Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-09-15 / 38. szám
Családi kör CSONKA-E A CSONKA CSALÁD ? A válás után kialakuló érzelmi állapotok, emberi problémák sokszor szinte függetlenek a szándéktól. De az ezekkel való szembenézés, az őszinte önvizsgálat mégiscsak sokat segít: lehet, hogy a második típus képviselői közül néhányan jobban be tudnák tölteni anyai hivatásukat, ha a gyermek nevelését átmenetileg vagy végleg az azt vállaló apára bíznák, persze a minél erősebb kapcsolat fenntartásával, mintha kedvetlenül, a terhektől roskadozva formálisan ők nevelik a gyermeket. Az „egyszemélyi" nevelés hátrányait sokban csökkentheti a másik szülővel való kapcsolat. A válás feszültségei közepette igen nehéz szembesülnünk azzal, hogy a gyermeknevelés minden körülmények között két ember ügye. Úgy érezzük, hogy a másik fél — erre utalnak a legutóbbi események tapasztalatai — nem is alkalmas arra, hogy gyermekünknek a nevelője legyen. Gyakran úgy érezzük, hogy a családból elköltöző fél a gyermeket is elhagyja, s rejtett módon mintha néhány anya elő is segítené ezt a helyzetet. Bármily nehéz is, érdemes ilyenkor néha visszagondolni azokra az időkre, amikor a másik felet még szerettük, amikor úgy ítéltük meg, hogy közös gyermeket szeretnénk. Emberi kapcsolatokban ritkán találni „felelőst". Könyörtelenül szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy a kapcsolat megromlása nem varrható az egyik vagy a másik fél nyakába: valójában vagy mindkét fél, vagy egyikük sem tehet róla! Éppen ezért nagyon fontos, és ehhez valóban sok önfegyelem kell, hogy a gyermeket hagyjuk ki a konfliktusokból, bármennyire nehéz is ez! Ne próbáljuk öt a pártunkra állítani! Nem kell attól tartanunk, hogy a másik szülőiéihez húzó gyermek kevésbé fog bennünket szeretni; épp ellenkezőleg, ez akkor következne be, ha úgy venné észre, hogy mindenáron akadályozzuk öt a másik szülő iránti érzelmeiben. Ekkor az egész felnőtt világba vetett hite megrendülne, hiszen ö a leghitelesebb élő tanúja annak, hogy apját (anyját) valamikor szerettük, s a legjobb véleménnyel voltunk róla. Mindezt tekintetbe véve a gyermeknek akkor használunk leginkább, ha a másik szülővel való kapcsolatát segítjük, erősítjük. Az elvált szülővel való kapcsolattartás jelenlegi rendszere, a „láthatás" egyébként inkább a gyermek és az elköltözött szülőfél megbüntetésére, mintsem a jó kapcsolat kialakulására alkalmas. A kéthetenkénti. természetellenes körülmények között megvalósuló, sokszor csak formális találkozás az (általában) apa és gyermek kapcsolatainak elszíntelenedéséhez vezet. Természetszerűen a szülők másképpen is megegyezhetnek, de ez ma még nem szokás, és ebben gátolnak legjobban a feldolgozatlan érzelmek. Sok anya gondolhatja magában, hogy neki még ez is sok: egyrészt kellemetlen találkoznia volt házastársával a gyermek átvételekor vagy átadásakor; másrészt a gyermekek a „láthatás" után sokszor nyugtalanok, „kibirhatatlanok", nem fogadnak szót az anyának, sokszor „rájuk sem lehet ismerni". Ennek elsősorban az az oka, hogy a gyermek „átveszi az adást"; észreveszi, hogy az anya nem örül, ha ő az apjával találkozik, ö ellenben nem így van ezzel. Érzelmeiért megmagyarázhatatlan bűntudatot érez, innen ered a nyugtalansága. A szófogadatlanság, a szembefordulás eredete pedig az, hogy a kéthetenkénti találkozás nem kárpótolja a gyermeket az elvesztett kapcsolatért, s az anyát teszi felelőssé veszteségéért. Tehát a „láthatás" gyakoribbá és