Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-09-08 / 37. szám
На nem is a ruha a fő A táplálkozás után a ruházkodás az, amivel mi, nők a legtöbbet foglalkozunk. Nemcsak önmagunk, hanem az egész család szempontjából, mert a családtagok öltöztetése többnyire az édesanya, a feleség dolga. Szívesen is vállaljuk ezt a „megbízatást", csak ne járna annyi bosszúsággal. Megszoktuk már, hogy amit keres az ember, amire szüksége van, azt nem találja, de belenyugodni nem tudunk. Abba se, hogy konfekcióiparunk egyazon anyagból, egyazon fazonú ruhát gyárt kicsinek-nagynak, fiatalnak-idősnek. Miért kellene nekünk „civil egyenruhában" járni? Ilyen szegényes ruhatervezőink fantáziája? Vagy más az oka annak, hogy a rendelkezésükre álló méteráruból nem válogatnak differenciáltan a különböző korosztályoknak, s hogy egy-egy divathullám elemei csigalassúsággal valósulhatnak meg termékeiken ? Hogy hézagos, sőt minimális a kínálat ízléses gyermekholmiból, készruhából a teltkarcsúak, középkorúak számára? Hogy véletlenül se talál az ember egyszerű, angolos blúzt, csinos háziruhát az üzletben, de nyáron annál több elfekvő téli holmit, télen pedig nyárit? Ha szélesebb összefüggéseiben vizsgáljuk a helyzetet, el kell mondanunk, hogy textiliparunk fejlődése folyamatos. A hatodik ötéves terv lényeges előrelépést hozott mennyiségben és minőségben is. Készruháink a termékfelújítás után divatosabbak, könnyebben moshatók-vasalhatók lettek. És pozitívan értékeljük azt is, hogy konfekcióiparunk a hatodik ötéves tervidőszakban, néhány fazonban és minőségben a világdivathoz igazodó modellel kellemes meglepetést szerzett a legproduktivabb korosztályhoz tartozó nőknek. Ha a fejlődést a textil- és készruhaiparra fordított állami költségvetéssel mérjük, magunk mögé szorítottunk olyan fejlett államokat, mint Ausztria, Belgium, Franciaország, Olaszország, az NSZK, Magyarország, Bulgária. Ezt a rendelkezésünkre álló összeget azonban okosan, ésszerűen kell felhasználni, hogy ne a raktárnak, hanem a nagyközönségnek termeljünk. Az idei termékbemutató Trencínben jó alkalom volt egy széles körű munkaértekezlet összehívására. Nöszövetségünk központi bizottsága plenáris ülésére az illetékes minisztérium, a párt- és állami szervek képviselői mellett meghívót kapott valamennyi számottevő textilipari üzem igazgatója. Az óriási „kerékasztal" mellett nyolcvannál több hozzáértő szakember kereste a megoldást mindarra, ami feltétele, hogy a vásárló készruha-boltjainkból elégedetten távozzék. A szűkre szabott idő nem engedte érdemében kifejteni a problémát. Sajnáljuk. De bízunk benne, nem az ügy rovására megy, hogy nöszövetségünk elnökének, Elena Litvajovának vitaindító beszámolójára és járási bizottságaink tagjainak ügyesen előkészített felméréseire aránylag kevés szakember válaszolhatott. Mert az elhangzott felszólalások máris felvillantották a megoldást. A Slovakotex vezérigazgatója, Jánoéi mérnök örömmel üdvözölte nőszövetségünk kezdeményezését, amely támogatja azt a társadalmi igényt, hogy — a XVI. kongresszus határozatainak értelmében — a jelentősen megcsappant behozatal mellett saját lehetőségeinkre támaszkodva, tartalékaink feltárásával biztosítunk elegendő terméket. A Slovakotex üzemei a 6. ötéves terv idején — hazai és külföldi kiállításokon — háromszáz kitüntetést kaptak. Ez is bizonyítja, tervezőink össze tudják hangolni a szépet, a jó