúban, s a magyar nemesség, amely a háborús konjunktúrát szívesen látta, három esztendőre megszavazta a nemesi felkelést.

Kazinczy elmegy meghallgatni a Mihálykapu utcában lévő országházban a kerületi ülések és az alsó tábla összes üléseinek tárgyalását.

Azt a megfigyelést teszi, hogy egy-két évtizeddel azelőtt nem nyüzsögtek úgy a főurak a városban, most mindenütt feltűnnek rendjeleikkel, „a nagycsillagosok száma szaporodott" és míg azelőtt nagykereszttel alig lehetett látni urakat, most jócskán mutatkoznak.

Talán az is reményt ébresztett benne, hogy ide utaztában látta, amint Komáromban hatalmas sáncmunkákon dolgoztak, úgy látszik a bécsiek menekülését készítik elő. Feljegyzésre érdemesnek tartja 1808-ban azt is, hogy Trencsén követe a magával hozott megyei utasítás értelmében ellene volt akár tartós, akár átmeneti felkelés, inszurrekció megszavazásának. Az alsó táblán elnöklő személynök nem akarta elhinni a trencséni követnek, hogy ilyen utasítása van. de az igazolta magát, s Kazinczy erről a háborúellenes magatartásról azért ír env ismerősének mert rokonszenvesnek tartotta