Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-09-08 / 37. szám
AKIK CCI MCI/ I M L_ l\ * *—- — ' * ■“— 1 v MINDEN LEVÉLTŐL Szeptember 8-a — az írástudatlanság felszámolásának világnapja. A harmadik világ országaiban milliók nem tudnak sem írni. sem olvasni, de ennek hiányát nagy részük nem érzi, hiszen az őserdők mélyén, törzsi közösségben analfabétának lenni viszonylag természetes állapot. Ennél — bár számuk kisebb — jóval nehezebb azoknak a sorsa, egész életvitele, akik a fejlett ipari országokban küzdenek az írástudatlansággal, s jószerével talán csak a nevüket tudják leírni, sokan még azt sem. Róluk írt megrázó cikket Viola Roggenkamp a nyugatnémet „Stern" c. politikai magazinban. vállalati tanács tagja, sőt egyszer két évig az elnöke is volt. A „papirosmunkára" titkárnőt kért. „Megmondtam nekik: vagy beszélni fogok, vagy írni." Aztán abban maradtak, jobb ha beszélni fog, s így az összes írnivalót — diktálta, majd aláírta. „Mindig olyan arcot vágtam, mintha minden szót figyelmesen elolvasnék. A nevemet le tudom írni, az aláírást begyakoroltam." ‘Sem a vállalati tanácsban, sem a kiskertészek szövetségében, ahol két évig szintén elnök volt, nem gondolták, hogy neki a sok protokoll, a szaklapok, a levelek és a tájékoztató kiadványok mit sem mondanak. Hazahordozta a papiroshalmokat, és este a felesége fölolvasta. Mindennek a tartalmát jól az emlékezetébe véste. „Az ember fejében sok mindennek el kell férnie, ha már egyszer jegyzeteket sem csinálhat." Felesége titkárnő, tizenegy évig ő sem tudta, hogy a férje analfabéta. Gerhard 45 éves, tizenhét éves korában szélnek eresztették a falusi iskolából. „Ger hard, nem muszáj tovább csinálnod, ha Valaki csenget, de Petra Müller nem siet. Tudja, hogy ki topog a lábtörlőn. A postás. Amit hoz, azzal ö nemigen tud mit kezdeni: prospektusok, képes lap, két levél. Ki ír neki és mit, jó hír áll-e a levélben vagy rossz, még akkor sem fogja megtudni, ha kinyitja a borítékokat. Lemondóan a szemétkosárba dobja az egész paksamétát. Kivéve a képes lapot. Petra Müller sem írni, sem olvasni nem tud. Huszonkét éves és egy gyárban dolgozik, futószalag mellett. Az írásos utasításoktól szinte retteg, s megmondani a munkatársaknak, hogy írástudatlan, nem meri. „Annyira szégyellem." Inkább úgy tesz, mintha mindent gondosan elolvasna, aztán megfeszített figyelemmel nézi, mit csinálnak a többiek. Ez az emdeni fiatal nő egyike annak a közel egymillió felnőtt analfabétának, aki ma az NSZK-ban — 60 évvel az iskolakötelezettség bevezetése után — él. Nem buták vagy szellemileg visszamaradottak. Az ö esetükben inkább az oktatási rendszer „mondta fel a szolgálatot". Az analfabéták közül sokan hosszabb ideig betegeskedtek első osztályos korukban, lekésték tehát a döntő kezdést. Aztán esetleg még három-négy hét hiányzás, és a gyermek már nem tudja utolérni osztálytársait. Gyakran kisebb látási vagy hallási zavar volt az oka lemaradásuknak, de még mindig nem vezették be a kötelező orvosi vizsgálatokat. Aki — mindegy, hogy miért — nem bírta az iramot, azt a kisegítő iskolába küldték, vagy hátra ültették az utolsó padba, és egyszerűen megfeledkeztek róla. „Tekintettel korára felsőbb osztályba léphet" — többnyire ez áll a bizonyítványukban. És a kötelező iskolalátogatás befejeztével még az a kevés is — ami az iskolában* véletlenül rájuk ragadt gyorsan lepergett róluk. Az analfabétákon többnyire semmi feltűnő nincs. Ők is nézegetik a képes lapokat, amit a posta hozott, végigbóklásszák az állomásokon a vasutak menetrendjét vagy az étteremben az étlapot, és az sem ritkaság, hogy évekig sikerül félrevezetniük környezetüket, sőt olykor a családtagokat is. „Szívesen megmondanám a nevem, hogy a többiek, akik szintén írástudatlanok, bátorságra kapjanak és merjék megmondani. De ha megtenném, az állásomba kerülne. Ha a főnököm megtudná, repülök." Günter 36 éves, s egy alsószász városkában baggerkezelő. Már több mint öt éve a C0.JL 1. Város, csillag, szék, áram, lépcső . 2. Felirat a táblán: Én 28 éves vagyok és most tanulok írni meg olvasni. Becslések szerint eléri az egymilliót az írástudatlanok száma az NSZK-ban. Egyénj^tezdeményezések, társadalmi szervezetek karolják föl őket — a jóléti államnak úgy látszik, nem fontosak ... 3. Nehéz a ilyen korban . betűvetés