minőséget a praktikussal és a divatossal. Valamennyi díjazott terméket felkínálták a kereskedelemnek, nem rajtuk, hanem a kereskedelmi részlegek felvásárlóin múlott tehát, hogy az üzletekbe mi került. A piacellátás további javítása és a vásárlóközönség érdekében a Slovakotex új méretszabványt dolgozott ki, amely szerint a nők 109 — a fiatalok 41, a középkorúak és az idősebbek 68 — méretből, a férfiak 119 — a fiatalok 40, a középkorúak és az idősebbek 79 — méretből választhatják ki a testalkatuknak megfelelőt. Az anyagszükséglet szerinti árkalkuláció differenciáltan szabja meg a különböző méretű ruhák kiskereskedelmi árát. Valamely méretből a konfekcióipar annyit készít (készíthet), amennyit egy hozzávetőleges felmérés alapján a kereskedelem megrendel. A felmérésnek, s egyúttal a megrendelésnek is tükröznie kell, hogy a vásárló mit keres, mi után érdeklődik. Jánosi vezérigazgató elmondta, hogy egy-egy divathullám jellemzőit akkor tudnák gyorsabban alkalmazni, ha a hazai irányadó, a Lakás- és Öltözködéskultúra Intézete rugalmasabban adná az előrejelzéseket, vagy ha szabad kezet kapnának, hogy részben saját kezdeményezésre gyárthassanak divatos holmikat. Szorgalmazzák majd, hogy együttműködésük az említett intézettel a jövőben eredményesebb legyen. Deckner vezérigazgató a OTEX nevében a jobb minőségre törekvést állította az első helyre. Mint mondta, néhány éve még inkább a mennyiség viszonylagos növelése volt a cél, kevesebb figyelmet kapott az anyag és a kivitelezés minősége Ma a vásárlók nem szívesen fogadják, ha valamiből sok van az üzletben. Választékos árut keresnek, egyedi vagy csupán kis sorozatokban gyártott modelleket. Az ár nem számít. Megfizetik, de luxusáru legyen. A kereskedelemnek ezt a szemléletet követni kell a jövö terveinek előkészítésekor. Az új szabványméretekkel számításaik szerint öltöztetni tudják a lakosok 82 százalékát. A többieknek testalkatukhoz alakítható félkészáruval szolgálnak. Mivel valamennyi méretűt — 228 féle — egyetlen szaküzletben elhelyezni nem tudják, egymáshoz közeli két-három üzletben osztják fel az árut kisebb-nagyobb méret, esetleg korosztályok szerint. A bírálat, hogy télen nyári, nyáron meg téli holmit kínálnak, helyénvalónak bizonyult. Erről szólva Deckner vezérigazgató elmondta: „Mi, a kereskedelem dolgozói is tudjuk, hogy ez számunkra nem a legjobb névjegy. Az NDK és a szomszédos Magyarország rugalmas árpolitikáját kellene követnünk, hogy raktáraink kiürüljenek: idény végén a fennmaradt árut, leszállított áron, azonnal kiárusítani. Jól járna a vásárló, és nem fizetne rá a kereskedelem sem." A rövidre szabott, de hasznos tanácskozás elindított egy folyamatot, amely öltözködési kultúránk további előrehaladását szolgálja. A tapasztalat és a véleménycsere a trencini tárgyalással nem ért véget. Nöszövetségünk keres rá alkalmat, hogy ruhaiparunk vezető dolgozóival — egyenként vagy egy újabb kerekasztal mellett — megoldást találjon a nyitva maradt kérdésekre. Az eredmény fontos feltétele a tárgyaló felek jó együttműködése. Annak minősíthetjük az ajánlatot is, melyet nőszövetségünknek az OTEX vezérigazgatója tett: vegyenek részt egy-egy képviselővel a negyedévi üzletkötői tanácskozáson, ahol a kereskedelem dolgozói a gyártásra javasolt modelleket választják ki az üzemek mintapéldányaiból. Hogy a válogatás során több szempont érvényesülhessen. JANDÁNÉ H. MAGDA Ш
