Nő, 1981 (30. évfolyam, 1-52. szám)
1981-09-01 / 36. szám
motoros kocsi jelenti a mozgást, pótolja az elvesztett vagy béna lábat... A bratislavai „Mladosf" autóklub, a Szlovák Állami Biztositó támogatásával megszervezte a rokkant gépkocsivezetők nemzetközi találkozóját. Ezen a „testreszabott" rendezvényen mindenki megmutathatta, mit tud. Az egészséges versenyszellem feledtette a'rokkantságot. Péntek délután volt, kezdődött a' víkend. Elsőnek a magyar Csizmazia Zsuzsanna érkezett Szombathelyről. Trabantját teljesen kézi irányításúra alakították át. Súlyos rokkant. Kedves mosollyal mutatkozott be; a magyar rokkantszövetség központi bizottságának tagja. Magyarországon ez a szövetség csak idén alakult meg, eddig a rokkantak szervezetei egymástól függetlenül működtek a megyékben és a városokban. De az országos szervezet igénye sürgető volt. (Nálunk a szövetség már hosszú évek óta működik.) S hogy mi mindent lehet a rokkantak érdekében tenni, abban jó példával jár elöl Vas megye központja, Szombathely. Csizmazia Zsuzsanna az idén részt vett Bécsben egy nemzetközi kongresszuson, amelynek fö témája az volt, hogyan lehetne eltüntetni vagy legalábbis csökkenteni az ún. architektonikái akadályokat. Rokkantkocsival például a legtöbb szállodában nem lehet közlekedni, mert az ajtók keskenyek, szükek, vagy nem lehet bejutni a fürdőszobába, az egyes üzletekbe, bemenni a felvonóba, lépcsőn közlekedni még segítséggel sem, a legtöbb alul- és felüljáró tervezésénél-építésénél sem gondoltak a rokkantakra (ez utóbbi a gyerekkocsival közlekedőknek is rengeteg gondot okoz). És persze a tömegközlekedés sem számit a rokkantkocsikra. A bécsi kongresszuson több javaslat hangzott el, melyek megvalósítását Ausztriában máris megkezdték. S igy Zsuzsanna néhány jó ötletet vitt magával haza. Szombathelyre. A szombathelyiek a tettek mezejére léptek , például a kultúrházban a lépcsőn és a felvonóban is minden gond nélkül közlekedhetnek a rokkantak, a parkolóhelyeken tábla jelöli, hol parkolhatnak autóik. Még két magyar résztvevővel beszélgettünk, Dalos János doktorral, a magyar csapat vezetőjével, a szombathelyi rokkantszövetség titkárával. és Géczi Lászlóval, aki már megérdemelt pihenését élvezhetné mint a Vas megyei népi őrség nyugalmazott alez redese, de ö a rokkantak ügyének lelkes és aktív pártolója, no meg a motorizmusé. Ma a megyei közlekedési bizottság egyik legelkötelezettebb aktivistája. Elmondta, hogy Szombathelyen már 1979-ben megrendezték a rokkant „motorosok" országos találkozóját. Miért éppen a rokkantak és a motorizmus? — tette fel a szónoki kérdést Dalos doktor. — A legtöbb rokkant mozgása erősen korlátozott, természetes tehát, hogy ki akarják használni a motorizmus adta lehetőségeket. Az állam is gondol erre, mégpedig a Trabant Hycomat elosztásával, amelyet könnyűszerrel át lehet alakítani. Az anyagi hozzájárulás 10—15 ezer forint, a többi kiadásra pedig az állam előnyös kölcsönt nyújt. Évente állami hozzájárulást kapnak a benzin árához, ami havonta körülbelül 35 forint. Géczi László még hozzáfűzte: Persze, azért még sok a gondunk. Például nemrég az újságírók csodálkoztak a legjobban, hogy