természetesebbé tétele mind a két panaszon segíthet. Jó, ha a válást követő első néhány hónapban az anya és az apa — különösen, ha a válás viharos volt —, valóban nem találkozik. Ez azonban a „láthatáshoz" nem is szükséges. Meg lehet kérni egy rokont vagy jó barátot, hogy vigye el, illetőleg hozza haza a gyermeket. Az anya csak jobban jár, ha a hazatérő gyermeket nem igyekszik faggatni: saját élményeit úgyis elmeséli majd, azt pedig nagyon hamar átlátja, hogy igazában az apa magánéletének legújabb fejleményeire vagyunk kíváncsiak. Emiatt legközelebb kevésbé lesz bizalmas, a hallottak pedig újra fölkeltik a már csillapodó indulatokat. Helyes a „láthatást" úgy végezni, hogy egyszer-kétszer egy héten az apa hozza el a gyermeket az óvodából vagy az iskolából. (így a találkozások száma is csökkenthető az elvált szülők között.) Az anya is jól jár, ha ilyen módon egy kis szabadságot teremt magának, a gyermek pedig így fogja a válást a legkevesebb megrázkódtatással elviselni. Ugyanez vonatkozik a nyaralásra: bizonyára sok anyának jót tenne, ha befizetne egy társasutazásra, s „kirázná magát" a gondokkal és a sok munkával terhes év után, amíg az apa a gyermeket nyaralni viszi. Abban, hogy a „láthatás" rugalmas legyen, a feleket a megГТ^1(Г; romlott kapcsolat miatt keletkező érzelmi feszültségek, meg nem oldott konfliktusok akadályozzák, s rossz esetben a gyermek ezeknek valamiféle közvetítőjévé válik. Hosszú távon az anya is jól jár, ha a volt férj nem rekesztődik ki a nevelésből: sokszor adódhatnak olyan helyzetek, amikor a gondokat jó volna megosztani valakivel a gyermek sorsát illetően. A gyermeküket egyedül nevelők egy része ismét házasságot köt. Gyakori félelem ezzel kapcsolatban, hogy a gyermek az édesszülővel való kapcsolata miatt kevésbé fogja elfogadni az új házastársat. Ez azonban semmiképpen sem szabály: sehol sincsen megírva, hogy a gyermekek életében csupán két felnőtt — csak egy férfi és egy nő —, tölthet be fontos szerepet. Amennyire igaz az, hogy a szülőkbe vetett bizalom megrendülése kihat a gyermekeknek az egész felnőtt világgal való kapcsolatára, annyira igaz az ellenkezője is: a szüleiben bízó gyermek sokkal könnyebben elfogadja azokat, akiket a szülők szeretnek. A szülőknek és a gyermekeknek egyaránt fontos, hogy a felnőttek túljussanak a válást megelőző helyzeten és a válás okozta traumán, s a kialakult helyzetet megpróbálják tudomásul venni. Bár, mint már erről szó esett, a nők gyakran érzik úgy, hogy veszteség érte őket, ha sikerül új kapcsolatok és elfoglaltságok kialakításával önbizalmukat helyreállítani, e veszteség súlya csökken. Úgy látszik, hogy nem mindig a férfiak hiánya vagy érdektelensége, hanem a saját vonzóerejükbe vetett hit elvesztése vezet az egyedülálló anyák magányossá válásához. Az életben nagy szükség van társra, partnerra, barátra, s mindenkinek joga van hozzá, hogy ezek megtalálására törekedjen. A gyermek lehet az életben a legfontosabb, de sohasem töltheti be ezt a szerepet! Ha — tárgyilagosan szemlélve a dolgokat — el tudjuk érni, hogy a gyermek életében az addig fontos dolgok és személyek ne kapjanak merőben más értékelést, a válás okozta károsodásoktól sokkal kevésbé kell tartanunk. Egyáltalán nem igaz, hogy az elvált szülők gyermekei szükségképpen megsérülnek. Nem kétséges, a válás után kialakult helyzetnek nevelési szempontból sok buktatója van, de vadjuk meg őszintén: van az magának a házasságnak is. VAJDA ZSUZSANNA pszichológus ■o 4—1 О LL.
