Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-09-01 / 36. szám
Családi kör /íz igazi tanító Ma, amikor tudományos értekezések, komoly tanulmányok határozzák meg, foglalják rendszerbe a pedagógus dolgát, tanítási módszereit, összes tennivalóját, eretnekségnek tűnhet egyszerű szülői véleményt mondani arról, hogy bár lehet teljesen egyforma a diplomájuk, mégis — úgy érezzük sokszor — nem kicsi a különbség pedagógus és pedagógus között. Elüthetnénk azzal, a szülőben csak a nosztalgia szólal meg ilyenkor, szeptember elsején, amikor kézen fogja fiát vagy lányát, hogy rábízza az iskolára, s közben azért fohászkodik magában, bárcsak találna igazi tanítóra. Olyanra, aki nemcsak képzett, hanem jó is, akit nemcsak respektál, hanem szeret is majd, aki nemcsak a tananyagot érti, hanem a gyereket is. Mert eszébe jut sok régi élménye, az ö tanítója, akinek a kedvéért mindent megtanult, amit csak lehetett, azon kívül is, amit a tananyag megkövetelt, hogy megdicsérjék, elismerjék. A sok pedagógus közül az „igazi", akinél nem kötelesség, hanem lehetőség a tanulás, nem robot, muszáj, hanem öröm: a fölfedezésé. Emberközelbe került Edison és madame Curie, bajtársunk volt Mereszjev és diáktársunk Nyilas Misi... Vajon most, amikor tankönyv borítja el az asztalt, a tananyag alig fér a tanórákba, mikor mesélhet saját diákkoráról a pedagógus, van-e ideje, türelme — és kedve — saját könyvtárából, olvasmányaiból megtoldani valami mással, többel is a tananyagot? Tud-e a ledarált: „született Szklabonyán ekkor és ekkor", „Sztregován írta Az ember tragédiáját, amely ennyi és ennyi színből áll. mondanivalója ..szövegen kívül arra is módot találni, hogy Mikszáth vagy Madách szülőhelyére vigye iskolai kirándulásra diákjait? S vállalja-e, hogy irodalmi színpadot, szakkört szervez, „csak úgy", nem jobb értékelésért, hanem ügyszeretetből, kedvtelésből, érdeklődésből? Kölcsönöz-e könyvet tanítványainak, tudják-e róla, ki a kedvenc írója, költője, mi a hobbija ? Van-e közük egymáshoz nemcsak a „kötelező" órák, tananyag, osztályzatok miatt, hanem azért, mert azt tanítja — taníthatja, amit szeret, s amit meg akar szerettetni ? A szenvedélyes pedagógus, a szaktárgyát mindenekfölött szerető tanár kicsit mindig „nevetséges", de melyik ember nem az korunkban a felületes vélemény szerint, ha nem érdekli, mit fizetnek neki, csak csinálja, se lát, se hall, örül, hogy csinálhatja . .. Mégis, jó lenne, ha több volna belőlük! Mert konstatáljuk ugyan, hogy ma már nem a képzettségéért néznek fel a pedagógusra, a szülő, a testvér, a rokon éppolyan diplomás, s lehet, hogy még több iskolát végzett, mint a tanító. A tanító, aki mégis pótolhatatlan, s fel kell, hogy nézzenek rá. De akkor miért és hogyan, ha nem a tudásáért? Éppen azért a többletért, azért a belső lobogásért, amivel hivatássá válhat egy szakma, amivel lehetőséggé tágulhat a kötelesség, élménnyé válhat a tananyag. Az idén érettségizettek tanárai mondták: az egyetlen kiválasztott személyiségben eszményt, példaképet kereső s találó ifjúság kora lejárt, bizony kevesen választották a diákok közül a felismerés jegyében megadott írásbeli témákat. A kötelező tananyagnak kijáró figyelmen kívül vajon hány pedagógus és diák fordított időt arra, hogy Steiner Gábor, Major István, Fábry Zoltán, Laco Novomesky életét s munkásságát megismerje? Haladó hagyományainkból maroknyin merítenek, a pedagógusok erőfeszítése, egyéni kezdeményezése által még csak néhány iskola diákjai ismerik városuk, falujuk, szülőföldjük történetét. Hiányzik az érte járó kartársi — s a hivatalos — elismerés, hiányzik sokszor a szülői figyelem is. De az igazi tanító ügyszeretete, türelme, szívóssága kiapadhatatlan. Egyetlen kísériet. kezdeményezés sikertelensége, visszhangtalansága nem töri — törheti le. Igaz, erre kevesebb még a példa, mint az ellenkezőjére, arra, hogy az iskolán „túl" s „kívül" a pedagógus sem csinál többet, mint más értelmiségi. Pedig tőle — ha igazunk van, ha nem — elvárjuk. Szülök, tanítványok. Mert kitől tanulna társadalmi elkötelezettséget, áldozatvállalást, közösségi magatartást, ha nem tőle! Kit vizsgál bírálóbb szemmel, ki kérhet tőle jobban számon emberséget, tisztességet? Lehet, hogy ez csupán szülői belemagyarázás, de hogy szülői igény is — az biztos. Kettőn áll a vásár, mondja a pedagógus. Már többször esett szó a szülői példa erejéről. Sajnos, nem elégszer még. De a pedagógus felelőssége, magatartásformáló példája sem kisebb. Sorsunk ismerője, figyelője, Balogh Edgár írja: „Mindig úgy gondoltam, hogy azon a helyen, ahol dolgozom, kezdődik hazafiság és emberség ..." Ez a hely a pedagógus felelősségét tanítványai köré szélesíti. Minél nagyobb helyet foglal el munkánkban a vezető ész, és immár szorosan kapcsolt része, a számítógép, minél bensőségesebben szervezi át gondolkodásunk és társadalmi cselekvésünk szövevényét a matematika kristályosító bölcsessége, annál nagyobb szerephez jut az anyanyelv mint a fogalomalkotás eszköze s egyben minden más nyelv megtanulásának — tehát megsokszorozódásunknak — alaprácsozata. S bármely pályára indulunk, ennek az örökségnek a korszerű újrateremtése az előfeltétel minden beválásra. Tehát anyanyelvi tudásunk, igényünk — hazafiságunk mércéje is. Az anyanyelv szabad használata és alkalmazása nem csupán alkotmányos jog, a szocialista társadalom az anyanyelvi oktatást nem udvariasságból vagy engedményből teszi lehetővé minden állampolgár számára, hanem a közös fejlődés érdekében, hogy hazafiságunk és emberségünk ötvözetében teljesíthessük ki képességeinket. Unos-untalan ismételt, s ismétlendő leckénk ez mindaddig, amíg a tanító s tanítvány e lenini tézisekből olyan alapos tudást nem szerez, hogy ezt ne csak megértse — távlataiban is felismerje, s alkalmazza. Képesség s tehetség kibontakoztatásának szándékával figyelje, nevelje a gondjára bízottakat, betöltvén ezzel küldetést, hivatását, hogy egykori diákjai úgy gondolhassanak rá: igazi tanítóm volt. H. MÉSZÁROS ERZSÉBET ф •+-> ЧФ > <D О —1 N C/) 3 ><D < z