miért követeljük olyan vehemensen a külön parkolóhely-megjelölést a nemzetközi jelzőtáblával, vagy a külön táborozóhely kijelölését a kempingekben, motelokban. Hasonló értetlenségbe ütköztünk a felvonók, a lépcsők dolgában is. De ma már az értetlenség, a közöny oldódik. Bár a magyarországi vendégek határozottan állították, hogy sok mindenben előbbre járunk náluk, elmondtuk nekik, hogy mi sem használjuk ki a lehetőségeket, amelyeket a rokkant állampolgároknak a szocialista társadalom nyújtani tud. Az élénk vitát kővetően megegyeztünk, az olyan rendezvények, mint ez a bratislavai, valóban nagy mértékben járulnak hozzá a gyümölcsöző tapasztalatcseréhez és a közvélemény tájékoztatásához ; hogyan élnek a rokkantak, milyenek a szükségleteik, igényeik. És közben a pályán zajlott a verseny, amelyre kétszeresen is érvényes az olimpiai jelszó , nem a győzelem, a részvétel a fontos! Akik részt vettek rajta, győztek. Elsősorban a sors felett .. . Ha a sorrendet nézzük, a pálmát az NDK csapata vitte el a szlovákiai csapat előtt, a magyar csapatnak meg kellett elégednie a bronzzal. Üsse part — mondták —, hazai pályán majd jobbak leszünk .. . Ugyanis a következő nemzetközi verseny színhelye augusztusban Szombathely, amelyen szlovákok, osztrákok, jugoszlávok is részt vesznek. Előreláthatólag izgalmas találkozó lesz — ezúttal a szombathelyiek ^Ital alapított vándorserlegért. Sok szerencsét! ANDREJ JAVORSKY HEINRICH BÖLL KMMRINb BLUM ELVESZTETT TISZTESSÉGE Tehát: kitől való ez a gyűrű, Göttentől vagy a férfívendégétől, vagy talán mégis Götten volt-e a férfivendég, és ha nem ő volt, akkor ugyan merre autózott maga, mint asszonyvendég, ha meg nem sértem ezzel a tréfás meghatározással, ezer kilométereket az esőben ? Könnyűszerrel megállapíthatnánk, hogy melyik ékszerésztől való a gyűrű, hogy vették-e vagy lopták, de én szeretnék magának lehetőséget adni. szerintem tudniillik maga nem tudatosan bűnös, csak naiv meg egy kicsit romantikusabb a kelleténél. Mivel magyarázza meg nekeífi, nekünk, hogy maga. akit az emberek finnyásnak, majdnem túlzóan szemérmesnek ismernek, akit tréfásan „apácának” hívnak az ismerősei meg a barátai, aki elkerüli a lemezklubokat, mert azokban züllött dolgok folynak, és elválik a férjétől, mert az „tolakodóvá” vált: mivel tudná nekünk akkor megmagyarázni, hogy ezt a Göttent állítólag csak tegnapelőtt ismerte meg, aztán még ugyanaznap, mondhatnám stante pityeré fölvitte a lakására, és ott egykettőre, na, mondjuk úgy, hogy meghitt kapcsolatot létesített vele? Minek nevezi maga ezt? Szerelem az első pillantásra? Szenvedély? Gyöngédség? Nem akarja belátni, hogy akad itt némi ellentmondás, ami nemigen altatja el a gyanút? És van itt még valami. — Azzal a kabátzsebébe nyúlt, és egy nagyobb, fehér borítékot húzott elő, abból meg egy meglehetősen különcködő, ibolyaszínű, megszokott méretű levélboritékot, amelynek krémszínű volt a bélése. — Ezt az üres levélborítékot a gyűrűvel együtt az éjjeliszekrény fiókjában találtuk, a düsseldorfi posta 74. II. 12-i 18.00 órás pecsétje van rajta, és magának van címezve. Istenem — fejezte be Beizmenne —, ha volt egy barátja, aki leveleket írt magának, és néha megajándékozta valamivel, akkor mondja meg végre, nincs abban semmi kivetnivaló. Csak akkor róható terhére, ha kapcsolatban van Göttennel. A jelenlevők mindnyájan világosan látták, hogy Katharina fölismerte a gyűrűt, de az értékét nem tudta, s hogy ezzel újból felmerült a férfivendég kényes témája. Vajon csak azért szégyenkezett-e Katharina, mert úgy látta, hogy veszélyben a jó híre, vagy úgy vélte-e, hogy valaki mást veszélyeztet a dolog, akit nem akart az ügybe belekeverni? Ezúttal csak enyhén pirult el. Azért nem állította-e, hogy Göttentől kapta a gyűrűt, mert tudta, hogy igencsak kétes hitele volna, ha ilyen típusú gavallért csinálna belőle? Nyugodt, szinte „kezes” volt. amikor jegyzőkönyvbe mondta: „Megfelel a valóságnak. hogy Else Woltersheim házi bálján csakis és meghitten Ludwig Göttennel táncoltam, akit akkor láttam életemben először, és akinek családi nevét csak csütörtök reggel, a rendőrségi kihallgatás során tudtam meg. Nagy gyöngédséget éreztem iránta, és ő is irántam. Tíz óra tájban távoztam Woltersheimné lakásából, és Ludwig Göttennel az én lakásomra mentünk. Az ékszer ’eredetéről nem tudok, azaz helyesbítem: nem óhajtok felvilágosítást adni. Mivel nem jogtalan úton került a tulajdonomba, úgy érzem, hogy nem vagyok köteles az eredetét megmagyarázni. A felmutatott boríték feladója számomra ismeretlen. Amolyan szokásos reklámlevélnek kell lennie. A vendéglátószakmában valamelyest ismerik már a nevemet. Azt, hogy egy reklámküldeményen miért nincs rajta a feladó, és miért küldték kicsit költséges és pazarul bélelt borítékban. nem tudom megmagyarázni. Csak azt szeretném megjegyezni, hogy bizonyos vendéglátóipari cégek szeretik az előkelőség látszatát.” Amikor aztán azt kérdezték, hogy miért utazott épp a kérdéses nap villamoson Else Woltersheimhoz, holott láthatólag és beismerten nagyon szeret autózni, Katharina Blum azt válaszolta, hogy nem tudta, sok szeszt fog-e fogyasztani vagy keveset, és biztosabbnak látszott, ha nem saját kocsiján megy. Arra a kérdésre, hogy sokat iszik-e. vagy éppenséggel le is issza-e magát alkalmilag, azt mondta, nem. keveset iszik, és még soha nem itta le magát, csak egyetlen alkalommal esett meg, hogy — mégpedig a férje jelenlétében és biztatására, a Dobosegylet egy társas vacsoráján — leitatták, méghozzá valamiféle limonádéízű ánizslöttyel. Utóbb hallotta, hogy ez az elég drága lötty kedvelt szer, ha valakit le akarnak itatni. Amikor figyelmeztették, hogy ez a magyarázat — hogy attól félt. esetleg túl sokat fog inni — nem áll meg, hiszen sohasem iszik sokat, és hogy szükségszerű az a látszat, mintha annak rendje-módja szerint összebeszélt volna Göttennel, tehát előre tudta, hogy nem lesz szüksége a kocsijára, mert a férfi kocsiján fognak hazamenni, az asszony a fejét rázta: pontosan úgy igaz, mondta, ahogy előadta. Nagyon is olyan kedvében volt. hogy egyszer már beszeszeljen, de aztán mégsem tette. Ebédszünet előtt még egy további pontot kellett tisztázni, hogy miért nincs se takarékkönyve, se csekkfüzete. Hogy nincs-e mégis valahol egy folyószámlája. Nem, nincs más számlája, mint az az egy, a takaréknál. (folytatjuk)
